2018. június 22., péntek

Csak egy pillanat



Egy tömött bárban találkoztam vele, épp az italomat szerettem volna megrendelni, mikor szinte ellökött a pulttól, olyan hévvel igyekezett a következő pohárért. Ő is észrevette, hogy heves volt és sűrű elnézést kérések közben meghívott egy italra, ha már ilyen faragatlanul viselkedett.
Beszélgetni kezdtünk a tömegről, az emberekről és a szombat estékről, mikor már este nyolckor nem találni ülőhelyet a város szórakozóhelyein. Nem mutattam, de kedveltem; tetszett a szemei csillogása és a le nem hervadó mosolya. Nagy léptekkel közelítettünk egymás felé, a könnyedebb témákat felváltották a nagy viták, nem sokat árult el magáról, ahogyan én sem.
Gyorsan telt az idő, egyszer csak a barátai hívták, hogy menjen velük, de ő ott maradt velem, mire én menthetetlenül elmosolyodtam, és ezt ő is észrevette. Pimasz lett, élvezte, hogy elpirulok. Idővel én is belelendültem az játékba, flörtölni kezdtünk. Már nem számoltam a cserélődő poharak számát a pulton, túlságosan elmerültem benne ahhoz, hogy ilyen apróságoknak figyelmet szenteljek.
A kezével hívogatott a táncparkett irányába. Nemet akartam mondani, mert nem is szeretek táncolni, de valamiért mégis igent mondtam. Óvatos volt, félve érintette meg először a derekamat, majd a csípőmet, de nem volt mitől félnie. A szívverésem egyre hevesebb lett, ahogy közelebb húzott magához, megremegett a lábam, mikor a csípője találkozott az enyémmel. Suttogni kezdett, valami olyasmit mondott, hogy ha két hullócsillag találkozik, talán még egybe is olvadhatnak. Nem voltam biztos benne, hogy jól értettem és a költői képekben sem voltam valami jó, így hát csak felnéztem rá és azt válaszoltam, hogy én hiszek neki.
Megunta a táncot, kézen fogva nekiindultunk a városnak, ami egyre csendesebbé vált. Megálltunk egy utcazenész mellett, aki már álmosan, csak félgőzzel adta elő a dalát, de azért ő bőségesen megjutalmazta. Csak ránk várhatott már, mert mikor tovább indultunk, ő is pakolni kezdett. A szemem sarkából még láttam, ahogy az aprót számolja.
Egy sötétkék és piros fényben úszó tábla ragadta meg a figyelmét és hagytam, hogy magával vigyen oda. Egy pincébe igyekeztünk, lépcsőfokról lépcsőfokra érezhető volt, hogy füsttel telítődik meg a levegő és beledübörög az épület a zenébe.
A bejárat felé vezető folyosón emberek mellett haladtunk el, mintha sorfalat álltak volna nekünk, ahogy váltakoztak a fények kékből lilába és lilából pirosba, majd zöldbe. Rövidet kért és beleszédültem ismét a pillanatba.
A tömegbe sodródtunk, szorosan markoltam a kezét, hogy el ne veszítsem. Együtt mozogtunk a helyiséggel, de én mindvégig őt figyeltem. A haja vele együtt hullámzott az ütemre, a szemét becsukta és mosollyal az arcán énekelte a dalt, amit nem ismertem. Mikor kinyitotta a szemét nem szólt semmit sem, hanem magához húzott és én hozzá simultam. Azt hittem, hogy meg fog csókolni, de ehelyett körbepörgett és én szédültem, mint még soha.
Látta, hogy fáradok, így követt az egyik sarokba, ahogy lerúgtam a magassarkú cipőt a lábamról és elégedetten sóhajtottam fel. Ő sem volt már óvatos vagy szégyellős, végig mustrált a meztelen lábam fejétől kiindulva a szoknyám vonalán keresztül a vállaim ívéig, míg ismét találkozott a tekintetünk. Megkérdeztem, hogy iszunk-e még valamit, de nem vártam meg a választ, a cipőim rá hagyva, mezítláb indultam el a pult felé.
