2017. december 31., vasárnap

2018-as (anti)fogadalom lista

Kedves Olvasó!

   Sosem voltam egy nagy fogadkozós, tavaly azonban felállítottam magamnak néhány célt, amit szerettem volna teljesíteni. A lista fele teljesült és bizony néhány tételt is kipipálhattam volna, ha máshogy döntök. Idén azonban fogadkozás helyett inkább azzal szeretnék foglalkozni, hogy mit nem szeretnék csinálni. Összeválogattam tíz, a bloggal és személyes dolgaimmal kapcsolatos dolgot, amit idén nem fogok megfogadni, lássuk!



1. Minden héten posztolni fogok, ha törik, ha szakad
Eddig minden egyes pénteken sikerült ezt betartani már lassan 1,5 éve, de bizony volt, amikor csütörtök este vért kellett izzadnom, hogy kipréseljem magamból a novella végét, ami meglátszott a minőségen. Úgy döntöttem, hogy elengedem ezt a görcsösséget, és inkább dolgozom valamin két hétig, de büszkén teszem ki, mint sietek vele aztán le akarom törölni. Valószínűleg fel kell majd állítanom egy új időbeosztást is, ahol jobban ki tudom használni az időmet és több időm fog jutni erre is, de nem fogom erőltetni, ha nem megy.

2. Lefogyok 
Az emberek 80% megfogadta már és megteszi most is. Idén felkúszott rám néhány kiló, tipikusan stresszevő vagyok, így az érettségi és a költözés meglátszott rajtam. Eszem ágában sincs azonban fogyókúrázni, mert annak úgyis kudarc a vége. Előszedtem a kedvenc intervall edzéseimet, telepakoltam zöldségekkel a mélyhűtőt és próbálok kevesebb csokit enni, ami a fő problémaforrást jelenti. A legnagyobb baj, hogy képes vagyok napokig feküdni egy helyben írás vagy tanulás közben, szóval a mozgás nagyon hiányzik az életemből, de dolgozom az ügyön.

2017. december 29., péntek

Karácsonyi különkiadás - Lélekmelengető

Kedves Olvasó!

 Elérkeztünk ennek a sorozatnak is az utolsó részéhez, az utolsó blogger kollaborációmmal. Brukú írt egy karácsonyi novellát ide, egy kis lelki levezetőt az ünnep után, én pedig az ő blogján szilveszterre hangolódtam. Nem is húzom a szót, lássuk!





A világ már átformálódott a karácsonyt illetődően, legalább is nálam. Kicsiként teljesen elvarázsolt ez az ünnep, tele volt rejtéllyel és varázslattal és olyanokat csinálhattunk mint kései reggelizés vagy éjfélig is fenn maradhattunk. De aztán a szüleim elváltak és minden gyökerestül megváltozott. A mindennapok, sőt a szokások, és az ünnepek is kötelező dolgokká váltak, amiknek nem hogy a varázsa nem volt meg, még a hátam közepére sem kívántam.

Pár éve változott csak meg, amióta saját házba költöztem, kisbabák és firss házasok vesznek körül. Rájöttem, hogy az ünnep hangulata, lényege ott van csak más értelmet kap attól függően, hogy az élet melyik szakaszában vagyunk.

2017. december 26., kedd

Scars - Sebhelyek [9. fejezet]

Előző részek:

Az imádott Big Ben’s falatozója


    A helynek számunkra története volt, az első olyan hely, amit közösen fedeztünk fel a városban. Az egyik júliusi szombat délután jégkrémet kanalazva bámultam a tv-t, amikor megcsörrent a telefonom. Azonnal mosolyra húzódott a szám, mikor láttam, hogy ő hív.
     – Remélem tv közelben vagy.
     – Igen, Cameron.
     Valamiért már attól is gyorsabban kezdett dobogni a szívem, hogy meghallottam a hangját. Biztos voltam benne, hogy ő is észrevette a hangom remegését.
     – Oké, akkor keresd meg a Fald fel Amerikát! Nem fogsz hinni a szemednek.
     – Igazából pont azt néztem.
     Mosolyogtam a meglepődött-megdöbbent hangszínén, habár ő ezt nem láthatta.
     – Azt mondták, hogy a Big Ben’s a városban van, nem figyeltél?
     – Tudom. Ha gyalog megyek a boltba, mindig elmegyek előtte.
     Én még mindig nyugodt voltam, de Cameronnak már vibrált a hangja az izgatottságtól. Tudtam, hogy az a kedvenc tv műsora, de azt nem, hogy ennyire.

2017. december 22., péntek

Storytime - Érints meg! antológia élménybeszámoló és nyereményjáték - LEZÁRVA

Kedves Olvasó!


 Az elmúlt egy évben az egyik legjobb élményem volt bekerülni a novellaválogatásba. Rengeteg munka állt mögötte, rengeteg gyakorlás és bukás, na meg fejlődés és blogolás. Pozitív visszajelzések, amik ösztönöztek, hogy folytassam és amiért nem tudok eléggé hálás lenni. Most egy kicsit magáról az egész folyamatról szeretnék mesélni, aztán bele is vágok a nyereményjáték részleteibe.
   Mikor tavaly év elején kikerült a pályázat, meglehetősen lehangolt voltam, mert nem sikerült bejutni az Aranymosás válogatóba. Az írói blokk és az állandó gondolat között, hogy feladom az egészet és nem nekem való ez az egész, az utolsó "reménysugár" volt a novellapályázat. Már minden mindegy alapon írtam meg a novellám egy olyan témáról, ami itthon még mindig érzékeny és vitatott. 
   Bevallom, hogy féltem a reakcióktól és elgondolkodtam, hogy talán nem a legjobb ötlet beküldeni - aztán mégis beküldtem, szerencsére. Remegő kézzel nyitottam meg a bejegyzést az Aranymosó oldalán és mikor megláttam a nevem, nem akartam elhinni, hogy jól látok. Ott elkezdődött az egész nagy utazás, aminek még mindig nincs vége.

Karácsonyi különkiadás - 3 édesség, ami nélkül nincs karácsony

Kedves Olvasó!

   A minap, mikor karácsonyra készülődve nekifogtam sütögetni, eszembe jutott, hogy igazából minden évben, karácsony idején ugyanazokat a receptek kerülnek elő. Kiválogattam a 3 kedvencem, nehézségi szint szerint - most mindenki megtalálhatja azt a receptet, amit magabiztosan előhúzhat, ha sütni szeretne vagy vendégeket vár. 
   Más bombarecepteket is szívesen látok a kommenteknél, szeretek kísérletezni is!

