2017. április 14., péntek

Kényszerszünet


Kedves Olvasó!


     Az élet gyakran gördít az ember útjába akadályokat, van, amikre számítunk, van, amikre nem. Jelen akadályról már a blog létrehozásakor is tudtam, tekintve hogy egy hónap sincs hátra érettségiig. Nagyon reméltem, hogy sikerül majd év közben felkészülni erre az időszakra és nem lesz üresjárat, de nem minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Itt vagyunk hát. 
     Most legalább egy hónapra pihenőre megyek, leérettségizek és újult erővel szeretnék visszatérni. Lehet, hogy több lesz, lehet, hogy akár kevesebb is, azonban tele vagyok ötletekkel, új témákkal, amiről még szeretnék írni, beszélni. Az új kinézeten is dolgozom már, hogy a blog új korszakában egy új dizájn köszönthessen majd újból itt.
     A blogszünet alatt továbbra is elérhető leszek Instagramon, Tumbrlön, WeHeartIten és emailezhetsz is nekem.
   Folytatás következik. Remélem találkozunk ismét nemsokára! 

Niki

2017. március 31., péntek

Az ötven könyves kérdéses tag – második rész


A tag első része: ITT

26. Szereted, mikor a könyveket megfilmesítik?
Igen, bár egyre többször sikerül rosszul az adaptáció, ami elveszi a kedvet az ilyesmitől.

27. Melyik könyvet tett tönkre az adaptáció?
Magát az olvasás élményét nem hinném, hogy tönkretenné egy elrontott adaptáció, maximum az eladásokat vághatja el. A Lány a vonaton például egészen biztosan így járt a film után.

28. Melyik az a film, ami jót tett a könyvnek?
Ha nincs a film, Suzanne Collins: Az éhezők viadalát biztos nem olvasom el.

29. Olvasol újságot?
Nem.

30: Olvasol magazinokat?
Ritkán, Glamour napokkor szokott a kezembe kerülni a Glamour vagy ha érdekesek a címek egy Marie Claire.

31. Az újságot vagy a magazint szereted jobban?
Magazin.

32. Ágyban szoktál olvasni?
Az esetek 99%-ában igen.

33. A mosdóban szoktál olvasni?
Nem.

34. Kocsiban szoktál olvasni?
Hosszabb utakon előfordul.

35. Szeretsz fürdés közben olvasni?
Szeretnék, viszont elég ügyetlen vagyok, félek,  hogy beleejtem a vízbe a könyvet vagy a telefonom, úgyhogy nem gyakran fordul elő.

36. Gyorsan olvasol?
Attól függ, kortárs műveket, könnyebb nyelvezetű írásokat elég gyorsan.


37. Lassan olvasol?
A klasszikus műveket sose sikerül elsőre felfogni, lassan értelmeznem kell minden sort, azokkal lassan haladok.

38. Melyik a kedvenc helyed az olvasáshoz?
Ágy.

39. Nehéz koncentrálnod olvasás közben?
Nem, csak akkor szoktam nekilátni, ha tudom, hogy aznapra már nincs több dolgom.

40.Szükséged van csendre a helyiségben az olvasáshoz?
Igen, néha még a zene is zavarni szokott.

41. Kitől örökölted a könyvek iránti szereteted?
Apukámtól, ő a történelmi könyvek rabja.

42. Melyik a következő könyv a listádhoz?
George Orwell: Állatfarm.

43. Mikor kezdtél el valódi regényeket olvasni?
Nem tudom, amint megtanultam rendesen olvasni beiratkoztam könyvtárba és mindenféle a kezembe került különösebb válogatás nélkül.

44. Ki a kedvenc gyerekkönyv szerződ?
Alan Temperley. Egyetlen könyvet olvastam tőle, A szamarkandi mágust, de annyiszor olvastam újra és imádtam mindannyiszor, hogy örök kedvencemmé tette.

