2016. december 30., péntek

Shades of Cool - Negyedik rész



Két hétre voltunk karácsonytól, de még mindig nem szakítottam Richcsel. Megpróbáltam többször is megmondani neki, de képtelen voltam rá. Annyira lelkes volt a karácsony miatt, mint egy ötéves kisgyerek, akinek képtelen lennél összetörni a szívét. Folyton azt hangoztatta, hogy még sosem volt senkivel sem olyan boldog, mint velem. Még a ritkán látott barátainak is állandóan rólam mesélt, legszívesebben belefojtottam volna valamibe, csak hogy hagyja már abba. Aztán magamat is azért, mert ezt teszem vele.
A barátaim karácsonyi partit tartottak, kénytelen voltam magammal vinni Richcset is. Az autóban eldöntöttem, hogy megmondom neki, hogy végeztünk egymással, de nem hagyott szóhoz jutni. Még sosem láttam ilyennek azelőtt. Lelkes volt, nem életunt, valami munkáról beszélt, amiből egy szót se értettem, de nem zavartatta magát különösebben. Lehet, hogy csak azért volt ilyen, mert érezte, hogy ha hagy szóhoz jutni, akkor mi fog következni, de ráhagytam. Egy-két óra már úgysem számít semmit sem.
Amint beléptünk az ajtón, el is tűnt mellőlem. Az apja sosem tett volna ilyet, nem hagyott volna magamra a parti legelején, hogy aztán véletlenül se találjam meg. Egyszerűen csak elmenekült előlem, pedig akkor tényleg semmi rosszat nem mondtam vagy tettem. A konyhában kötöttem ki egy üveg vörösbor társaságában. A pohárban a bornak ugyanolyan színe volt, mint a hatalmas csokor vörös rózsának, amit azután kaptam Richardtól, hogy megmondtam neki, el fogom hagyni a fiát. Jól elrejtett benne egy levelet, hogy azt csak én olvashassam el. „ Nem tehetem, hiába szeretném, meg kell értened. Rich mellett a helyed. Bocsáss meg és vedd úgy, mintha semmi sem történt volna. R.”
Pheobe barátnőm jött oda hozzám, a házigazda és megsimogatta a hátam.
            – Penny, minden rendben? Jól érzed magad?
            – Persze, isteni a buli. – az előttem lévő sütire mutattam, amiből már jócskán fogyasztottam. – Te sütötted? Nagyon finom.
            – Anyukámtól tanultam.
Az arcomon elkenődő mosollyal bólintottam.
            – Nem láttad Rich-t?
Megrázta a fejét. Láttam a szánakozó mosolyt az arcán, de már be voltam eléggé csiccsentve ahhoz, hogy ne törődjek vele. Milyen szánalmasan nézhetett ki kívülről, hogy abban a pillanatban, mikor megérkeztünk különváltunk és én azóta is csak a süteményt és a bort iszom, beszélek pár szót az éppen átutazókkal és ismét magamra maradok. Megsimogatta a kezem, mire én is elmosolyodtam, de nem örömmel. Nem akartam, hogy sajnáljanak, mert nem érdemeltem meg a sajnálatot. Én rontottam el akkor, mikor nem szakítottam vele időben és hagytam magam sodródni az árral. Mennyivel kényelmesebb volt, hogy közelében maradhattam Richardnak, reggelente egymásra köszönhettünk köntösben, kócos hajjal, vagy egymásra nézhettünk sejtelmesen, ha senki sem figyelt. Nyugodtan felhívhattam, ha ahhoz volt kedvem, álindokokkal és a semmiről beszélgettünk, habár ő is tudta, miért csinálom ezt. Nem közeledtünk egymás felé, sőt, tartottuk a távolságot, nehogy feltűnjön valakinek is valami. Leginkább a semmi. Mégis napról napra egyre jobban beleőrültem, hogy szinte minden nap látom, ott van, mégis Rich ágyába bújok bele.
            – Nem jössz ki egy kicsit? Táncolhatunk is, ha gondolod.
            – De, ez egy jó ötlet, menjünk.
Csak azért mondta, hátha majd egy kis mozgástól józanodni kezdek, de igazából kedvem volt táncolni. Tettem egy két ingatag lépést, mielőtt megtaláltam az egyensúlyom és közre fogott minket néhány másik barátunk. Egyre jobban egymáshoz simultunk, közben felkacagtam, de már nem számított. Teljesen egyedül hagytak, részeg is voltam már, meg aztán ők csak a barátaim. Éjfél környékén váltam ki az egyre fogyatkozó emberek közül, mikor már mezítláb táncoltam, mert a cipő felsértette a sarkam. Lezuhantam a kanapéra, Rich mellé. Félig azt hiszem, már szunyókált, pedig hozzá beszéltek.
            – Hol voltál egész este?
            – Eltűntél mellőlem, most mit csinálhattam volna?
Kikerekedett szemekkel néztem rá.
            – Most komolyan? És még csodálkoztál volna rajta, ha tényleg szakítok veled.
Amint kicsúszott a számon, már tudtam, hogy nem lett volna szabad. Nem szólt semmit, csak nézett rám és várt valamire. Komolyan attól féltem, hogy ott helyben elsírja magát, mint valami három éves óvodás, akitől elvették a kedvenc játékát. Felálltam és magammal húztam őt is, mire a fenekemre zuhantam, kezeimben a magas sarkúmmal. Még arra se vette a fáradtságot, hogy segítsen felállni, hiába miatta estem el. Az egyik barátom emelt fel hátulról és állított újra a talpamra, miután pár másodpercig arra vártam, hogy felém nyújtsa a kezét. Fel tudtam volna egyedül is állni – azt akartam, hogy ő ne hagyja, hogy legalább úgy tegyen, mintha tényleg érdekelném.
Felvettem a cipőimet és megfogtam a kezét, úgy húztam magam után. Még elköszönni sem köszöntem el, olyan gyorsan próbáltam elhagyni a helyszínt, amennyire az lehetséges volt.
Taxit hívtam, mert egyikőnk sem ülhetett volán mögé. Hozzám beszélt, míg vártunk a fuvarunkra, de semmit sem értettem meg szinte belőle, öklendezni kezdtem magamtól. Az összes undorító dolog, amit műveltem, szegény srác mindnek megitta a levét és arra várt, hogy majd én mondok valamit, ami miatt nem fogja elsírni magát újra meg újra. De semmi sem volt, amit mondhattam volna.