Niki



Kezdőknek is: Vörösbársony muffinok


Nigella Lawson receptjét fordítottam le, ami a puha textúrájával és vörös színével nagyon ünnepi tud lenni a megterített asztalon. Különösen nagy kedvenc nálunk, mert sokkal könnyebb állagú az írótól, mint a rendes muffin. Akár piskótalapot is lehet belőle sütni, azonban vigyázzunk vele, mert tényleg nagyon puha.

2017. december 19., kedd

Scars - Sebhelyek [8. fejezet]

Előző részek:

Az imádott karácsonyi fények


  Ezer éve nem maradtam bent az üzletben, hogy végigsétáljak a sorok között, nyugodtan megsimogassam a kedvenc darabjaim és órákat töltsek azzal, mit választok. Vegyesen voltak a kezemben bakelitek és cd-k, válogattam a cikkhez és magamnak is. Mr. Wilkinson magángyűjteményének a kulcsa úgy égette a kezem, mintha arany lett volna, álltam az üveges szekrény előtt, ki- és berakosgattam a kedvenceim, túl sok volt a választási lehetőség és túl kevés az idő, amit bent tölthettem zenét hallgatva. Hiába voltunk vasárnap zárva, Cam érkezéséig még egy félórám lehetett, aztán úgysem fogja elviselni sokáig, hogy nem minden az ő kedve szerint történik.
    Egy karácsonyi albumnál kötöttem ki végül, elvégre már csak három hétre voltunk az év legszebb részétől és amúgy is esett a hó. Felültem a pultra (szigorúan titokban, mert nem lett volna szabad) és bámultam, ahogy a vasárnap délutánt elmossa a hó.

2017. december 15., péntek

Karácsonyi különkiadás - Verset karácsonyra

Kedves Olvasó!

   A héten ismét kollaboráltam egy bloggerrel, Daremo egy bájos karácsonyi novellát hozott ide, én pedig szintén egy novellát az övére. 
   Jó szórakozást a novellához!

Niki




Mikor még kislány voltam, karácsonyra mindig verset akartam írni a családomnak. Egyet apának, hogy karácsonykor ne foglalkozzon annyit a munkájával. Egyet anyának, hogy legalább ilyenkor lassítson egy kicsit, és figyeljen a békére. Egyet pedig a kisöcsinek, aki még totyogott, hogy nőjön nagyra.
Emlékszem, a szobámban, a szőnyegen hasalva kanyarítottam girbegurba betűkkel az én kis költeményeimet egy golyóstollal, amit a konyhából emeltem el, mert akkoriban nekem még csak ceruzával szabadott írnom az iskolában. Lenyűgözött, hogy mennyivel más, ha tintával vetem papírra a szavaimat: olyan komoly és felnőttes, minden egyes szó végleges, ennélfogva körültekintő átgondolást igényel. Így születtek az én karácsonyi verseim is: elgondolkodva rágcsáltam a toll végét minden leírt gondolat előtt, azután megpróbáltam a tőlem telhető legszebb betűkkel leírni a soraimat.

2017. december 12., kedd

Scars - Sebhelyek [7. fejezet]

Előző részek:
     Szombat délután megállt előttünk a fekete Ford és addig dudált, míg meg nem látott a lépcsőn lefelé futva, miközben hevesen integettem neki, hogy hagyja már abba, felveri a fél szomszédságot. Nem akartam, hogy azt gondolja, túlságosan érdekel a mi kis randink, ahogy ő nevezte, így egy óra válogatás után maradtam annál, amit egyébként is felvettem volna. Póló és farmer, abból is a magas nyakú, hogy nehogy egy szót is szólhasson a ruháimra. Olyan óvatos akartam lenni vele kapcsolatban, amennyire csak lehet.
     Mikor elég közel értem az autóhoz, áthajolt az ülésen és úgy nyitotta ki nekem az ajtót.
     – Scarlet. – mosolygott.
     – Cameron?
     – Késtél. Már megint.
     Hanyagul megrántottam a vállam.
     – Szokásom. Indulunk? – bólintott és beletaposott a gázba.

2017. december 8., péntek

Karácsonyi különkiadás - 8 ok, hogy miért a tél az év legjobb időszaka


Kedves Olvasó!

Ezen a héten Theával, akinek a blogját ITT érhetitek el. Vele a Blogger közösséges csoportban ismertük meg egymást és azóta olvasom. Most mindketten karácsonyi tippekkel érkeztünk, az ő posztját itt, az enyémet pedig az ő blogján érheted el. 
Nézzetek szét az ő blogján is ezután a bejegyzés után, sokféle témában ír, mindenki találhat magának valamit, amiből csemegézhet.
Jöjjön a bejegyzés!







*virtuális ölelés* ♡

Ha december, akkor bizony téli és karácsonyi bejegyzés áradat minden blogon! Nem tehetünk róla, imádjuk ezt az időszakot - élen velem. Éppen ennek a rajongásomnak köszönhetően gondoltam úgy, hogy összegyűjtök 8 dolgot, amit szeretni lehet a télben, hiszen nem csak a nyárért lehet ám bolondulni! Lássuk, mi az oka annak, hogy élek-halok ezért az évszakért.

1.  Minden hangulatos díszekben pompázik

Karácsony idejére a legtöbb ház új köntöst kap: fényfüzérek, ablakdekorációk, gömbdíszek, adventi koszorúk - a lista végtelen. Szeretünk ráhangolódni az ünnepekre, melynek tökéletes módja, ha kidekoráljuk a házunkat, s az utcán sétálva is ilyen hangulatú épületek köszönnek vissza. Imádom, hogy már december elején felrakják a karácsonyi díszeket a boltokban, a szememben sokkal jobb benyomást kelt, szeretet és boldogság jár át, akárhányszor egy feldíszített terembe lépek be.

2017. december 5., kedd

Scars - Sebhelyek [6. fejezet]

Kedves Olvasó!

Csak egy gyors update az antológiáról. Mint már többször is írtam, megjelenek az Érints meg! kötetben, ami majd december 12-én fog megjelenni, és most egy kis marketing gyanánt bemutatkozás készült rólunk, írókról. ITT elérhetitek a bejegyzést, amiben az én bemutatkozásom található, ITT pedig a másikat is.
Az antológia a Könyvmolyképző oldalán már előrendelhető, illetve bele is tudtok olvasni.