45. Melyik íróval szeretnél a leginkább interjút készíteni?
Nem tudom, a kedvenceim közül szinte mindenkivel.

46. Szerinted melyik íróval lennétek barátok?
Hűha, második kérdés, amire nem tudok válaszolni, fogalmam sincs.

47.Melyik könyvet olvastad a legtöbbször el újra?
Alan Temperley: Szamarkandi mágus. Egy idő után feladtam a számolást és hiába, hogy már évek óta nem volt a kezemben, egyik könyvet se olvastam újra annyiszor, mint ezt.

48. Milyen könyveket tartasz klasszikusnak?
Ha valami olyan értéket közvetít, ami fontos lehet bárki számára, olyan gondolatokat tartalmaz, ami elgondolkodtat, esetleg megváltoztatja a gondolataim valamiről, közelebb hoz valami olyat, amiről nem szoktak beszélni. Fontosnak tartom megismerni a múltat, az akkori gondolkodást, elveket stb, de ugyanúgy kellene beszélni a mostaniakról is.

49. Melyik könyvről gondolod, hogy kötelezőnek kellene lennie?
Nem tudnék egy ilyen könyvet mondani, de biztosan nem csak egy olyan könyv van a jelenlegi piacon is, amit élvezetes olvasni és mond valami olyat, amit tovább vihető az életben. Először az olvasás szeretetét kellene megtanítani szerintem, nem egy ötödikes kezébe nyomni az Egri csillagokat.

50. Melyik könyvről gondolod, hogy ki kellene tiltani az iskolákból?
Homérosz: Odüsszeia, Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Jókai Mór: A kőszívű ember fiai.
Nem azért, mert ezek nem lennének jó vagy értékes művek, egyszerűen annak a korosztálynak olvashatatlanok, akiknek kötelező. 


Köszönöm, hogy végigolvastad a válaszaim. Ha kedved támadt, válaszold meg te is őket kommentben!

Niki A tag első része: ITT

2017. március 24., péntek

Az ötven könyves kérdéses tag – első rész

Kedves Olvasó!


            A héten és a következőn ezzel a nagyon hosszú, viszont számomra annál érdekesebb taggel készültem. Az ötven kérdést két részre bontottam, mert sem megválaszolni nem sikerült mindent egyszerre, és úgy gondolom, hogy végigolvasni is sokkal több idő, mint amennyit én rászánnék legtöbbször egy blog bejegyzésre, de remélem tetszeni fog.

            Ha tetszett, válaszold meg te is a kérdéseket a kommentek közt, szívesen olvasnám a válaszaid!

Niki


1. Melyik volt az utolsó könyv, ami olvastál?
Rachel Hawkins: School Spirits – Kísértetsuli

2. Jó volt?
A maga nemében igen.

3. Miért gondolod, hogy jó volt?
Nem volt kiszámítható, végig fenntartotta az érdeklődésem és nem akartam letenni, hogy belekezdjek inkább egy másikba. A karakterek nem nőttek a szívemhez, de érdekelt, mi fog velük történni. Nem szoktam ilyen könyveket olvasni, ajándékkönyv volt és nem is én vagyok a megcélzott korosztály szerintem, de nem bántam meg, hogy elolvastam.

4. Ajánlanád más embereknek?
Ajánlanám, főleg azoknak, akik szeretik ezt a stílust és Rachel Hawkins más könyveit.

5. Milyen gyakran olvasol?
Minden nap.

6. Szeretsz olvasni?
Persze :)

7.Melyik volt az utolsó rossz könyv, amit olvastál?
Tényleg rossz könyvet már régen olvastam, szerintem már egy éve is van, hogy Ally Carter: Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek című könyvét olvastam. Inkább rossz élmény volt, az pedig Csendes Nóra: Záporutca kötete volt.

8. Miért nem szeretted?
Ezt már alaposan kifejtettem ebben a bejegyzésben, de röviden, mivel hasonlóan írok Nórához, pár dolog eléggé arcon vágott olvasás közben.