Ahogy az italunk mellett pihentük ki a tánc fáradalmait, láttam, hogy valamin töri a fejét. Csend volt közöttünk és már nem emlékeztem, hogy miről beszélgettünk utoljára. Visszabújtam a cipőmbe, megigazítottam a ruhám és készen álltam, hogy ott folytassuk az éjszakát, ahol abbahagytuk. Ő azonban ügyet sem vetett rám, úgy tűnt, elgondolkodott. Hirtelen mozdulattal pattant fel és csak annyit mondott, hogy van egy ötlete, már úton is voltunk. Futott, ismét meg kellett állnom levenni a cipőm. A langyos beton kellemesen bizsergette a talpamat, mint a bőröd érintése a tenyeremet.
Egy éjjelnappali előtt állt meg és nem engedte, hogy vele menjek. Amíg vártam rá, meg akartam nézni, hogy hívott-e valaki, de már túl sokat ittam, hogy el tudjam olvasni az összefolyó betűket.
Gyors volt, mosolyogtam, ahogy közelítettem felé. Megállt előttem és vett egy mély levegőt, mielőtt térdre ereszkedett volna, hogy feltegye a nagy kérdést egy Topjoy-os kupakkal; hogy hozzá megyek-e feleségül?
Nem gondolkoztam a válaszon, felkiáltottam, hogy igen és felé nyújtottam a kezemet. Magához ölelt szorosan, de mikor meg akartam őt csókolni, eltolt magától. Azt mondta, hogy még szerencse, hogy igent mondtam, mert az egyik barátja már vár ránk, hogy összeadjon minket.
Villamossal mentünk ki a kertvárosba, majd sétáltunk egy fél órát, ha nem többet, míg elértünk egy hatalmas kertes házhoz, ahonnan műanyag poharak repültek ki az ablakon. Egymásra néztünk és meghúzta a vállát, majd elindult befelé és én követtem őt.
Ismeretlen arcok sokaságán küzdöttük át magunk, míg valaki szólt, hogy az emeleten tényleg várnak ránk. A barátján reverenda volt, egy kemény kalap, tornacipő és kék-sárga arcfesték, amitől fura, kissé nevetséges hatást keltett. Maga elé tessékelt minket, bemutatkozott, mint a Pápa és megkezdte a szertartást. Felolvasott egy Poe verset, imádkozott a földanyához és elindított egy Katy Perry dalt, amire táncolnunk kellett. Akkor végre felénk nyújtott két gyűrűt, aminek a tetején nyalóka volt és megkérdezte, hogy szeretnénk-e házastársak lenni. Mindketten igennel válaszoltunk és valahonnan előkerült egy cintányér is, amit a pap örömmel csapdosott össze. Mikor mindketten szigorú pillantásokat vetettünk rá, abbahagyta és azt mondta, hogy megcsókolhatjuk egymást. Intett neki, hogy ne várjon semmire se tátott szájjal, hanem fogja a verseskötetét és csukja be az ajtót. Ketten maradtunk, közel hajolt és beletúrt a hajamba, hogy végre megcsókoljon. Felsóhajtottam, magához ölelt és el sem engedett, míg el nem aludtam mellette.
Reggel műanyagpoharak, konfetti és egy üres pezsgősüveg közt ébredtem. Magamra húztam a takarót és tovább akartam aludni, de észrevettem, hogy már nincs mellettem. Felültem, de se neki, se a ruháinak hűlt helye sem volt.
Odakint emberek aludtak mindenfelé, körbe-körbe futkorásztam, de ő már elment, mint ahogy a fura barátja is. Azt se tudtam, hogy kezdjem el keresni, mert meg akartam keresni, de te még a nevét sem árulta el. Elsétált szótlanul, s végül én is így tettem.