Niki



Előző részek:
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet

Azok az átkozott hazugságok


            Sarah képes volt üzenni az egyik tanárommal, hogy keressem meg szünetben, de nem szándékoztam egyedül menni a kivégzőszékre. Tudtam, hogy ugyanazon a folyosón van óránk, így mikor kicsöngettek, megvártam, és az inge ujjánál fogva egyetlen szó nélkül elkezdtem húzni az iroda felé.
            – Neked is szép napot, Lettie.
            – Ha azt hiszed, hogy egyedül fogok hallgatni a te baromságaid miatt, akkor hatalmasat tévedtél.
            A kezem után nyúlt, de inkább elengedtem. A folyosó közepén, a tömegben álltunk meg.
            – Mi csinálsz? – ahogy széttárta a kezét, neki is ment valaki. Odébb rántott a szekrények mellé.
            – Sarah üzent, hogy menjek. Viszont ebből te se fogsz kimaradni.
            Elmosolyodott.
            – Én már beszéltem vele. Biztos, hogy még mindig látni akar?
            Nem tudtam visszafogni magam, forgattam a szemeim. Már megint azt hitte, hogy okosabb tőlem, pedig fogalma sincs, mi történik.
            – Most üzent. Gyere velem. – már nem a szokásos düh beszélt belőlem, kérlelni kezdtem. Még én is meglepődtem egy pillanatra, hogy tényleg képes voltam ezt megtenni.

2017. december 1., péntek

Karácsonyi különkiadás - Újíts be egy BuJot az új évre!

Kedves Olvasó!

   Itt a december és úgy éreztem, hogy idén nem tudom kihagyni, hogy ne legyen valami különleges karácsonykor itt, a blogon is. Tavaly posztáradattal ünnepeltem, most szintén hasonló a tematika, azonban más bloggereket is bevontam az ünneplésbe, különleges posztokkal készültem.
   A Scars - Sebhelyek átköltözik decemberben keddre, de januárban már minden vissza fog térni a régi kerékvágásba. Tehát, ebben a hónapban minden héten legalább két poszttal érkezem!
   A különkiadást egy Bullet Journalos bejegyzéssel kezdem. Ha még sosem hallottál róla, akkor úgy tudnám leírni, mint egy magad csinálta kis jegyzetfüzet, ahová mindent felírhatsz, rendezetten és visszakereshetően. Az interneten rengeteget ilyen videót lehet találni és én is innen inspirálódtam, mikor megterveztem a sajátomat. Bevallom, nem gondoltam, hogy ennyire meg fogom szeretni, de mostanában tényleg nagy segítség volt egy kis füzet, ami mindent magában hordoz egyszerre, csak elég kinyitnom, hogy ismét tudjam, mi a helyzet az életemben, mikor elveszek benne - mert az bizony gyakran megesik.
   Hogyan vágj bele egy BuJo-ba? Mutatom!

2017. november 28., kedd

Off topic november - Filmrendező lettem

1. We Heart It kedvenc

Tudom, novemberben még korán hangolódni a karácsonyra, de mikor az író előre dolgozik, akkor bizony már novemberben terítékre kerülnek a karácsonyi novellák, amihez kell a feeling. [El fog harapózni a cikkben az anglicizmus, én szóltam.]

2. Zene


Miss Lo kiadta az új albumát, muszáj volt abból választanom valamit. Nem szeretek minden dalt, de a legtöbbje a telefonomon landolt.

2017. november 24., péntek

Scars - Sebhelyek [5. fejezet]

Az imádott Americana Record Shop


     Elindultam az utolsó órám után hazafelé, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Cameron miatt fognak kirúgni az iskolaújságból. Félúton jártam már, mikor visszafordultam és egyenesen a sportcsarnokba mentem. Jól emlékeztem, hogy aznap van edzése, így hát felültem a lelátóra és vártam. Az ajtóhoz közel maradtam, hogy az edző vagy bárki más ne vegyenek észre, vagy ha mégis, könnyű legyen a menekülés. Ő azonban gyorsan kiszúrt, odavetett egy pillantást, de egyetlen mosoly nélkül játszott tovább. Tudtam, hogy az edzője nem tűri a figyelmetlenséget és a pontatlanságot, pont ettől lettek olyan sikeresek, valahol mélyen azért mégis rosszul esett.
     Nem akartam őket nézni az elkövetkezendő másfél órában, mert valószínűleg megbántam volna, hogy visszajöttem, ezért elővettem a füzetem és megpróbáltam a labdapattogás közepette belemerülni a matematika rejtelmeibe, több-kevesebb sikerrel. Néha felpillantottam, mikor taps fogta körbe Foxot minden újabb találatánál. Egyszer még találkozott a tekintetünk is, véletlenül még el is mosolyogtam magam, de ő inkább hátat fordított nekem.

2017. november 22., szerda

The Tea break award

Kedves Olvasó!



     Dreamertől kaptam ezt a díjat, A BookWorlds blogról, akinek nagyon köszönöm a jelölést, jól esik, és most nagyon megkésve, de mégiscsak itt vagyok a bejegyzéssel róla. 
     Az az igazság, hogy az időzített bejegyzések mentik meg a hátsómat, az egyetem és a magánélet között lavírozva feledésbe merül kicsit a blog - most is beteg vagyok, de így legalább van időm itt is tevékenykedni - és semmivel sem haladok. Nem panaszkodom, borzasztóan élvezem, csak valamire sosem jut idő. Legtöbbször pedig pont a blog csúszik le a listáról, sajnos.

     Na de a díj: először is, nézzük a szabályokat:
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

Idézet:
But we can't be scared of our dark parts, we have to become it.

Ez a mondat egy Alessia Cara klipben hangzik el és mióta először hallottam, azóta van kiírva egy jegyzetbe a laptopomon. Próbálok mindenféle sötét részeimmel szembesülni az életben is, meg a szereplőimmel is próbálok hasonlóan bánni. Az elmúlt egy évben azt hiszem, sikerült is.

A kérdések:
1. Mit tennél akkor, ha egy nap arra ébrednél, hogy milliomos vagy? 
Valószínűleg sok olyan apróságot megvennék magamnak, amit egyébként halogatok, mert nincs rá akkora szükségem. Egyébként nem tudom, azután mi lenne, nincsenek nagyra törő vágyaim, amiket finanszírozni kellene.

2. Mi a kedvenc könyved? Miért?
Valahogy ez nálam gyakran változik mostanában. Legtöbbször a Puszi! Erzsi kerül a kezembe, ha jut idő olvasásra, hiába olvastam végig már rengetegszer, mert még most is jóízűeket tudok rajta nevetni. Alig várom a következő részt, már elő is rendeltem :D

2017. november 17., péntek

Scars - Sebhelyek [4. fejezet]

Előző részek:

Az átkozott Stacey Douglas


      Egyikőnk se rajongott a hírért, hogy ismét vissza kell ülnünk az iskolapadba. Isaac hivatalosan is kiköltözött a vendégszobává átalakult dolgozószobából, ahol lényegében a nyarat töltöttük, így én kettesben maradtam délutánonként a hugicámmal, akivel meg tudtuk volna ölni egymást bármilyen apróság miatt.
     Az első héten már szokásosan menekültünk az osztálytársaink elől, azonban amilyen naivak voltunk, meg kellett védenünk, akit bántanak. Elmehettünk volna mellette, szólhattunk volna valakinek, de mi odamentünk Stacey-hez, mikor bántották. Nem mintha addig népszerű lett volna a mi kis különc kettősünk, de onnantól fogva mi is reflektorfénybe kerültünk, immár hárman. Jószívűek akartunk lenni, leültettük az asztalunkhoz ebédnél és beszélgettünk vele.
            – Mi történt?