9. Szeretnél író lenni?
Igen.

10. Olvastál már olyan könyvet, ami nagy hatással volt rád?
Igen, rögtön kettőt is tudok mondani, az egyik Jay Asher: 13 okom volt, amelyből most fog kijönni egy Netflix sorozat, illetve Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában (ez azért nem semmi cím!). Míg az előbbi egy öngyilkos lány okait sorolja fel, hogy miért vetett véget az életének, addig az utóbbi két fiú, Aristotle és Dante különleges kapcsolatát mutatja meg, imádtam mindkettőt.

11. Olvasol fan fictiont?
Nem igazán.

12. Írsz fan fictiont?
Gondolkodtam már rajta, de még sosem írtam egyet sem.


13. Mi a kedvenc könyved?
Nem tudok egyet mondani, túl sok van.
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Paula Hawkins: Lány a vonaton, nem tudok thrillert írni, de olvasni nagyon szeretem őket. Sajnálom, hogy a film nem sikerült annyira jóra, mint maga a könyv, de az olvasás élvezeti értékéből ez semmit sem von le.
És John Greentől bármi, akármit olvastam tőle, minden tetszett, nagyon remélem, hogy nem sokára fog kiadni új olvasnivalót, mert még egy könyv maradt hátra tőle.

14. Melyik a legkevésbé kedvenc könyved?
Olyat tudok mondani, amire dühös vagyok, Veronica Roth: A hűséges, végtelenül csalódott voltam, amiért a Beavatott sorozat úgy végződött, ahogy. Bennem hagyta az érzést, hogy ezért olvastam végig három könyvet, nagyon sajnálom, hogy nem választott más megoldást az író. A  novelláskötetben persze magyarázatot ad, hogy miért pont ez történt, valahol meg tudom érteni, (annyira nem szerettem volna spoilerezni, de Spoiler!) Négyest miért tartotta meg magának Roth, de Tris túl sokáig volt főszereplő ahhoz, hogy csak úgy megöljék, szerintem.

15. A papír könyveket szereted vagy inkább gépen olvasol?
Jobb érzés valódi papírt tartani a kezem közt és lapozgatni, de sokszor maradok a digitális eszközöknél, mert nem kell magammal cipelnem a papírverziót.

16. Mikor tanultál meg olvasni?
Első osztályban.

17. Melyik a kedvenc kötelező olvasmányod?
Fura gyereknek számítottam mindig is, habár egy kortárs könyvet nekem mindig nagyobb élmény olvasni, szerettem Szophoklész: Antigonéját, Voltaire: Candide-jét és Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyőjét is.

18. Mi a kedvenc könyvsorozatod?
Kelly Creagh: Soha már trilógiája, eddig két rész jelent meg és habár a második annyira nem tetszett, az első még mindig a kedvenceim között van, Edgar Allan Poe miatt különösen.

19. Ki a kedvenc íród?
Külföldiek közül John Green, magyarok közül Leiner Laura, mert tudom, hogy az ő könyveik mindig meg fognak nevettetni. A klasszikusok közül Mikszáthot szívesen olvasok.

20. Melyik a kedvenc műfajod?
Szeretek romantikus dolgokat olvasni, legalább annyira, mint egy jó thrillert.

21. Ki a kedvenc szereplőd egy könyvsorozatból?
Mennyire lesz sablonos, ha azt mondom, hogy Nagy Márk a Bexi sorozatból? #márker

22. Előfordult már, hogy egy könyv elrepített egy másik helyre?
Mindig ez történik. Minden. Egyes. Alkalommal.

23.Melyik az a könyv, amelyikhez szeretnéd, hogy legyen folytatás?
Ez a kívánságom már valóra is vált, mert Gayle Forman: Csak egy nap című regénye ha jól tudom, kapott folytatást. Elég lezáratlanul ért véget, alig várom, hogy megkaparintsam a folytatást és megtudjam, mi történt az utolsó oldal után.