Felmentünk a szobájába, mert még ott volt néhány cuccom, amit össze akartam szedni.
            – Mit csinálsz?
            – Pakolok.
Láthatóan nem értette, mit csinálok, pedig nem volt olyan nehéz összerakni a képet. Miért érti meg ilyen nehezen ezeket a dolgokat, ha egyébként végtelenül intelligens is tud lenni minden olyanban ami engem halálra untat? Ha legalább egy kicsit jobban összepasszoltunk volna…
            – Penny.
            – Végeztünk, most már tényleg. Nem te vagy a hibás, oké? Én vagyok a hibás, én rontottam el, te egy igazán rendes srác vagy. Csak éppen nem vagy hozzám való.
Egy pillanatra rám nézett, aztán bólintott egyet. Úgy tűnt, ezt végre megértette és úgy tudok elmenni, hogy kevésbé érzem magam egy szörnyetegnek. Aztán mégis meg akart szólalni, de nem hagytam.
            – Viszlát, Rich.
Nyomtam egy puszit az arcára és a legfontosabb cuccaimmal kimentem, meg se várva a válaszát. Nem akartam tudni semmit sem, nem akartam hallani, hogy neki összetört az a kicsi szíve, amit én sose értettem meg, akármennyire is próbáltam. Jobb volt menekülni, mint még egy percet is elviselni ebből.

Úgy háromlépésnyire voltam az ajtótól, mikor Richard kijött a konyhából és felkapcsolta az egyik asztali lámpát, furcsa fényt vetve mindkettőnkre.
            – Hová mész?
Mély hangjába beleborzongtam.
            – Haza.
            – Minden cuccoddal? – célzott a kezemen lógó ruhákra.
            – Vége van.
Közelebb lépett egy lépésnyit és levette a karomról a táskát.
            – Nem mehetsz sehova, nem törheted össze annak a gyereknek a szívét.
Megráztam a fejem, de túl közel volt ahhoz, hogy ne szédüljek bele.
            – És az én szívemmel senki se foglalkozik?
            – Én igen.
Felsóhajtott, mire lecsúsztak a kezemről a ruhák a földre. Átölelte a derekam, én az ő nyakát. Várt valamire, mintha még mindig nem jött volna rá, hogy a sorsunkat képtelenek vagyunk elkerülni. Kinyúltam, hogy lekapcsoljam a lámpát és a vaksötétben végre megcsókolt. A vállaimhoz nyúltam és lelöktem a ruhám pántjait, amik rajtam tartották az anyagot. Ismét megcsókolt, majd felkapcsoltam vissza a lámpát. Már az sem érdekelt volna, ha valaki meglát minket.
           – Még mindig biztos vagy a döntésedben?

Izzadságcseppek jelentek meg a homlokán.

Képek forrása: Giphy, WeHeartIt

2016. december 27., kedd

TAG - Zenei tag

Kedves Olvasó!
Ma egy tag bejegyzéssel érkezem, amelyben az a feladat, hogy véletlen lejátszásban kell elindítani a lejátszási listánk (én a telefonomon lévő összes zenét használtam) és a kérdésekre a soron következő dallal kell válaszolni.
Remélem érdekes lesz, egy kicsit kilóg a megszokott sorból.

Vigyázat, hosszú bejegyzés!

Niki


1. Ha azt kérdik, „ez rendben van?” erre te: 
Lana Del Rey– Brooklyn Baby

Yeah my boyfriend's pretty cool
But he's not as cool as me
'Cause I'm a Brooklyn baby
I'm a Brooklyn baby
Igen, a barátom eléggé menő,
De nem annyira, mint én
Mert én egy brooklyni gyerek vagyok,
Én egy brooklyni gyerek vagyok.

Hű, azt hiszem, ez elég jó válasz a kérdésre :D

2. Mi jellemzi leginkább a személyiségedet? 
Marina and the Diamonds – How to be a Heartbreaker

 Rule number one, is that you gotta have fun
But baby when you're done, you gotta be the first to run
Rule number two, just don't get attached to
Somebody you could lose
So le-let me tell you
This is how to be a heartbreaker
Boys they like a little danger
We'll get him falling for a stranger
A player, singing I lo-lo-love you
 Első szabály, hogy jól kell szórakoznod
De bébi, mikor megvagy, neked kell először elfutnod.
Második szabály, csak ne kötődj
Valakihez, akit elveszíthetsz
Szóval hagyd, hogy elmondjam
Így legyél szívtörő
A fiúk szeretik a kis veszélyt
Rávesszük, hogy beleszeressen egy idegenbe
Egy játékosba, énekeljük, szeretlek téged

O-ó, azért ezt nem mondanám, bár van, hogy szeretek ilyen típusú karaktereket alkotni, ahhoz nagyon jó inspirációt szokott nyújtani ez a dal is.

3. Mit szeretsz egy pasin? 
Lana Del Rey – Religion

Cause you're my religion
You're how I'm living
When all my friends say
I should take some space
Mert te vagy a vallásom
Te vagy az, ahogy élek
Mikor minden barátom azt mondja, hogy egy kis távolságra lenne szükségem.