2017. november 10., péntek

Scars - Sebhelyek [3. fejezet]

Előző részek:

Az átkozott Sarah Curtis



     Semmiben sem voltam még olyan biztos, mint abban, hogy el kell kerülnöm őt. Játszott az elmémmel, azt akarta, hogy ismét hatással legyen rám, mint a régen. Bármennyire ellenkezett Isaac, rávettem, hogy segítsen, ami abból állt, hogy Isaac szólt, ha látta és én eltűntem a folyosóról, mielőtt még ő megjelenhetett volna a közelben.
     A szokásos megbeszélésre idegesen indultam el. Késésben voltam, próbáltam utolérni Sarah-t, de nem volt hajlandó beszélni velem. Ő is ugyanoda sietett, ahová én. Más kérdés, hogy pont arról akartam beszélni vele, hogy nem mehetek oda. Az irodában viszont mégis volt találkoznom mindkettőjükkel, senki sem hagyhatja ki a megbeszéléseket.
     Remegő lábakkal nyitottam be.
     – Sziasztok. – hadartam el, miközben  egy szabad széket kerestem.
     Mikor láttam, hogy már csak Cam mellett van szabad hely, letettem a táskám a padlóra, nekidőltem a falnak, majd erőteljesen kezdtem figyelni, mintegy jelzésképp, hogy nem fogok leülni. Sarah megköszörülte a torkát, jelentőségteljesen rám nézett, majd az üres székre. Nem fog addig belekezdeni, míg le nem ülök. Képzeletben megveregettem a saját vállamat, majd lehuppantam Cameron mellé, undorodó arcot vágva. Kihúztam magam, úgy, hogy minél távolabb dőljek tőle. Ettől függetlenül azonban mégis elhagyott az önbizalmam amint hozzám szólt.
     – Lettie, ez igazán csúnya volt.

2017. november 3., péntek

Scars - Sebhelyek [2. fejezet]

Előző részek:
1. fejezet

Az átkozott fülbevaló


            Az irodában történtek után két dologra jöttem rá: egyrészt tényleg kár lett volna bemennem az első órámra, mert tíz perc maradt a végéig, másrészt kristálytisztává vált, hogy minél távolabb vagyok Camerontól, annál jobb nekem. A fejem forrt a dühtől, közben mégis úgy kúsztam végig a folyosón, mint egy kis egér, aki próbál elrejtőzni. Ahelyett, hogy jól felképeltem volna, amiért rám mászott, én szégyelltem magamat. Teljesen összezavarodtam még ennyi idő után is, amit nem engedhettem meg magamnak. Előszedtem a fülhallgatóm a zsebemből, megkerestem az egyetlen metál dalt a telefonomon és végtelenítve bömböltettem a füleimbe, míg ki nem csengettek és csak a hörgésre figyeltem. Észre se vettem, hogy lecsúsztam a padlóra, míg Isaac le nem hajolt hozzám és kivette az egyik fülhallgatót a fülemből.
     – Minden rendben van?
     Megráztam a fejem.
     – Nem egészen.

2017. október 31., kedd

Off topic október - Őszi hangulat

1. We Heart It kedvenc

Pontosan ott szeretnék lenni, elbújni egy hónapra és mást se csinálni, csak írni.


2. Zene


Ez a dal valahogy újra meg újra visszatér az életembe...

2017. október 27., péntek

Scars - sebhelyek [1. fejezet]

Kedves Olvasó!

     Mielőtt még belevágnánk az új sorozatba, hadd meséljek egy kicsit arról, hogy miért és most jelenik ez meg.
     Először is, volt már szó erről a könyvemről ITT, amiben már említettem, hogy szeretném átdolgozni. Szerencsére az Aranymosáson nem került ki, azonban annak ellenére, hogy magával az írás minőségével elégedetlen voltam, a történetet magát nagyon megszerettem és valahol nagyon zavart, hogy mégsem került publikálásra sohasem, hiába 2 éve dolgozom lassan rajta kisebb-nagyobb szünetekkel.
     Eredetileg nem pályázatra készült, hanem csak a fióknak, magamnak. Nem írtam hozzá részletes vázlatot, kigondoltam, leültem és belevágtam, a magam örömére. Azóta rengeteg minden változott, megtanultam szerkeszteni valamennyire, létrejött a blog, voltak sikereim és kudarcaim, de ami a számomra a legnehezebb döntés volt, hogy ahelyett, hogy a biztonságosban maradtam volna, a blog kedvéért újabb és újabb kihívásokba vágtam bele. Sokszor kellett döntenem, miről szeretnék írni és olyankor is mindig azt választottam, ami úgy gondoltam, hogy a blognak jobb lesz. Ha kellett, erőltettem az írást, hogy befejezzem a sorozatot vagy meglegyen a poszt, még ha nem is tetszett a végeredmény, és ebbe bizony picit belefáradtam.
     Most azonban úgy ültem le ehhez a projekthez, hogy nem törődtem sem a magamnak felállított mércékkel, sem azzal, hogy hány részre kell majd bontanom a blogon, sem azzal, hogy másoknak esetleg nem tetszhet. Ismét teljes mértékben a saját örömömre írtam és borzasztóan jól esett, jól esett gyorsan gépelni gondolkozás nélkül, jól esett, mikor minden nap be tudtam fejezni egy fejezetet (amibe azért besegítettek a már megírt részek is persze, a történet törzse megmaradt, csak átdolgoztam). Nagyon másnak érzem ezt a stílust, mint amit mostanában írtam, más lesz ez, mint a megszokott. Nem tudom, lesz-e még ilyen a blogon, de úgy adom kezedbe ezt a kisregényt, Kedves Olvasó, hogy nem érdekel, mit gondolsz róla – nem azért, mert nem szeretném, hogy jó szájízzel hagyd el az oldalam, hanem mert ez az írás nekem és csak nekem készült.
     Ettől függetlenül remélem, lesz olyan, akinek tetszeni fog és szívesen olvasni fogja, még ha vannak is benne hibák, lehetetlenek, esetleg valótlanságok, pontatlanságok, figyelmetlenségek. Nem ez lesz a legtökéletesebb munkám, viszont ez az egyik, ami nagyon-nagyon a szívemhez nőtt. Az enyém, az én munkám és végre pontot tehetek ennek a hihetetlenül hosszú projektnek a végére.
     A kisregény nem tudom pontosan, hány fejezetből fog állni, azonban az biztos, hogy  ez lesz az eddigi leghosszabb sorozat a blogon, de remélem velem tartasz majd. Kezdjük az utazást!