24. Melyik az a könyv, amelyikről azt kívánod, hogy bár ne készült volna folytatás?
Ha aszerint nézem, hogy melyik második rész lett rosszabb szerintem, akkor Oravecz Nóra: Összekötve. Az első rész egészen oké volt, a második részt már végig sem olvastam, ha jól emlészem.
Ha viszont aszerint nézem, hogy melyik második rész ríkatott meg leginkább, akkor Zakály Viktória: Hanna örök, mert nagyon jó könyv lett, de a vége nagyon-nagyon szívenütött.

25. Mennyi ideig tart kiolvasni egy könyvet?
Fogalmam sincs, igazából van, hogy egyetlen délután alatt végzek egy könyvvel, de egyébként este, lefekvés előtt szoktam mindig egy kicsit olvasni, így több hét is eltelik, míg egyet befejezek.


Képek forrása: WeHeartIt

2017. március 17., péntek

Versszekció - Leszek...


Leszek csönded az éjszakában,
Sötétséged is, mint általában,
Leszek a zaj a nyüzsgő utcán,
Frissítő kávéd a hosszú nap után.
Leszek a dal mi reggel felébreszt,
Fuvallat a szádon, mi újra feléleszt.

Voltam gondolat hátul a fejedben
Míg te mást csókoltál helyettem.
Voltam rúzsfolt az inged gallérján,
Rúzsfolt rajtad is, égő nyom éj tájt.
Voltam szó a szádban, kimondatlan,
Voltam parázs is, füstölő, kioltatlan.

Lennék megbocsájtás, lennék bűnös,
Lennék tűz is mi fűt ha kint hűvös.
Felejteni nehéz, magam sem akarom,
Ez a te kezedben túl nagy hatalom.
Lennék hazugságaid felöltő jelmezed,
De te is tudod: nem leszek.


2017. március 10., péntek

Madárcsicsergés


            Már hetek óta képtelen voltam elaludni. Akármennyire is álmosnak éreztem magam a nap végén, akármennyire elfáradtam és ásítoztam a kimerültségtől, amint lekapcsolódott a lámpa, mintha egy percig sem lettem volna álmos, csak bámultam a plafont céltalanul. Akkor aludtam el, mikor már elkezdett hajnalodni és a Nap első sugarai besütöttek az ablakon.
            Aznap éjjel nem bírtam már tovább. Három óra szenvedés után, amit az ablakon való kibámulással töltöttem, kimentem a konyhába és feltúrtam a gyógyszeres fiókot valamilyen altató után. Már bármit hajlandó lettem volna bevenni, csak aludhassam ki magam. Végül a fiók mélyén leltem rá a keresett dobozkára. Többet is lenyeltem a tablettákból biztos, ami biztos alapon és lefeküdtem aludni.
            Reggel egy rémálomra riadtam fel, de végre kipihentebbnek érezhettem magam, mint mielőtt lefeküdtem. Magam sem emlékeztem, mikor volt utoljára ilyen. Újra abban az autóban ültem, ahol semmi keresnivalóm sem volt, de tetszik vagy sem, részeg voltam és könnyen befolyásolható. Nem kellett sok győzködés Ron részéről, hogy rávegyen, hogy beüljek mellé a kocsiba, habár nem volt józan és engedjem, hogy hazavigyen. Talán még tíz kilométert se kellett megtennünk, csak egy hosszú egyenes útszakasz választotta el a két várost egymástól. Mindig is tudtam, hogy veszélyes az a fiú, de mit számított az éjjel háromkor, valahogy haza kellett jutnom, ha már a barátom otthagyott még mielőtt a szórakozás elkezdődött volna. Ron meg kedves volt és még a fuvarom is meg lett oldva, olyan egyszerűnek tűnt az egész.
            Ahogy végighaladtunk a várost összekötő útszakaszon, egyre gyorsabban hasított végig az úton és én egy idő után kérlelni kezdtem, hogy lassítson.
            – Csak egy kicsit lassabban, kérlek.
            Újra meg újra elismételtem a mondatot, de olyan volt, mintha csak egyre önteném az olajat a tűzre. Rá se mertem pillantani a sebességmutatóra, pedig ahogy hátradőltem az anyósülésben és próbáltam kapaszkodni, valószínűleg láttam volna.
            – Ugyan már Piper, ilyenkor egy lélek se jár erre. Élvezd a sebességet.
            Vadul vigyorgott ahogy a lehúzott ablakon beszűrődő levegőt magába szívta. Én inkább az útra koncentráltam, imádkoztam azért, hogy tényleg senki se jöjjön szembe. Igaza volt, az utca tényleg üres volt, így vettem pár mély lélegzetet és próbáltam megnyugodni, hogy csak túlreagálom az egészet. Nem ittunk olyan sokat.
            Elhúzott a házunk előtt és nem értettem.
            Aztán mikor kiszálltunk a kocsiból és az ajtójuk előtt smároltunk, a barátom sétált el az utcán, amit csak a haverjai hőbörgése miatt vettem észre.