Ez is inkább a karaktereimre tudnám vonatkoztatni, azt hiszem.

5. Mi a mottód? 
Tove Lo – True Disaster
Keep playing my heartstrings faster and faster
You can be just what I want, my true disaster
Dobogtasd meg a szívem gyorsabban és gyorsabban
Lehetsz az, amire csak vágyom, az én igazi katasztrófám

Úr isten, ezt nagyon igaznak érzem, ha meg kellene határozni magam, a katasztrófa szó egészen bizonyosan ott lenne a meghatározásban, nagyon szeretem ezt a dalt.

6. Mit szeretnek benned a barátaid? 
Essemm – Senki
Egyre jobban megyünk előre, a hátunk mögött nem látszik semmi
Tudom honnan jövök, de hogy hova tartok azt nem, csak azt, hogy menni
Oké, ez nagyon nehéz volt. Talán, hogy nem adok fel semmit sem (?).

7. Mire gondolsz gyakran? 
Vance Joy – Riptide
 I just wanna, I just wanna know
If you're gonna, if you're gonna stay
I just gotta, I just gotta know
I can't have it, I can't have it any other way
 Csak tudni akarom, csak tudni akarom
Ha maradni fogsz, ha maradni fogsz
Csak muszáj, csak muszáj tudnom
Nem kaphatom, nem kaphatom meg másképp


8. Mennyi 2 + 2? 
The Neighbourhood – Honest
 Chasing, always chasing dreams.
Why’d you stick around, why’d you stay with me? Why’d you fake it?
 Vadászni, mindig álmokat vadászni
Miért maradnál, miért maradnál velem?
Miért játszanád meg?

Öhm, erre van jó válasz?

9. Mit gondolsz a legjobb barátodról? 
Florence and the Machine – Swimming
 Your songs remind me of swimming
Which I forgot when I started to sink
 A dalaid az úszásra emlékeztetnek
Amit elfelejtettem, amikor elkezdtem süllyedni


Mindig ő az, aki visszarángat a való életbe, ha valami rossz történik, szóval ilyen értelemben tudnám értelmezni.

10. Mi az élettörténeted? 
Panic! at the Disco – Hallelujah

 All you sinners stand up, sing hallelujah
Show praise with your body
Stand up, sing hallelujah (hallelujah!)
 Ti mindannyian, bűnösök, álljatok fel, énekeljétek halleluja
Mutassatok dicséretet a testetekkel
Álljatok fel, énekeljétek halleluja

Hosszú idő után most tűnik úgy, hogy rendeződni kezd az életem, talán ideje hallgatni erre a dalra :D

11. Mi leszel, ha nagy leszel? 
Twaimz – The llama song
 Llama, llama, llama, who is this big llama?Starting all this drama?It's me, bitch.
 Láma, láma, láma, ki ez a nagy láma?
Aki elkezdte ezt az egész drámát? Én vagyok, ribanc.

Azt hiszem, elég egyértelműen egy láma. (Igen, vannak egészen furcsa dalok is a lejátszási listámon. Ez csak egy a sok közül.)

12. Mi jár a fejedben, ha meglátod azt, akit szeretsz? 
G-Eazy – Tumblr Girls
You and I were made of glass, we'd never last           Te és én, üvegből vagyunk, sosem fogunk örökké tartani
Hmm…

13. Mit gondolnak rólad a szüleid? 
Grace – You don’t own me

 You don't own me
Don't try to change me in any way
You don't own me
 Nem birtokolsz engem,
Ne próbálj megváltoztatni sehogyan sem
Nem birtokolsz engem.


Van benne igazság, nem szeretem, ha megmondja bárki is, hogy mit csinálhatok és mit nem.

14. Mire fogsz táncolni az esküvődön? 
Marina – Bubblegum Bitch

 Don’t care if you think I’m dumb
,I don’t care at all.
Candy bear, sweetie pie, wanna be adored.
I’m the girl you’d die for.
 Nem érdekel, ha azt hiszed ostoba vagyok,
Nem érdekel egyáltalán.
Cukor maci, édes pite, imádott akarok lenni
Én vagyok a lány, akiért meghalnál.


Ó, jajj. Nem is tudom, jót lehetne rá táncolni, végül is, miért ne?

15. Mit játsszanak majd a temetéseden? 
Florence – Delilah

 Cause I'm gonna be free and I'm gonna be fine
(Maybe not tonight)
 Mert szabad leszek, és jól leszek
(Talán nem ma éjjel)

16. Mi a hobbid? 
Years and Years - Desire
 Is it desire (is it desire)
Or is it love that I'm feeling for you
 Ez vágy? (Ez vágy?)
Vagy ez szerelem, amit érzek irántad?

Ez a dal tele van kérdésekkel és én imádok kérdezősködni, úgyhogy azt hiszem, ettől jobb válaszom nem lesz erre: kérdezősködés.

17. Mi a legnagyobb titkod? 
Troye Silvan – Fools
Magam is egy ilyen őrült vagyok, bár nem hiszem, hogy ez túl nagy titok lenne bárki előtt is.

18. Mit gondolsz a barátaidról? 
The NBHD – Afraid
When I wake up I’m afraid, somebody else might take my place
Mikor felébredek félek, valaki talán átveszi a helyem
Félek, hogy egyszer el fogom veszíteni őket, és most így érettségi közelben, hogy nem sokára vége a sulinak eléggé aktuális is a dolog.

19. Mi a legrosszabb, ami megtörténhet? 
Janicsák Veca – Könnyek az esőben
Őszintén meg vagyok lepve, hogy abból a néhány magyar dalból, ami rajta van a telefonomon már a második kerül rá erre a listára. Legrosszabb sírni az esőben? Nem tudom.