Niki



Az átkozott Cameron Timothy Fox


     Úgy tűnt, szokásommá válik, hogy bármilyen korán kelek fel és bármennyire is sietek, a fontos dolgokat mindig lekésem. A cipőm sem találtam, hiába túrtam fel a cipős szekrényt. Olyan volt, mintha a lakás mindent elnyelt volnahirtelen , a kifli kiesett a kezemből és inkább egy másik pár cipő után nyúltam, Anya az utcán dudált. Késésben voltam, mennem kellett, hagytam, hogy Riley a padlóról egye meg a reggelim, pedig Anya utálta, ha a kutya nem a táljából eszik. Annak a reggelnek már mindegy volt.
     Még két utcát kellett sétálnom, ha nem akartam, hogy lássák, Anya hozott suliba. Szinte futottam, mert alig volt időm a csengőig. A veszekedés járt a fejemben, amit Anyával a kocsiban rendeztünk. Azt kívántam, bárcsak meg se szólaltam volna és most nem kéne már kora reggel leizzadnom.
     Isaac kíváncsi, hatalmas kék szemei egyenesen rám meredtek a szemüvegen keresztül, ahogy beléptem az épületbe. A tanárunknak még nyomát sem lehetett látni, úgyhogy akadt egy kis időnk. Magamhoz öleltem gyorsan, aztán elmartam a kezéből az újságot. Meg se kellett szólalnia, amikor a száját egy vonallá szorította és a kezei is ökölbe szorultak. Láttam, hogy valami nincs rendben. Remegő kézzel lapoztam fel az iskolaújságot, mindhiába keresve a cikkünk után. Órákat dolgoztunk azon a képes riporton, amit végül mégsem jelentettek meg. Cameron Timothy Fox neve természetesen ott csillogott vastag betűkkel kiemelve a kétoldalas sportcikk alján, mint valami óriási pofon ami egyenesen az arcomba csapódik.

2017. október 20., péntek

Versszekció - Világ

Kedves Olvasó!

   Különleges bejegyzéssel érkezem ma a versszekcióhoz, ugyanis nem saját verset posztolok. Egyik közeli barátom most kezdett bele a versírásba és megkért, hogy olvassam el őket. Megengedte, hogy posztoljam őket abban a reményben, hogy kaphat néhány visszajelzést én pedig tovább színesíthetem a Friday Latte kínálatát. 
   A következő pár hétben ezek a posztok heti váltásban fognak megjelenni a Tumblr projektemmel.
   Utolsó, egyben személyes kedvencem következik. Remélem tetszeni fog!

A sorozat többi verse ITT, ITT és ITT érhető el.

Niki



Élni akartam egy általam teremtett világban,
Csillagokat reggelizni,
Az űrrel kifesteni a szobám falát,
Létrával felmenni a Holdra,
Veled lenni.
Befőttesüvegbe zárni a végtelent,
Ringlispilnek használni a Szaturnusz gyűrűit,
Végigsétálni a Tejúton,
Fogni a kezed.
Bolygókkal biliárdozni,
Üstökösökkel fogócskázni,
Csillagporral fűszerezni,
Hallani a hangod.

Rájönni, hogy ez a világ létezik,
Minden alkalommal, mikor a szemembe nézel, és engem látsz.

Kép forrása: WeHeartIt



2017. október 17., kedd

TAG - Írók kérdőíve

Kedves Olvasó!

   Daremo blogján, A papírfecnis fiókon találtam ezt a kérdőívet már jó régen (az ő válaszait ITT találjátok), de elmentettem magamnak és most végre ki is tölthetem. Vannak dolgok, amikről már beszéltem, vannak rólam új infók is, ha kíváncsi vagy olvass tovább!

Niki 




1. Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog stb.)?
Mindent írtam már szerintem lassan, de most a novella a kedvencem.

2. Milyen zsánerekben és témákban szoktál írni?
Romantikus young adult a megszokott, de lassan itt a blogon végigjárok minden zsánert.

3. Mióta írsz?
2009-ben vetettem papírra az első történetem, de utána félbemaradt a dolog. 4 éve foglalkozom írással rendszeresen.

4. Van már kiadott/megjelent műved?
Sajnos még nincs.

5. Melyik volt a legelső írásod?
Davidson néni bűvös naplója, ami egy fantasy volt, ITT jelent is meg a blogon részlet belőle, olvasni csak saját felelősséggel.

6. Miért írsz?
Nem tudom pontosan, már kiskoromban is szerettem a kisebb unokatestvéreimnek akkor kitalált történeteket mesélni, ez egy ilyen velem született dolog lehet.


7. Hogyan találsz időt az írásra?
Éjszaka írok, mikor már semmi más dolgom nincs. Reggel és délután is próbálkoztam, de hosszútávon egyik sem vált be, inkább vagyok fáradt másnap reggel.

8. Mikor és hol szeretsz a legjobban írni?
Éjszaka, az ágyamban, nyitott ablaknál, hogy halljam az éjszaka zajait. Van a sötétségben valami varázslatos.

9. Mit szoktál enni vagy inni írás közben?
Nem nagyon szoktam enni-inni, mert ez is elvonja a figyelmem és kiesek a ritmusból. Könnyen elvonható sajnos a figyelmem. Néha azért jól tud esni egy pohár bor a nehezebb részekhez (szerkesztés, khm).

10. Van íráshoz használt dallistád?
Olyan előfordul, hogy egy-egy novellához vagy jelenethez beragad egy dal, de konkrét dallistát nem szoktam használni. Nekem megfelel az aktuális kedvenc, bár ihletszegény időszakokra van egy megszokott listám:



11. Mit gondol(nak) a családod/barátaid/szeretteid arról, hogy írsz?
Nem igazán foglalkoznak vele, a barátaim lelkes bétáim és szerkesztőim, ha megkérem őket, támogatnak.

12. Az alkotás melyik részét szereted a legjobban?
Amikor elragad a flow és gondolkodás nélkül jönnek a szavak az első megírásnál. Az igazán varázslatos.