            Megdörzsöltem a szemeim és felültem az ágyban. A függönyök már szokás szerint nem voltak behúzva, hogy legalább a csillagokat bámulhassam éjszaka, de reggel már bántam, az ablakon besütő nap majdnem megvakított. Ahogy lassan nem csak körvonalakat és feketeséget láttam vettem észre az ablakom kopácsoló sárga madárkát. Meg kellett ismét dörzsölnöm a szemem, hogy tényleg jól látok-e és nem az órám kattog szokatlanul hangosan.
            Felvonszoltam magam és megkopogtattam az ablaküveget, amitől egy kicsit hátrébb repült, de nem ment túl messze. Úgy tűnt, nagyon be szeretne jönni.
            A házban már nem volt senki sem, így tényleg sokáig aludhattam. A konyhában az óra már tízet mutatott, így a szüleim munkaideje már bőven elkezdődött. Megmelegítettem magamnak a még reggel lefőzött kávét, ami addigra jéghideggé hűlt, aztán kiültem a teraszra még pizsamában, kócosan. A madár még mindig az ablakom verte, majd mikor észrevett, közelebb repült az egyik faágra, csiripelni kezdett.
            – Mit tettél, Piper, mit tettél? Mennyit ittál és mennyit vétkeztél?
            Először nem akartam hinni a fülemnek, de újra meg újra ismételgette a mondatot, tisztán, érthetően, hangosan. Egyre és egyre hangosabb lett, könyörögtem neki, hogy fejezze már be, de ő csak ismételgette szüntelenül.  Berohantam a házba és felszaladtam a szobámba, de addigra már ismét az üveg körül keringett. Szélesre tártam ablakom és az azonnal berepült rajta. Hangos reccsenéssel fordítottam vissza az ablaküveg zárját, majd kérleltem, hogy fejezze be, soha többé nem fogok ilyet tenni. De ő csak énekelt tovább.
            Üldözni kezdtem egy dobozzal a kezemben, amit az ágyam alatt találtam. Talán egy órámba került, de az íróasztalomra repülve ráborítottam a dobozt és egy kicsit megnyugodhattam. Leültem az ágyamra és onnan figyeltem a munkámat, ahogy a csend átjárja a szobát.
            A madár azonban nem volt tétlen. Gyorsan kirágta a doboz oldalán. Előbb egy kisebb lyukat, aztán még egyet és még egyet. Dühös lettem, végtelenül dühös. Megragadtam a madarat a nyakánál fogva, szorosan megragadtam és addig szorítottam, míg egy hangos reccsenéssel ki nem tört a nyaka. A csőrén kilógó nyelve nem nyújtott bíztató látványt, ahogy a kezemben sem a madártetem. Akkor jöttem rá, hogy mit tettem, mire voltam képes, megöltem egy szerencsétlen madarat, mert azt hallucináltam, hogy rólam csicsereg. Kirohantam vele a kertbe és kétségbeesetten ástam neki egy kis gödröt az ujjaim segítségével. Jó mélyre temettem, nehogy rátaláljon valaki, aztán alaposan lesúroltam a kezeim, amik mindenhol úsztak a földben.
            Úgy döntöttem, megpróbálok aludni, végre megint álmosnak éreztem magam és sötét sem volt. Nem telt sok időbe, az egész rémület kifárasztott ismét annyira, hogy el tudjak aludni.