20. Mi módon fogsz elhalálozni? 
Marina and the Diamonds – Electra Heart
Hahaha, Marina egy interjúban azt mondta, hogy Electra Heart öngyilkos lett, tablettákat vett be. Én is próbálom meggyőzni a „sötét alteregóm”, hogy tegye meg ugyanezt, több-kevesebb sikerrel. Egyelőre még próbálja megkeseríteni az életem.

21. Mi az, amit megbántál? 
Melanie Martinez – Cry Baby

 You're one of a kind and no one understands
But those cry baby tears keep coming back again
 Az a fajta vagy, akit senki sem ért meg
De azok a bőgőmasina könnyek visszatérnek újra

Azt nem mondanám, hogy bánom, hogy érzékeny vagyok, de könnyebb lenne, ha nem vennék magamra mindent. Hm…

22. Mi nevettet meg? 
Shawn Mendes – Mercy
Hát, Shawn Mendes egészen biztosan megnevetett, de hogy ehhez a számhoz hogy tudnám kapcsolni, arról fogalmam sincs.

23. Mi ríkat meg? 
Banks – Weaker Girl

 I think you need a weaker girl, yeah
'Cause I'ma need a bad motherfucker like me
 Azt hiszem, egy gyengébb lányra van szükséged, igen
Mert nekem egy rossz rohadékra lesz szükségem, mint én


Nagyon sokat hallgatom mostanában ezt a dalt, mondhatom, hogy az egyik kedvencem jelenleg, bár szerencsére nem épp, hogy megríkat, szerintem nagyon erős üzenete van.

24. Megházasodsz valaha? 
Tove Lo – WTF Love is?
 Shake your head, you don't believe this
Then what the fuck do you think love is?
 Megrázod a  fejed, nem hiszel ebben
Akkor mégis mi a szerelem szerinted?

Öhm, ezek alapján nem valószínű :D

25. Mi ijeszt meg leginkább? 
Knoll Gabi, Pásztor Anna– Játszanék veled
Senki se szereti, ha játszanak vele, nem igaz?

26. Kedvel téged valaki? 
Lana Del Rey – High By The Beach
 I know you don't understandYou could be a bad motherfuckerBut that don't make you a man
 Tudom, hogy nem érted megLehetsz egy rossz rohadékDe nem ez tesz téged férfivá


A régi kedvenc dalomból a kedvenc dalom, can’t help myself, bocsánat.

27. Mi lesz ennek a bejegyzésnek a címe? 
Lana Del Rey– Terrence loves you

Ha valaki nem jött volna még rá, Lana Del Rey a kedvenc zenészem, már meg sem lep, hogy az utolsó dal is tőle van.

Képek forrása: Tumblr, WeHeartIt, Giphy

2016. december 25., vasárnap

Shades of Cool - Harmadik rész

Kedves Olvasó!

Csak szeretnék boldog karácsonyt kívánni, remélem pontosan olyan lesz az ünnep, mint amilyennek megálmodtad.