2018. június 12., kedd

Off topic május - Munka, munka, munka...

1. We Heart It kedvenc



2. Zene


Billie jobbnál jobb dalokkal rukkol elő, ráadásul ez a 13 Reasons Why-ba is bekerült. 

2018. június 8., péntek

"...Ha egy játékbabával szembe kerülök, futok amerre látok" - Interjú Zarával, a Crime Scene blog szerzőjével

Zarával, a Crime Scene blog szerzőjével készítettem interjút.




Arra szeretnélek kérni, hogy mutatkozz be. Ki vagy te?
Az én valódi nevem Izabella, de az interneten, azaz a blogomon, csak Zara vagyok. 21 éves leszek 1 hónap múlva, így már hivatalosan is nagykorúnak fogok számítani a tengerentúlon is. Lassan kettő éve, hogy a blogolással illetve a weboldal szerkesztéssel foglalkozom intenzívebben. Természetesen nekem is voltak rajongói oldalaim 9-10 éves koromban, az első oldalamra pontosan emlékszem, H2O-s volt.. Külföldön, vagyis Törökországban élek, amin az emberek általában meglepődnek. Lassan 3 éve vagyok itt kint, de a végső célom az természetesen az Egyesült Államok, mint minden fiatal felnőttnek, akik hollywoodi álmot akarnak beteljesíteni, csak az enyém egy picit más.

A mai blogvilágban nem általános téma a bűnügyek. Honnan jött az inspiráció, hogy mégis erről írj?
Ó, erre a válasz nagyon egyszerű. Egyszerűen csak untam már a tipikus témákat. Nem nézek le senkit, félreértés ne essék, mindenkinek szíve joga arról írni, amiről szeretne, és amiben a legjobbnak érzi magát. Viszont 2018-ra, annyira elszaporodtak a különféle beauty, és lifestyle blogok, amiknek körülbelül a 70%-a ugyanazt mondja el, és ugyanazok a termékcsaládok szponzorálják őket, hogy nekem konkrétan már hányingerem volt a saját sminkjeimre ránézni itthon. Kevesen tudják rólam, és kevesen is gondolnák, hogy nagyon szépen tudok sminkelni, sőt, imádtam sminkelni egy időben, sminkmesternek készültem. De nekem ez már túl sok. Hypeolva van az "élj egészségesen" a "légy vegán" és a "használj olyan termékeket, amik állatokon nem tesztelnek, hogy aztán megmutathasd a világnak milyen jószívű ember vagy, de emellett a vasárnapi menübe tartozik a húsleves." Úgyhogy, nekem már ezek a tipikus témák sokak voltak, és még egyszer kihangsúlyoznám, nincsen problémám az efféle blogokkal, egyszerűen én valami mást szerettem volna csinálni. 2 évvel ezelőtt kezdtem bele az első Starity-s cikkembe, ami egy bűntényről szólt, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy igen, nekem erről kell írnom. Így sok vacillálás és gondolkodás után, úgy döntöttem, hogy megnyitom ezt a blogot.

2018. június 1., péntek

"...azt mondtam, én soha nem mennék a bányába. Mégis ott kötöttem ki" - Interjú egy bányásszal



Arra szeretném kérni, hogy mutatkozzon be.
P. Bertalan vagyok, az életemet a gyerekkoromtól a bányában töltöttem. Kezdtem, mint vájártanuló Kurityánban, utána a Feketevölgyi bányához kerültem. Megismerkedtem 1959-ben a feleségemmel, és ide kerültem a Szeles aknára 1961-ben. Onnantól a karrierem csak felfelé ívelt. Kezdtem, mint lőmester, aztán a főmérnök előléptetett és 1962-től nyugdíjas koromig frontmester voltam. Volt egy 100 fős csapatom, én azokat irányítottam. Annyira jó volt a brigád, amit összeszerveztem egy év alatt, hogy a bánya harmincszoros kiváló brigádja lettünk. Elismertek sok helyen, megkaptam a munkaérdemrend ezüst fokozatát, a kiváló bányász kitüntetést.

Miért választotta a bányász szakmát?
Lakatosnak készültem, oda vettek fel Perecesre, de nem volt kollégium, ahol aludtam volna, apám viszont azt mondta, hogy aki úr akar lenni, az menjen tanulni. Úgy kerültem vájáriskolába. Lényegében elszöktem otthonról, mert összetalálkoztam a vonaton a vájáriskolásokkal. Szépen fel voltak öltözve, és megtetszett az egyenruha. Olyan volt, mint a rendőr egyenruha, ha inget vettél fel csak a nadrághoz, ugyanúgy néztél ki, mint a rendőr. Megegyeztem a srácokkal, találkoztunk Szuhakállóba, mondtam, hogy szeretném megtanulni a szakmát. Nem gondoltam, hogy bányász leszek – emlékeztem Szuhakállóra, gyerek voltam, mikor vetítették azt a filmet [1952-ben halálos kimenetű bányaszerencsétlenség történt, 6 napra lenn rekedt 17 bányász] és azt mondtam, én soha nem mennék a bányába. Mégis ott kötöttem ki. Ott is jártam, ahol be voltak szorulva, ráakadtunk arra a vájatra. Nem azt mondom, hogy nagy örömmel lettem bányász, tudtam, hogy nehéz, de nem gondoltam, hogy én el se kívánok onnan menni.