            Arra ébredtem, hogy erősen köhögök, már-már öklendezek. Felültem az ágyamban, aztán még erősebben kellett köhögnöm, olyan érzés volt, mintha valami próbálna felmászni a torkomon. Ahogy egyre inkább öklendeztem, azt hittem, hogy hányni fogok, de mozdulni mégsem tudtam. Tollakat kezdtem el felköhögni, azokat a bizonyos sárga tollakat, amiket azelőtt nem sokkal ástam el a kertben. Ahogy egyre feljebb éreztem a torkomban lévő gombócot, ami nagyon küzdött azért, hogy kikerüljön onnan, újra hallottam a madár csicsergését, egyenesen a torkomból. Ahogy a madár felküzdött a légutakon, majdnem megfojtva engem, pánikban, levegőért kapkodva, úgy lett egyre hangosabb a dalocska. Végül a torkomat a saját kezemmel szorongatva feljutott a számba, majd belecsípett párszor az ínyembe, mielőtt még kiköphettem volna azt. A madár élt és mozgott, habár egy kicsit nyálas lett. Ott állt velem szemben a takarómon, de már nem énekelt, csak szánalmat keltően nézett rám, ahogy a torkomból még mindig szólt a dal megállíthatatlanul. Próbáltam betapasztani a számat, de azon csak áradt ki a csicsergés szüntelenül, tudattalanul mozgattam a szám, nem tudtam abbahagyni. A lelkiismeretem szüntelenül beszélt és semmi sem tudta elhallgattatni. Mit tettél, Pipes? Mit tettél?


Ihlette: Florence and the Machine – Bird song
Képek forrása: WeHeartIt

2017. február 24., péntek

Versszekció - Várj...


Elrohanó gondolat,
Szívemen vékony csontozat.
Árnyékként táncolunk,
A soha-mostról álmodunk.

Arcod a kezemben,
Olvad, mint fagyi a kehelyben.
Lábnyom a hátadon,
Tapostam rajtad bánatom.

Már minden más lesz ezután
Letépem szárnyad, hogy várj...
Rám.

Sietsz, maradhatnál,
A nyáridőnek vége tán?
Arcodon az érzelem,
Szó-eső mossa végtelen.

Kifestesz fehérre,
Színed átölel egészen.
Szivárvány lány vagyok,
Mész, s átlátszóba olvadok.

Már minden más lesz ezután
Letépem szárnyad, hogy várj...
Rám.

Remegés, zene szól,
Veled álmodni jó.

Képek forrása: WeHeartIt, Tumblr

2017. február 17., péntek

Storytime - Mikor más is megírja a könyvedet

Kedves Olvasó!