Niki




            Rengeteg időt töltöttünk Rich családjával, sokkal többet, mint azelőtt bármelyik srácéval, akivel jártam. Még Gabriel családját sem ismertem annyira, mint őket sikerült. Szinte mindig náluk találkoztunk, mert Richnek állítása szerint enyhe agorafóbiája volt – rettegett a nyílt terektől.
            Szegény fiú meglehetősen naiv és hiszékeny volt, amit kénytelen voltam kihasználni. Nem akartam komolyan tőle semmit sem, amit nem volt könnyű kivitelezni. A hazugságok először kicsinek és könnyűnek tűntek. Nem is voltak valódi hazugságok, csak egy kicsit kiszíneztem a valóságot. Nem akartam Gabriel után azonnal beleugrani valamibe, és ezt mondtam Richnek. Néha, ha összefutottam Gabriellel megpróbált rávenni, hogy kezdjük újra, de én már tudtam, hogy nem akarok még egyszer szerencsétlen háziasszonyt játszani mellette, már azt sem tudtam, hogy talált meg a szerep. És közben ott volt az apja is, aki egyre szimpatikusabbá vált, szinte már hihetetlenül megkedveltem. Állandóan megnevettetett és levett a lábamról az összes lehetséges módon. Tágra nyílt szemmel hallgattam, bármiről beszélt, az orromnál fogva vezetett. Ha véletlenül kiejtettem a számon valamit, azt azonnal megkaptam, hiába ellenkeztem. Odafigyelt rám, minden szavamra és olyan jól esett, hogy csak és kizárólag miatta is megérte hazudni. Ki voltam éhezve az ilyenfajta szeretetre és tudtam, hogy ha szakítanék Richcsel, akkor az apját sem láthatnám többet. Arra azonban nem voltam képes.
Mikor már több mint fél év eltelt a szakítás óta, azt mondtam, hogy szeretnék lassan haladni. Rájöttem, hogy nem fogom tudni már sokáig húzni a dolgot. Végre kiköltöztem anyáméktól is, saját szobám volt, habár az albérleten hárman osztoztunk. Éjjelente listákat kezdtem írni, amiben azt próbáltam összeszedni, miben hasonlítanak, apa és fia, de csak arra jöttem rá, hogy miben különböznek. Külsőre talán volt köztük hasonlóság, a járásuk ugyanolyan volt és ugyanúgy mosolyogtak; de minden másban különböztek. Szinte már fájt, hogy szegény fiú semmit sem vett észre az egészből, ahogy néha Richarddal hosszú percekig bámultuk egymást, vagy amikor úgy tűnt, több mint barátságos volt velem.
            Aztán eljött az a pillanat, amikor már nem lehetett tovább húzni a dolgot. Elmondhatatlanul utáltam már akkor magam azért, hogy hagytam a dolgokat így elharapódzni. Egy valóságos hazugságháló tartott fenn a fekete űrtől, ami akkor keletkezett volna, ha őszinte vagyok. Már magam is kezdtem belezavarodni abba, amiket hazudoztam, amikor valamit meg kellett kerülnöm. Mit mondtam Richnek, mint anyáméknak, mit a barátaimnak? Kezdtem paranoiássá válni, néha már attól féltem, hogy mindenki átlát rajtam, csak még várják a megfelelő pillanatot, hogy rám zúdítsanak mindent, amit tettem vagy mondtam.
            Az első Richnél töltött éjszaka után nagyon korán felébredtem és azonnal a fürdőbe mentem, hogy lezuhanyozhassak. A konyhába vezető úthoz már villanyt sem kellett kapcsolnom, járatos voltam. Pontosan tudtam, hogy találom meg a bögrét, amiből mindig ittam, és a tea filtert a polcon, amit miattam tartottak otthon. Most kihagytam belőle a cukrot és a citromot. Érezni akartam a számban a kesernyés ízt. Abba akartam hagyni, eldöntöttem, hogy itt az ideje abbahagyni és még azelőtt menekülni, hogy Rich is gyűrűt húz az ujjamra és egy másik Gabriel mellett találom magam. Úgy éreztem magam, mintha áruba bocsátottam volna a testemet, a semmiért.
            Kinyílt a konyhaajtó ajtaja és majdnem kiejtettem a kezemből a poharamat. Richard magabiztos léptekkel sétált be egy hasonló köntösben, mint amit én is kölcsönvettem Rich fürdőszobájából.
            – Csak nem megijesztettelek?
            – Nem, dehogy is.
            Letettem a bögrém a konyhapultra, rátámaszkodtam a kezemmel hátulról és próbáltam magam szilárdan megtartani. Rémült voltam és a szívem hevesen dobogott. Megindult felém, de nem fért el köztem és a két, egymással szemben lévő konyhapult között, akármennyire is rásimultam. Áthajolt rajtam, így olyan közel kerültünk egymáshoz, mint még sosem. A válla hozzányomódott az enyémnek, ahogy próbálta elérni a felső polcot. Még egy kicsit nyújtózkodott, még közelebb került hozzám és levette azt a valamit, amit el akart érni. Nem tudtam figyelni, a mellkasát néztem.
            Egyszerre néztünk egymás szemébe, mikor a tiszta porcelán nagy csörömpöléssel csusszant be a mosogatóba.
            – Csessze meg. – suttogta és olyan zavarban voltam, mint még tizennégy évesen se.
            Engem nézett, nagyon közel volt hozzám az arca és szinte már éreztem, ahogy megcsókol és egy pillanatra megállt a világ, felrobban bennem valami és elveszek. Becsuktam a szemem, magamba szívtam az illatát, éreztem, ahogy közelebb mozdul felém. Aztán hirtelen már ott sem volt.
            – Erről senkinek sem beszélhetsz. Ez nem történt meg.
            Bólintottam egyet, ahogy lassan eljutottak a szavak a fülemig. Kivette a mosogatóból az edényt és úgy ette a gabonapelyhet, mintha semmi sem történt volna. Én még a teámról is elfeledkeztem.



            Mikor Rich megkérdezte, hogy miért tűntem el köszönés nélkül korán reggel, azt mondtam neki, hogy elviselhetetlenül fájt a fejem és hiába vettem be rá gyógyszert, semmit se használt. Átlátszónak tűnt, de ettől többre nem voltam képes azután, hogy majdnem megcsókoltam az apját. Ő viszont szemlátomást hitt nekem, és ez épp elég is volt.
            A töréspont a legközelebbi családi vacsora volt, amiből gyanúsan túl sok volt. Addig nem találkoztam Richcsel, dolgoznom kellett, de úgy elég nehéz volt, ha a konyhájukban történtek jártak folyton az eszemben, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie. Legalábbis Rich szerint.
            Minden rendben volt, de magamban olyan feszültséget éreztem, ami majd szétrobbantott. Mikor beléptem és Rich szájon csókolt, legszívesebben olyan messze löktem volna magamtól, ahogy csak tudom. Az arcába akartam ordítani, hogy vedd már észre, hazudok, ő is hazudik, mindenki hazudik, mindenki tudja, nincs már itt semmiféle titok sem, csak arra várnak, mikor adom fel. Richard is látta ezt rajtam. Amíg a felesége és anyám az apámat vették körül, megkért, hogy segítsek neki a konyhában.
            – Meg kell nyugodnod és a fiamra gondolnod, a jövőtökre, az unokáimra. Fel fogod nevelni őket ebben a házban, az udvaron fognak úszkálni a medencében. Mi mind ezt szeretnénk, nem igaz?
            – Nem.
            Nem kellett hezitálnom a válaszon. Közelebb léptem hozzá és borzasztóan sóvárogtam utána, amit ő is látott rajtam, akármennyire is szégyelltem a dolgot. Nem bánta, sőt, élvezte. Olyan volt, mintha a kilincs megmozdult volna és elszaladtam mellőle, ő meg állt ott, mintha még mindig ott lennék.

            – Ezzel csak megnehezíted, ugye tudod?
            Felnevettem és végre kimondhattam, amit már olyan régen akartam.
            – Én és Rich sosem passzoltunk. Egyre inkább szeretném vele befejezni azt a csúnya játékot, amit vele játszottam, és ami miatt szégyellem magam, csak hogy itt lehessek.
            Megfordult, hogy szembe kerülhessünk és a szemembe nézett. Álltam a pillantását, míg anyám be nem nyitott. Azt akarta tudni, hol vagyunk. Úgy tettem, mintha tányérokat vennék ki a szerkényből, de amint kattant a zár a helyén, vissza is fordultam.
            – Mit akarsz? – kérdezte.
            Egyszerű volt és tárgyilagos, látta rajtam, hogy nem csak fröcsögöm a szavakat. Szó szerint átlátott rajtam.
            – Szakítani fogok Richcsel. Én nem tudok így élni. Nézz ránk, én azt hiszem, tudom, mit akarok. Döntsd el, te mit akarsz.