13. Az alkotás melyik része jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
Egyértelműen a szerkesztés. Nagyon nehéz visszanézni a megírt történetet és látni a rengeteg hibát, amit első körben vét az ember. Ezért is maradtam távol az utóbbi hónapokban a regényektől, nagyon sok szorongást okoz a szerkesztések sorozata, több körben olvasni újra és újra ugyanazt és újabb hibákat találni. Sosem leszek velük elégedett, akármennyit szerkesztem őket. Nyilván mérföldekkel egyszerűbb ez egy novellánál, mégsem könnyű.

14. Milyen eszközökkel és mire szoktál írni?
Általában gépelek a Wordbe vagy egyenesen a Bloggerbe, de előfordul ihlethiányosabb időszakokban, hogy jobb kikapcsolni a netet, a laptopot és papírra, tollal írni old school módon.

15. Hogyan lépsz túl az írói válságon?
Ki kell deríteni mindig az író válság gyökerét, hogy mi okozza a blokkot, addig lehetetlen a továbblépés. Ha az sikerült, utána már egy jó playlist, írással foglalkozó videók, hangulatos hely az íráshoz sokat tud segíteni a visszarázódásban.

16. Hogyan motiválod magad az írásra?
Általában már legalább egy hónapra előre be vannak időzítve a bejegyzéseim, így amikor látom, hogy kezdek kifogyni és jövőhéten már nem lesz mit posztolni, az tüzet gyújt a fenekem alatt és ismét billentyűt ragadok. Persze a barátaimmal egy kis brainstorm és videók/cikkek az írásról is felélesztik bennem a vágyat az írásra.


17. Kik azok a szerzők, akik a legjobban inspirálnak téged íróként?
Hűha, John Green munkássága nagy szerepet játszott abban, ahogy most írok. G. Szabó Judit regényei kisebb koromban teljesen elvarázsoltak. Ha klasszikusok közül kell választani, akkor pedig Mikszáth Kálmán volt az, akit olvasva azt gondoltam, ezt én is tudnám csinálni.

18. Melyik könyvek inspirálnak téged legjobban íróként?
Igazából bármit olvasok, az inspirál valamilyen módon: vagy azonnal írni akarok én is valami ilyet, vagy levonom a következtetést, hogy milyen nagy hibákat nem szabad elkövetni. Nagyon kevés olyan könyv van, amit hajlandó vagyok újra meg újra elolvasni, és az egyik ilyen Homonnay Gergely Puszi! Erzsi-je, a humor lerepíti azt a bizonyos parókát (anglicizmus, éljen), próbálok tanulni belőle.

19. Mi a legjobb írói tanács, amit valaha kaptál?
Írj minden nap, ha van ihleted, ha nincs. Nem számít semmi, csak írj, írj írj és még egy kicsit írj.

20. Milyen céljaid vannak idén az írással kapcsolatban?
Igazából csak nem feladni és írni még többet. Feladtam mostanra a nagy, világmegváltó célokat, élvezni szeretném az írást.



Képek forrása: WeHeartIt

2017. október 13., péntek

Tumblr projekt - The devil as my guardian angel

Kedves Olvasó!

Íme a kihívás harmadik hetében egy álmom hozta az ihletet a már korábban kiválasztott kis jeligéhez. Nem szeretnék a múzsáról túl sokat elárulni most, azonban technikai bakik miatt a kép sajnos elmarad. Talán, h a péntek 13. varázsa elmúlik, azt is tudom később csatolni.

Niki


„Just because someone is evil doesn’t necessarily mean they’re always wrong.”

Azaz:

„Csak mert valaki gonosz nem szükségszerűen azt jelenti, hogy mindig rossz.”

     Ugyanaz az érzés járt át már a legelső napon is, mint az utána következő millió reggelen. Siettem azon a környéken, szorosan fogtam magam előtt az irataimat a mappában, mint egyfajta védelmet, ami mögé elbújhatok. Rendszerint lekéstem a buszom és muszáj voltam végigrohanni a gettón, hogy időben beérjek az irodába. Gyors pillantást vetettem a kosárlabdapályára és a kora reggel elmerülten játszó férfiakra. Találkozott a tekintetem az egyikkel egy örökkévalóságig tartó pillanatra, aztán visszatereltem a betonra a figyelmem. Nem akartam tudni, hogy még mindig mosolyog-e vagy rajtam nevetnek-e, legfőképp nem akartam bajba keveredni.
     A pálya széléig jutottam el, lábak álltak előttem úgy pár centiméterre tőlem. Leszögeztem a fejem amennyire csak tudtam és megpróbáltam kikerülni egy oldalas lépéssel, de megint ott állt előttem.
     – Hé.
     Mély hangjára felkaptam a fejem, ismerős szempárok néztek vissza rám, újabb kísérletet tettem a menekülésre.
     – Nem mész sehová.
     Gúnyos mosoly ült ki az arcára, csak úgy tudtam elrejteni a rettegést az arcomon, hogy a cipőmet bámultam.
     – Mit akarsz? Nincs nálam pénz.
     A csuklómon egy nem túl drága, de annál mutatósabb óra volt. Lecsatoltam és felé nyújtottam abban a reményben, hogy elhiszi, hogy az minden vagyonom.
     Hiába vártam, hogy elvegye a kezemből, nem mozdult. Rá néztem és ismét felé nyújtottam, mire az arcomba nevetett.  Nem értettem, mi történik.
     – Azt hitted, hogy itt, az utca közepén foglak kirabolni? Hogy hívnak?
     Megráztam a fejem, ügyes voltam és kikerültem. Szinte már futottam, úgy rohantam, hogy minél távolabb kerülhessek onnan. Fél percenként magam mögé pillantottam, hogy követ-e, de egyedül voltam. Csak a munkahelyemen tudtam megnyugodni, hogy vége van, még akkor is, ha én csináltam magamból bolondot.

Másnap reggel már tíz perccel korábban ott ácsorogtam a buszmegállóban egyedül, a busz azonban nem jött. Hirtelen megint késésben találtam magam, mehettem végig a gettón. Rossz érzés járta át a gyomrom és gombóc szorult a torkomba, ahogy a táskám az oldalamhoz szögeztem. A betont tanulmányoztam és gyorsan haladtam, nem engedtem meg magamnak a luxust, hogy akár egy pillanatra is elkalandozzon a tekintetem. Túl sokszor vágtam már le ott az utam, hogy ne tudjam, mikor érek a kosárpályához. Utánam kiálottak valamit, nem értettem tisztán, de csak mentem tovább, mintha meg se hallottam volna. Aztán a következő kiáltásnál már lépteket is hallottam közeledni. Még a menekülés gondolata is el volt temetve.
     – Szép jó reggelt…
     Megvárta, míg kimondom a nevem. Hazudhattam volna, de ahhoz túlságosan meg voltam rémülve.
     – Angel.
     Felém nyújtotta a kezét és egy pillanatra felpillantottam. Láttam, hogy egyedül van.
     – Lucas. Örülök, hogy találkoztunk.
     Vettem egy mély levegőt és megráztam a kezét.
     – Mit szeretnél, Lucas? Nekem tényleg nagyon sietnem kell munkába. – és már lépdeltem is hátrafelé, nem mintha nem követett volna.
     – Mondták már, hogy elbűvölő szemeid vannak?
     Összehúztam a szemöldökeim, aztán körülpillantottam menekülő útvonalat keresve.
     – Igazán kedves vagy. Viszlát!
     Hátat fordítottam és szinte futottam, ő meg nevetett.