   Történt, hogy jelentkezni akartam a Könyvmolyképző Aranymosás pályázatára ( és meg is tettem, remélhetőleg az első részlet hamarosan kikerül, stay tuned). Már a tavalyi pályázatot is figyelemmel követtem és mikor végre megjelent Csendes Nóra Zápor utca című regénye, nem sokat gondolkoztam, megrendeltem.
  Előre le szeretném szögezni, hogy sem rosszat, sem jót nem szeretnék mondani a könyvről, mert mindkettőt tudnék, ez azonban nem egy kritika és a következő okok miatt talán nem is tudnék elfogulatlan lenni. Na de ne húzzuk a szót.
   Ahogy olvasni kezdtem, elsőre fel sem tűnt, csak az újabb és újabb tények után, hogy mennyi hasonlóság van Gergő, és az én ugyanígy elnevezett főszereplőm között. Talán észre sem veszem, ha nem ugyanaz a nevük, de aztán kiderült, hogy Gergő még zenész is, sőt, zenekara is van, hova ne tovább, még Amerikába is kijutnak és itt született meg ennek a bejegyzésnek a vázlata a fejemben, Mert habár az én Gergőm gitározott, nem hegedült és nem Amerikába, hanem Angliába ment, nincs fonott tincse és hazatért a nagy szerelemhez, de ő is huszonhárom éves, a barátnője tizenhét-nyolc körül jár, írt dalszöveget és elénekelte a lánynak.
   Nem mintha valaha is hajlandó lennék kiadni a kezemből azt az írásom, de író vagyok, írok, szeretem azt hinni, hogy amit papírra vetek, az egyedi és értékes is lehet (még akkor is, ha nem úgy sikerült megírni, ahogy akkor szerettem volna és már elkezdtem átdolgozni ide a blogra, így viszont inkább hagyom. Így nem szeretném már semmilyen formában sem a világ elé tárni).
   Talán egy átlagos olvasó fel sem fedezné a hasonlóságot, de bennem mégis ott bujkál a kisördög. Nyilván senki sem fogja ellopni a több éves, nem jól sikerült kéziratom, ahogy én sem látok bele más írók fejébe, így Csendes Nóráéba se. Viszont felmerül bennem a kérdés: vajon hány olyan általános és mindenki által ismert klisét használok fel én is, akár tudatosan, akár tudattalanul, ami miatt a végén a kezemben tarthatok egy olyan könyvet, ami megnyomja a vészcsengőt a fejemben, hogy a) segítség, ellopták a gondolataim, b) elloptam valaki gondolatait, c) csupa klisé, ami írok és semmi újat se tudok mondani. Még ha néhány véletlen egybeesés is lehetséges, akkor is elég frusztráló érzés.
  Tudom, hogy már az a kérdés is felmerült tőlem sokkal okosabb emberek között, hogy van-e még szükség irodalomra, hiszen már mindent leírtak, amit le lehetett írni, de valahogy eddig ez nagyon elméleti kérdésnek tűnt, mert szüntelenül az dolgozik bennem, hogy újat szeretnék (szeretnénk?) alkotni. Én is rengeteget olvasok és mindig találok valami újdonságot, olyat, amit máris ki akarok próbálni egy saját történetben is, azonban mindig van olyan is, ami felkerül azoknak a dolgoknak a listájára, amit szeretnék elkerülni.  A túl sok klisé használata is ide tartozik nálam, nem szeretnék kiszámítható lenni, most mégis itt találtam magam. 
Ijesztő gondolatok születnek a fejemben, ki tudja, hány, a pályázatra beadott könyvemhez hasonló lehet már kint a piacon, csak épp hozzám nem jutottak el és nem lesz elég egyedi? 
  Maga a stílus, amiben írok meghatároz dolgokat, vannak elemek, amiket nem tudok elkerülni és ott
vannak a sztereotípiák, amik belénk ivódtak a könyvek, filmek, sorozatok stb. által. Én viszont szeretnék és megpróbálok ezekkel szembemenni.
  Sokadjára mondom el, író vagyok. Nincs baj a klisékkel, én viszont szeretnék kicsit más képet mutatni a világról, tanulni a saját hibáimról és remélem, hogy akár ahogy a Történészfiúban, akár a Shades of Coolban nem akartam megszokott karaktereket írni, nem is sikerült és kicsit, akár már egy lépést is távolabb léptem a megszokottól. Egészen biztosan oda fogok erre figyelni ezentúl, ebből is tanultam valamit.

Szerinted mi a helyzet a klisékkel?

Niki