            Újra megragadtam a tányérokat és kimentem velük az étkezőbe, még mielőtt bármit is válaszolhatott volna. Azt mondtam magamnak, hogy időt akarok hagyni neki – valójában csak féltem, rettegtem a választól.

Képek forrása: WeHeartIt, Tumblr

2016. december 23., péntek

Shades of Cool - Második rész

Kedves Olvasó!

Az ünnepek alatt nekem is több szabadidőm van, így úgy gondoltam, a téli szünetben egy bejegyzéssorozattal készülök. Mint a címből kiderült, ma folytatódik a Shades of Cool, vasárnap érkezik belőle a harmadik rész, keddre egy zenei tag bejegyzést választottam, pénteken következik a szokásos időpontban a Shades of Cool negyedik része, majd ismét kedden egy book tag.
Remélem tetszeni fognak a bejegyzések.
Stay tuned!

Niki




            Már két hónapja laktam anyáméknál, mikor Richard ismét meglátogatott minket. Áthívott, hogy menjünk át vacsorára, jó szórakozás lesz. Anyám boldogan fogadta a meghívást, mert tudott Richard fiáról. Alig két hét se telt el a Gabriellel való szakításom óta, máris keresni kezdte a potenciális kérőket, mert attól félt, hogy vénlány maradok. Én viszont még nem akartam semmibe se beleugrani. Bármennyire is tele volt a hócipőm Gabriellel, akkor is négy évet voltunk együtt, aminek igen is voltak szép pillanatai, nem is kevés.
            A vacsorának, mint kiderült, két lényeges pontja volt. Bemutatni nekem a fiatalabbik Richardot és feleleveníteni, mikor apám és az idősebbik Richard együtt dolgoztak. Az utóbbi sokkal jobban érdekelt, mint bármi azon az estén. Állandóan megnevettetett, senkit sem hagyott szóhoz jutni az asztalnál, sziporkázott, míg a fia csak ült velem szemben, mint egy zsák krumpli, aki még mozdulni sem képes, ha nem mozgatja valaki. Ki gondolná, hogy ekkora különbség lehet apa és fia között, mikor külsőre szinte teljesen egyformák. A fiatal Rich kiköpött Gabriel volt, szinte már láttam, ahogy ő terül el sörrel kezében a kanapén egy munkanap után és mond nekem nemet minden izgalomra. Minden, amit nem akartam ott ült velem szemben az előre megrendezett, fogjuk rá első randevúnkon és kissé félénken mosolygott, ami nem állt jól neki.
            A nappalijukban ültünk le ezután, én a fiatalabbik Richcsel elkülönülve a társaság többi részétől a szoba végében, úgy egy méternyire a kanapétól. Megpróbáltunk beszélgetni, de az egész nagyon esetlen volt. Már teljesen elfelejtettem, milyen volt randizni. Azt hittem, hogy valójában én csinálok mindent rosszul, mert kiestem a gyakorlatból, egy kis idő és jobb lehet.
            Kiderült, hogy huszonhat éves, mérnökként dolgozik, otthon hajó maketteket épít és semmit sem örökölt az apja humorából vagy sármjából. Kicsit olyan volt az egész, mintha kérdezz-feleleket játszottunk volna. Kérdeztem, válaszolt, kérdeztem, ismét válaszolt, de nem haladtunk sehová sem. Egyetlen olyan téma se volt, amiről két mondatnál képesek lettünk volna többet beszélni.
            – Milyen zenét szeretsz?
            – Hát, igazából mindenfélét.
            – Bővebben? – mosolyogtam rá, hátha az majd segít.
            – Nem is tudom.
            Tényleg nem tudhatta, mert addig ott ültünk kínos csendben, míg fel nem tettem a következő kérdést, amire szintén nem volt válasza.
            Az apja visszahívott mindkettőnket a civilizációba, amiért el sem tudtam volna mennyire hálás voltam. Kortyolgattam immár a kanapén a likőröm, hallgattam Richardot és az elmém egy nagyon mély, sötét pontján már tudta, hogy ha valaki érdekel, akkor az nem a fiú, hanem az apja. Sosem mertem volna beismerni magamnak, de a fiú unalmas volt. A férfi viszont a végletekig izgalmasnak tűnt.
            Elindult valami zene, és Richard rá akarta venni a fiát, hogy táncoltasson meg jól. Ő azonban ellenkezett, tiltakozott, míg végül az apja fel nem rántott a kanapéról és jobbra-balra nem húzott, hogy alig tudtam vele felvenni a lépést. A társaság hangosan kacagott, ahogy rajtam mutatatta be, hogy kell egy lányt „jól megtáncoltatni”. Hazudtam volna, ha azt mondom, nem élveztem. Körbeforgatott, a derekamon volt a keze és nevetett, mint ahogy a többiek is. Apám rászólt, hogy csak óvatosan, már nem olyan fiatalok, mint én. Még nem is rám akart vigyázni, hanem Richardra. Aztán átadott a fiának, hogy mutassa meg, mit tanult és az egész varázslat eltűnt, mintha ott se lett volna. Lépdeltünk párat, majd miután másodszor lépett rá a lábamra, inkább leültünk.



            Másnap felhívott a fiatalabbik Rich és randizni kezdtünk. Tudtam, hogy sosem fog működni köztünk semmilyen kémia sem, de köztes megoldásnak tökéletes volt. Anyám végre békén hagyott, a barátaim közt se én lettem volna egyedül magányos és valljuk be: utáltam, hogy szingli vagyok. Rich nagyon-nagyon kényelmes megoldás volt. A családját szerettem, szinte olyan volt, mintha nem is vele lennék együtt, hanem az egész családdal. Akkor merült fel bennem az a lehetetlen ötlet, hogy ha randizom a fiával, a közelében lehetek. Úgy tűnt, az ötlet működőképes volt.