2018. május 25., péntek

"Akaraterő százegyig van bennem" - Interjú vonatbaleset után


Először is arra szeretném kérni, hogy mutatkozzon be. Mi az ön története?
F. László vagyok, esztergályos tanulónak felvételiztem Miskolcra az ipari tanulóintézetbe.
1961. április 30-án, a Tiszai pályaudvaron történt este 10 óra körül. Szálltam volna fel a vonatra, és éppen csak elértem. Nem jól kapaszkodtam, akkor még magas lépcsők voltak és visszaestem a sín mellé. Féloldalt feküdtem, rátettem a lábamat, és hát, levágta a vonat. Az volt a szerencsém, hogy volt ott egy vasutas és elkötötte a nadrágszíjával a combjaimat. Elvitt a mentő az Erzsébet kórházba, ott megműtöttek, és októberben már kaptam műlábat. Azt az évet az iskolából kihagytam. Elég jól megtanultam menni bot nélkül a dupla amputáció ellenére is. Utána következő év szeptemberében, az 1962. szeptemberében már felvettek villanymotor tekercselő és háztartási gépszerelőnek. Ott végeztem el a iskolát és oda vettek fel dolgozni a mezőgazdasági gépjavítóhoz. Dolgoztam ott 18 évig. Utána nem engedtek ki NDK-ba, mert ott csinálták az első lábat, hanem itthon csináltak olyan NDK mintájút, de az nem volt jó és így nem tudtam utána menni rendesen dolgozni. Itthon voltam 3-4 hónapot, utána megint vissza és utána volt, amikor 1 évig is, és akkor kinyugdíjaztak.

Egy ismeretlen valószínűleg sosem gondolná, hogy mi történt önnel. Ennek ellenére, ön szerint miben különbözik az élete egy egészséges emberétől?
Nagyon megváltozik az embernek az élete mindenféle szempontból. Én nagyon igyekeztem azért, hogy ne legyek más és különb. Megtanultam biciklizni meg ilyeneket, és igyekeztem mindig beilleszkedni. Mindig akadt jó baráti kör és igyekeztem menni velük. Megtöri az embert, nagy akaraterő kell. Ha ezen morfondírozol állandóan, hogy hát ez így meg úgy van, érted... Hát persze, minden reggel eszébe jut az embernek ez a téma, mikor öltözöl fel, mert már semmi nem úgy működik, mint egy átlagembernek, hogy felkelsz az ágyból és szaladsz a zuhany alá. Nekem előtte egy fél óra-óra hosszával hamarabb kellett kelnem, hogy elkészüljek. Akkor, bent a gyárban nem nagyon adtak kedvezményt se. Volt olyan, hogy fél óra kedvezményt adtak, de azt be kellett mindig következő héten dolgozni.

2018. május 18., péntek

Ezért nem használom többé az Instagramot

Ha valaki járt mostanában az Instagram oldalamon, biztosan feltűnt neki, hogy az utolsó poszt talán még decemberben került ki, nem véletlenül. Tavaly év végén betelt nálam a pohár és letöröltem a telefonomról az Instát. Bevallom, eleinte borzasztóan hiányzott, hogy nem volt mit bámulni, ha akadt 1-2 szabad percem, de néhány hét után már nem is hiányzott és azóta sem jutott eszembe, hogy szeretném ismét használni az oldalt. Azok után, hogy néhány kutatásba is belefutottam az interneten (amiket meg is osztok lentebb) végleg elvette a kedvem ettől a platformtól.

2018. május 4., péntek

Off topic április - Visszatértem

Kedves Olvasó!




   Nem véletlenül tűntem el az utóbbi hónapban. Egyrészt vizsgáztam egész hónapban, másrészt a magánéletem se engedett billentyűzet elé ülni. Harmadrészt, elképesztően csalódott voltam a választások után, és még most is az vagyok... 
   Június elején alapvizsgázom, addig még előfordulhat, hogy eltűnök rövidebb-hosszabb időre, de utána már mindennek vissza kell térnie a megszokott mederbe. Addig is, néhány különlegesebb írással is készültem, nézzetek vissza időnként!




1. We Heart It kedvenc


2. Zene


Annyira szeretem Hayley-t, az új album is nagy kedvencem lett gyorsan.