     Hétfőn már felkészülten vágtam neki reggel a városnak. Busz helyett kerestem egy kerülőútvonalat magamnak, ami teljesen kikerülte azt a környéket. Fél órával többet kellett sétálnom, de nem volt kérdés, hogy fel fogok miatta kelni időben és nem kések. A munkahelyemre beérve jobban örültem annak, hogy sértetlenül beértem, mintha azt mondták volna, hogy fizetésemelést kapok. Azt hittem, megszabadultam Lucastől.
     Néhány nap múlva, azonban az egyik délután hazafelé ismét az utamba került. 
Beugrottam még az egyik boltba egy kis tésztáért és egyszer csak megjelent mögöttem a sorban.

     – Angel, már régen láttalak.
     Egy pillanatra teljesen lefagytam, azt se tudtam, mit mondjak.
     – Lucas.
     Úgy éreztem, az összes szempár ránk szegeződik, hiszen honnan ismerhetném azt a kitetovált, izompólós, kopasz alakot, akit nem is ismerek.
     Visszafordultam előre és az ablakon bámultam ki, míg sorra nem kerültem. Kétszer is kiejtettem a kezemből a bankkártyám a figyelő tekintete miatt, annyira zavarban voltam. Még azzal se törődtem, hogy elpakoljam, amit vásároltam, csak siettem, hogy minél távolabb kerüljek. Ő azonban ügyesebb volt nálam és hamar utolért.
     – Miért követsz?
     Remegett a hangom, akármennyire is próbáltam határozottnak lenni. Meg se kellett volna szólalnom. Vagy gyakorolni a tükörben a határozott fellépést.
     – Nem követlek. – hatásszünetet tartott, míg ismét mellém ért. Pár másodpercre sikerült egy lépéssel elé kerülnöm – Randizz velem.
     Pislogtam egy ideig, aztán megálltam, hogy biztos legyek benne, jól hallottam. Ő újra elismételte.
     – Randizz velem.
     – Nem.
     Elindultam a másik irányba, de karon ragadott és visszahúzott maga elé.
     – Ne érj hozzám!
     – Nem vagyok tolvaj, akinek gondolsz. Adj egy esélyt és ismerj meg.
     Megráztam a fejem és levette rólam a kezét.
     – Ne kövess.
     És nem tette.
     Másnap viszont ugyanott várt, ahol előző nap otthagytam. Aztán a következő nap is és talán megsajnáltam, vagy csak meg akartam tőle szabadulni, de szombat délutánra randevút ígértem neki.
     Két barátnőm tőlünk nem messze ült a kávézóban, ahová megbeszéltük a találkát. Még le se ültünk, máris érkezett az üzenet: „Jóképű!”. Én azonban mégis féltem tőle, Kedves volt, vicces és tényleg, helyes is, de valami végig azt súgta, hogy veszélyes vizekre evezek.
     Türelmesen figyeltem a poharából lassan fogyatkozó kávé mennyiségét, nem akartam illetlennek tűnni és túl gyorsan elrohanni. Látszólag  nem zavarta, hogy teljes ellenállást tanúsítok vele szemben, egyre inkább megenyhültem a végtelen kitartásától. Fogalmam sem volt, mit látott bennem, ami rávette, hogy ne álljon fel az asztaltól, de egyre terhesebb volt nem elnevetni magam.
     – Jövő héten ugyanitt várok rád. – szólalt meg, mikor felálltunk az asztaltól.

     Olyan gyorsan történt minden, tudtam, mit csinálok, de addigra már régen nem számított. Elmentem a randira, mert titokban minden porcikám azért remegett, hogy újra láthassam, felengedtem a lakásomra, mert valami azt súgta, megbízhatok benne. Elrepült mellette az idő, egy szempillantásra csuktam be a szemem és már mindent tudtunk egymásról, ismertük egymás családját és munkát találtam neki a saját cégemnél. A heves természete miatt egyik munkahelyén se tudott sokáig megmaradni, de tudta, hogy nem viselném el, ha visszamenne az apjához és ismét mocskos dolgokba keveredne. Olyan könnyen felidegesítette magát, aztán tört-zúzott, míg meg nem sértette magát. Otthon csak ezt a módot ismerték, hiába próbált megváltozni. Nem egyszerű az élet, ha hetente új étkészletet kell venni, bár engem sose volt képes bántani.
     Nem akartam még teherbe esni, de mikor megtörtént, nem volt kérdés egyikünk számára sem, hogy a babánk meg fog születni. Lucas gyorsan gyűrűt húzott az ujjamra és a szüleink ellenvetése ellenére, mert nem meglepően, egyikőnk családja sem kedvelte a másikat, öthónapos terhesen álltam oltár elé.
     Nem éltünk mesébe illő életet, de Lucas úgy látszott, az ő kislánya érkezése után teljesen megváltozott. Lenyugodott és teljesen normális családot alkottunk, senki sem gondolta volna, honnan érkezett vagy hogy találkoztunk. Nem, mintha tökéletes életünk lett volna, de másik városba költöztünk, dolgoztunk, éltünk, mint mindenki más.