2016. december 16., péntek

Shades of Cool - Első rész

Kedves Olvasó!

Most ismét egy sorozat fog következni, mely megírására főként Lana Del Rey, az egyik kedvenc énekesnőm és az ő munkássága adta az ihletet.
Remélem tetszeni fog.

Niki



But I can't fix him, can't make him better
And I can't do nothing about his strange weather

(Lana Del Rey - Shades of Cool)



            1994 nyarán találkoztam először vele, amikor anyámék teraszán valami kártyajátékot játszott a szüleimmel. Huszonhárom éves voltam, rikítóan sárgás szőke hajjal és végtelenül unalmas élettel. Úgy volt, hogy csak beugrok hozzájuk, munkából jöttem el néhány papírért.
            Akkor vettek észre, mikor felsétáltam a lépcsőn. Mindhárman felpattantak az asztaltól, anyám széles mozdulattal ölelt magához, de a szemem megállapodott rajta.
            – Kislányom.
            Apám is mellém lépett, próbáltam rájuk koncentrálni, de mikor újra arra néztem, még mindig engem bámult.
            – Már majdnem el is felejtettem, ő itt Richard, régebben együtt dolgoztunk, már biztosan nem emlékszel rá.
            – Penelope kisasszony, ha jól emlékszem.
            – Csak Penny.
            Kezet csókolt nekem, amibe teljességgel belepirultam. Az idős férfi még mindig mosolygott rám. Teljességgel zavarba jöttem, azt se tudtam, hogy szólaljak meg ismét.
            – A papírok miatt jöttem igazából. Megkerested nekem őket? – néztem anyára, aki készségesen bólogatott és bementünk a házba.
            Sok időt töltöttünk el a rendezgetésükkel, úgy tettem, mintha még keresnék valamit, hátha addigra elmegy, és nem kell még egyszer találkoznom vele. Több mint egy óra eltelt, de apám és Richard még mindig ugyanúgy üldögéltek ott, mint amikor otthagytuk őket. Tudtam, hogy nem fogom megúszni, a szüleim marasztalni kezdek és nem mondhattam nemet. Nem akartam azt hallgatni később, hogy milyen csúnya dolog volt tőlem, hogy olyan gyorsan elrohantam. Fogalmam sem volt, miről beszélgettek addig, de attól kezdve, hogy leültem az asztalhoz, én lettem a téma. Megdicsért, hogy milyen szép vagyok, természetesen anyám elbüszkélkedett mindennel, amivel csak tudott; hogy már dolgozom és el is jegyeztek. Mit tehetett volna, lelkesen bólogatott és úgy tett, mintha le lenne nyűgözve, nem is értettem, hogy anyám hogy nem unta még meg, hogy állandóan ugyanazt meséli és ugyanúgy mindenkinek. Szerencsére legalább a munka jó indok volt arra, hogy elsiethessek.
            Mielőtt elindultam, még egyszer kezet fogtunk, mindkét kezével átölelte az enyémet. Úgy nézett a szemembe, hogy egy másodpercre ismét totális zavarban voltam, míg ki nem rántottam finoman a kezem a szorításából és elmenekültem, amilyen gyorsan csak tudtam. A fura férfivel nem tudtam mit kezdeni.


            Otthon neki kellett volna kezdenem a munkának, tudtam, hogy számon fogják rajtam kérni az anyagot és jobb lenne minél hamarabb elkezdeni, lehetőleg még azelőtt, hogy Gabriel haza nem ér, de csak feküdtem az ágyon és vártam a csodát.
            Hallottam, ahogy elfordul a kulcs a panellakás zárjában és az íróasztal elé vágtam magam, rakosgattam magam előtt a lapokat innen oda, onnan ide, míg be nem ért a szobába. Üdvözlésképp megcsókolt, de akár a falat is megcsókolhattam volna, annyi érzelem maradt kettőnk között.
            – Még munka után is csak dolgozol?
            – Csak egy kicsit, amit muszáj befejeznem.
            A ruháit szétdobálta a lakásban, felvett egy melegítőt és leült a tv elé a kezében egy üveg sörrel. Látnom sem kellett, már tudtam a műsort lépésről lépésre, minden nap.
            – Ma este elmehetnénk valahova. A barátnőim találtak egy úgy helyet, mindenki ott lesz.
            – Nem is tudom, fáradt vagyok. – rázta meg a fejét. – Amúgy sincs olyan sok pénzünk, hogy állandóan étterembe járkáljunk.
            – A hónapban még nem voltunk, és – ültem le mellé, nekidőlve a vállának – nagyon-nagyon szeretnék elmenni.
            Újabb fejrázás következett.  
            – Majd holnap, ma meccs van a tv-ben.
            A vérnyomásom a plafonig emelkedett nagyon rövid idő alatt, nem mintha nem ismertem volna már. Mindig ezt csinálta velem, semmibe vett. Legszívesebben addig ordítottam volna vele, míg teljesen vörös nem lesz a fejem és tányérokat nem vágok hozzá. De felesleges lett volna, semmit sem vett fel.
            – Akkor elmegyek egyedül.
            Megrántotta a vállát, mindössze annyi érdekelte, hogy ne álljak a tv elé.  
            – Ne várj meg, későn jövök.
            – Jó,jó, érezd jól magad. – bólogatott, de valószínűleg egy szót sem hallott abból, amit mondtam neki.