     Amikor megláttam a telefonom kijelzőjén az osztályfőnök számát, azonnal aggódni kezdtem. Már az autóban ültem, Lucas értem jött munkába, negyed óra múlva már ott lettünk volna a mi kis hercegnőnkért. Remegett a kezem és a hangom, egyetlen pillantás is elegendő volt, hogy a gázba taposson és bőven túllépve a sebességhatárt a legnagyobb tömegben, őrült módon kerülgetve a többieket öt perccel a hívás után már a teremben álljunk. Magához ölelte a síró gyerekünk és próbálta vigasztani, míg én a tanárnővel beszélgettem. Nem értettem, mi történt, úgy éreztem, nem akarja elmondani. Valahogy háttal kerültem nekik, tangóztunk az osztályfőnökkel, nem hagytam, hogy elmenjen, mielőtt megtudom, mi történt. Aztán elrohant mellettem a lányom és mire megfordultam, Lucas már egy karbantartó kinézetű férfi torkát szorongatta, aki azt se tudtam, honnan került elő. A sokk lebénított, egyszerre akartam indulni a lányom után és megóvni a férjem, nehogy olyat tegyen, amiért felelnie kell majd. Addig toporogtam, míg a tanárnő a gyerek után ment, így én elindulhattam Lucas felé. A férfi már fuldoklott. Ahogy közelítettem felé, egy kést rántott elő a zsebéből. A megdöbbenéstől alig tudtam megszólalni.
     – Engedd el, kérlek. Beszéljük meg felnőtt emberek módjára.
     Könyörögtem, habár közelített felém, minden idegszálammal arra koncentráltam,  hogy rezzenéstelen és nyugodt maradjak, másképp nem fogom meggyőzni.
     – Bántotta a lányunkat. Senki sem bánthatja az én kicsikémet.
   – Kérlek, Lucas! – a kés a nyakamhoz ért, a kidudorodó ütőeremben végigfolyó vér minden cseppjét érzékeltem. A remegő lábaim azt üzenték, nem fognak sokáig talpon tartani. – Kérlek.
     Ahogy közelítettem a kezemmel a férfi felé, megremegett a keze. Nagyot nyeltem és a kés súrolta a bőröm. Izzadságcseppek gördültek végig a bőrömön. Egy pillanatra megállt körülöttünk a világ, mikor könyörgő pillantást vetettem felé.
     Megszűnt a szorítás, csak az összecsukló alakot láttam, ahogy a kés a földön landolt. Futás csattogó lépései, a tanári asztal előtt összegörnyedő alak. Leguggoltam hozzá és magamhoz öleltem.
     – Sosem tudnálak bántani. – küzdött a könnyeivel, de nem tudott. – Titeket nem.
    – Tudom. Megvédtél minket, ahogy tőled telt. Még ha néha a gonosz ki is szabadul, nem feltétlenül cselekszik rosszul.


2017. október 10., kedd

TAG - 25 dal az életemből

Kedves Olvasó!

ITT találtam ezt a tag-et, megtetszett, hát itt van, szokás szerint a saját hülyeségemmel megfűszerezve.

Niki




1. Egy dal, ami a gyerekkorodra emlékeztet:



Ez valahányszor megszólalt a rádióban, én táncoltam, bárhol, bármikor.

2. Egy dal, ami az exedre emlékeztet: 


Eeh, kényes téma,ne is beszéljünk róla.

3. Egy dal, amiről a szüleid jutnak eszedbe:


Anyukám még mai napig legnagyobb kedvence. Nekem? Hát, öö...

4. Egy dal, ami megnyugtat:


Ősz, chill, tea, írás.

5. Egy dal, ami a fejedben ragad, ahányszor meghallod:


My boy loves his friends just like I love my split ends
And by that I mean
He cuts em off

...
Alright dude go trip over a knife

Éééés el is kezdődött...

6. Egy dal, ami egy jó barátodra emlékeztet:



Azt hiszem, ő mutatta nekem Brendont és azonnal szerelem lett. Mármint Brendon, nem a barátom.

7. Egy dal, ami az előző nyárra emlékeztet:


Liviiiin' liiife dolceee viiiitaaaa
A kihívás végére durva dallamtapadásom lesz...

8. Egy dal, ami az első szerelmedre emlékeztet:


Oké, ez a kihívás egyre idegesítőbb. Ne kérdezzetek ilyeneket, hát hogy válaszoljak én most ilyenekre? :D

9. Egy dal, ami reményt ad:


Látni, hogy Lana eljutott a Born to Die-tól a Lust for Life-ig...

10. Egy dal a kedvenc bandádtól:


Tőlük még nem volt semmi.

11. Egy dal a kedvenc filmedből:


Zseniális film, zseniális zenékkel.

12. A dal, amit legutóbb hallgattál:


A One Dance feldolgozását találtam meg, a spanyol résznél én is folyékonnyá olvadtam és a csatornájához is ragadtam jó időre. Aztán a Spotify-on megláttam, hogy saját dala is van, hát engem megvett kilóra.

13. Egy dal, ami egy olyan barátodra emlékeztet, akivel már nem vagytok jóban:


Hosszú történet.

14. Egy dal, ami a szerelmedre emlékeztet:


Jelen pillanatban nincs, de who'is doper than this bitch? Who is freer than me? Biiiiitch.

15. Egy dal, amit szívesen énekelsz:


Nem tudom miért, de ha elkezdek énekelni, már másfél éve ezt a dalt kezdem el énekelni az esetek 90%-ában. (A maradék 10%-ban Drake One Dance-jét, nagyon változatos a repertoárom, főleg, hogy egyiknek sem tudom a pontos szövegét).

16. Egy dal, ami megríkatott: 


17. Egy dal, amitől rögtön táncolni támad kedved:



Ide jött kettő is, mert a 00-ás évekből körülbelül bármit választhattam volna (és ettől még sokkal rosszabbakat is, Britney bitch, khm) Dua Lipa pedig új kedvenc.

18. Egy dal, amit szeretsz, de ritkán hallgatod:


Valószínűleg mert fájdítja a szívem a tudat, hogy még várnom kell a második évadra a Stranger Thingsből.

19. Az első dal a lejátszási listádon:


Szerintem hónapok óta nem hallottam ezt a dalt, ideje újra előszedni.

20. Az utolsó dal a lejátszási listádon:


Úúú, ezt viszont még még mindig nagyon szeretem.

21. A jelenlegi kedvenc dalod:


Don't be a bummer, babe.

22. Egy dal, amit valaki énekelt neked:


Félreértés ne essék, utáltam a filmet és a barátaim szerettek ezzel az agyamra menni.

23. Egy dal, amit ki nem állhatsz:


Komolyan, én ritkán utálok ennyire dalt, mint ezt és ritkán utálok ennyire énekes is, mint ezt a beképzelt p***át, girl power ide vagy oda, van 1-2 jó dala, de ezzel a világból ki lehetne kergetni. Némelyik nyilatkozatával pedig nagyon felhúzott, máris dühös lettem.

24. Egy dal, amire egy barátoddal táncoltatok:


Komolyan, ettől csak rosszabbat tudnék mondani, nem szoktam táncolni, csak ritkán, nem nagy a választék. (Lasha tumbai...)

25. Egy dal, amit egész nap tudnál hallgatni és nem unnád meg:


It's you, it's you, it's all for you... Biiiitch.
(Igen, tökéletesen agyamra ment már a Cherry. Fuck.)