            Az étterem tényleg csodás volt, pont, ahogy a barátnőim ígérték. Kívül is, belül is jól nézett ki, a felszolgálók kedvesek voltak az ételek pedig finomak. Csak az nézett ki furán, ahogy a három pár közt, akiket a főiskoláról ismertünk szintén, én feltűnően egyedül voltam. Kényelmetlenül éreztem magam a tökéletes párok közt, akikkel ugyanazt az életet éltünk. Dolgoztunk, összejártunk, örültünk egymásnak és együtt szomorkodtunk. Ugyanazok voltak a problémáink, velük tudtam mindent megbeszélni. Gabrielről azonban mindenki hallgatott és nekem is hallgatnom kellett. Senki sem tudta, mi történt vele, ami lassan mindannyiunktól elszakította őt, senki sem merte róla kérdezni, ő nem beszélt róla és a társaságunkból is eltűnt. Én pedig borzasztóan szégyelltem, hogy még nekem se volt hajlandó megmondani, mitől vált ilyenné. Talán ő se tudta.
            A többieknek annyira fel sem tűnt a hiánya, de minden apró, személyes pillanatnál tudtam, hogy magammal kellett volna hoznom, vagy otthon maradni vele és nem magára hagyni, így is épp eléggé magára zárta már az ajtókat és belekényelmesedett a jelenlegi helyzetbe.
            Még az előételt is alig fejeztük be, az ajtóban ismerős arcot láttam viszont. Richard lépett be, a családjával körülvéve. Fogta a felesége kezét, akinek már messziről is látszottak a barna hajában az őszülő tincsek, körülvette három gyerek, egy tizenöt, talán tizenhat éves forma lány, egy tőle nem sokkal öregebb, szőke lányka, aki tökéletes másolata volt az apjának, és egy húsz év körüli fiú, aki szintén az apjára hasonlított. Lehajtottam a fejem és próbáltam elbújni, hogy ne vegyen észre. Nem hiányzott egy újabb kör kínos beszélgetés. Távoli asztalhoz kerültek, nem vehetett észre, csak én tudtam, hogy bizony ott van.
            Egyre laposabb lett az asztalunknál a hangulat. Nem tudtam odafigyelni a témára, miközben azt lestem, hogy észrevett-e már. A többiek azt hitték, hogy Gabriel miatt aggódom és kérdezgetni kezdtek. Köztünk van valami baj? Család? Elhidegültünk egymástól? Sokat veszekszünk? Nem veszekedtünk, én elviseltem őt, beraktam a szennyes zoknikat a mosógépbe, főztem neki ebédet, mintha már évtizedek óta házasok lettünk volna, pedig még alig fél éve laktunk együtt. Négy éve voltunk együtt, elfáradtunk és kiégünk. Talán már akkor is tudtuk, mikor összeköltöztünk és az első közös éjszakánkon gyűrűt húzott az ujjamra, hátha az majd megmenti a kapcsolatunkat. De úgy tűnt, hogy az egész csak egyre mélyebbre süllyed a tengerben.


            Mire hazaértem, ő már aludt. Beszélni akartam vele, megfojtottak a szavak, amiket már réges-régen ki kellett volna mondanom. Lezuhanyoztam, sokáig álltam a víz alatt, hogy lenyugodhassak. A víz hangjára felébredt. Ott ült az ágy szélén, nézte, ahogy a fésülködőasztalomra teszem a kicsi, de annál csinosabb gyűrűt, amitől egy ideig olyan boldogok voltunk. De a tárgyak nem menthetnek meg minket a süllyedéstől.
            – Gabriel.  – ültem le mellé az ágyra. – Csak mondd el nekem, hogy mi a baj, rendben?
            Úgy pattant fel mellőlem, mintha ágyúból lőtték volna ki. Grimaszolt, már nem is látszott rajta, hogy most kelt fel. Mindketten egyformán forrófejűek voltunk, ami már a kezdetektől sem volt jó kombináció.
            – Nekem semmi bajom sincs. Nyugodtan akarok élni, nem csak szórni a pénzt minden baromságra, ami eszedbe jut.
            – Régen nem hívtad baromságnak, mikor a barátainkkal töltöttük az időt.
            – Régen nem voltak ilyen mások. Nem voltál te ilyen más.
            Megrázta a fejét, fel s alá járkált előttem. Már azelőtt idegesnek kellett lennie, hogy egy szót is szóltam volna. Ilyen könnyen még Gabriel sem lesz dühös. Széttártam a karjaim.
            – Talán pont te változtál meg.
            Kiabálni kezdtünk. Hatalmas feszültség gyülemlett össze köztünk, amit akkor zúdítottunk egymás fejére. Nem kellett volna mindent elnyomnunk magunkban, időben meg kellett volna beszélnünk a dolgokat. Nem is volt értelme az egésznek, mindketten mondtuk a magunkét, míg a szomszéd lakó át nem kopogott a falon, hogy maradjunk csendben. Már legalább egy órája veszekedtünk akkor.
            Visszaültem az ágy szélére, ő mellém. Nagy távolság volt köztünk. Felsóhajtottam, mire a térdére támaszkodva fogta a fejét.
            – Holnap összepakolok és elmegyek. Nem bírlak elviselni tovább, Gabriel.

            Nem szólt semmit nem ellenkezett, nem próbált visszatartani. Felálltam, felvettem az asztalról a gyűrűm és ahogy csak bírtam, hozzávágtam. Legalább megpróbált volna megállítani, de már ennyit se értem neki. Kiszeretett belőlem, nem is kellettem többé neki. Pizsamában indultam neki a nagyvilágnak. Még utánam szólt, hogy hova megyek, de ő is tudta, hogy vissza anyámékhoz. Elvittem az autót és csak akkor kezdtem el sírni, mikor elindultam, hogy ne láthassa a könnyes arcom.

Képek forrása: WeHeartIt, Tumblr