2017. február 24., péntek

Versszekció - Várj...


Elrohanó gondolat,
Szívemen vékony csontozat.
Árnyékként táncolunk,
A soha-mostról álmodunk.

Arcod a kezemben,
Olvad, mint fagyi a kehelyben.
Lábnyom a hátadon,
Tapostam rajtad bánatom.

Már minden más lesz ezután
Letépem szárnyad, hogy várj...
Rám.

Sietsz, maradhatnál,
A nyáridőnek vége tán?
Arcodon az érzelem,
Szó-eső mossa végtelen.

Kifestesz fehérre,
Színed átölel egészen.
Szivárvány lány vagyok,
Mész, s átlátszóba olvadok.

Már minden más lesz ezután
Letépem szárnyad, hogy várj...
Rám.

Remegés, zene szól,
Veled álmodni jó.

Képek forrása: WeHeartIt, Tumblr

2017. február 17., péntek

Storytime - Mikor más is megírja a könyvedet

Kedves Olvasó!


   Történt, hogy jelentkezni akartam a Könyvmolyképző Aranymosás pályázatára ( és meg is tettem, remélhetőleg az első részlet hamarosan kikerül, stay tuned). Már a tavalyi pályázatot is figyelemmel követtem és mikor végre megjelent Csendes Nóra Zápor utca című regénye, nem sokat gondolkoztam, megrendeltem.
  Előre le szeretném szögezni, hogy sem rosszat, sem jót nem szeretnék mondani a könyvről, mert mindkettőt tudnék, ez azonban nem egy kritika és a következő okok miatt talán nem is tudnék elfogulatlan lenni. Na de ne húzzuk a szót.
   Ahogy olvasni kezdtem, elsőre fel sem tűnt, csak az újabb és újabb tények után, hogy mennyi hasonlóság van Gergő, és az én ugyanígy elnevezett főszereplőm között. Talán észre sem veszem, ha nem ugyanaz a nevük, de aztán kiderült, hogy Gergő még zenész is, sőt, zenekara is van, hova ne tovább, még Amerikába is kijutnak és itt született meg ennek a bejegyzésnek a vázlata a fejemben, Mert habár az én Gergőm gitározott, nem hegedült és nem Amerikába, hanem Angliába ment, nincs fonott tincse és hazatért a nagy szerelemhez, de ő is huszonhárom éves, a barátnője tizenhét-nyolc körül jár, írt dalszöveget és elénekelte a lánynak.
   Nem mintha valaha is hajlandó lennék kiadni a kezemből azt az írásom, de író vagyok, írok, szeretem azt hinni, hogy amit papírra vetek, az egyedi és értékes is lehet (még akkor is, ha nem úgy sikerült megírni, ahogy akkor szerettem volna és már elkezdtem átdolgozni ide a blogra, így viszont inkább hagyom. Így nem szeretném már semmilyen formában sem a világ elé tárni).
   Talán egy átlagos olvasó fel sem fedezné a hasonlóságot, de bennem mégis ott bujkál a kisördög. Nyilván senki sem fogja ellopni a több éves, nem jól sikerült kéziratom, ahogy én sem látok bele más írók fejébe, így Csendes Nóráéba se. Viszont felmerül bennem a kérdés: vajon hány olyan általános és mindenki által ismert klisét használok fel én is, akár tudatosan, akár tudattalanul, ami miatt a végén a kezemben tarthatok egy olyan könyvet, ami megnyomja a vészcsengőt a fejemben, hogy a) segítség, ellopták a gondolataim, b) elloptam valaki gondolatait, c) csupa klisé, ami írok és semmi újat se tudok mondani. Még ha néhány véletlen egybeesés is lehetséges, akkor is elég frusztráló érzés.
  Tudom, hogy már az a kérdés is felmerült tőlem sokkal okosabb emberek között, hogy van-e még szükség irodalomra, hiszen már mindent leírtak, amit le lehetett írni, de valahogy eddig ez nagyon elméleti kérdésnek tűnt, mert szüntelenül az dolgozik bennem, hogy újat szeretnék (szeretnénk?) alkotni. Én is rengeteget olvasok és mindig találok valami újdonságot, olyat, amit máris ki akarok próbálni egy saját történetben is, azonban mindig van olyan is, ami felkerül azoknak a dolgoknak a listájára, amit szeretnék elkerülni.  A túl sok klisé használata is ide tartozik nálam, nem szeretnék kiszámítható lenni, most mégis itt találtam magam. 
Ijesztő gondolatok születnek a fejemben, ki tudja, hány, a pályázatra beadott könyvemhez hasonló lehet már kint a piacon, csak épp hozzám nem jutottak el és nem lesz elég egyedi? 
  Maga a stílus, amiben írok meghatároz dolgokat, vannak elemek, amiket nem tudok elkerülni és ott
vannak a sztereotípiák, amik belénk ivódtak a könyvek, filmek, sorozatok stb. által. Én viszont szeretnék és megpróbálok ezekkel szembemenni.
  Sokadjára mondom el, író vagyok. Nincs baj a klisékkel, én viszont szeretnék kicsit más képet mutatni a világról, tanulni a saját hibáimról és remélem, hogy akár ahogy a Történészfiúban, akár a Shades of Coolban nem akartam megszokott karaktereket írni, nem is sikerült és kicsit, akár már egy lépést is távolabb léptem a megszokottól. Egészen biztosan oda fogok erre figyelni ezentúl, ebből is tanultam valamit.

Szerinted mi a helyzet a klisékkel?

Niki

2017. február 10., péntek

Éjszaka





   Az éjszaka csendjében füst szállt fel a magasba. Tábortüzet gyújtottunk, a lángcsóvák az égig értek, ahogy dobáltuk a tűzre a száraz gallyakat. Virágkoszorút viseltem a hajamban, még a délután kaptam egy csokor mezei virágot Aarontól. Megkérdeztem, nem bánná-e, ha koszorút fonnék belőle. Nem bánta. Addigra már teljesen beletapadt a hajamba a virágokból áradó virágpor és keveredve az izzadsággal, biztosan tartotta a keverék a hajamban a koszorút. Hullámcsat híján néhány göndör hajtincsemmel rögzítettem a fejemen még a délután.
   Ted az ölébe kapta a gitárját és játszani kezdett, szokás szerint hamisan, de még felismerhetően.Még egy sör, még több félrecsúszott hang. Aaron tánc közben megragadta a derekam és közelebb húzott magához, mire felnevettem. Addig táncoltunk és énekeltünk a világ végén, egy tisztás közepén a vadonban, míg hajnalodni nem kezdett és egymás vállán szundikáltunk el a kimerültségtől. 
   Még nem feküdtünk le aludni, a napfelkeltét a parázsló tűz mellett ülve néztük végig. Ahogy Aaron vállára hajtottam a fejem, megcsapott a sör, parfüm, cigaretta és biztonság illatának keveréke, ami bódítóan hatott rám. Már mindenki bebújt akkorra a sátrába kettőnkön és Teden kívül, aki néha felriadt az álmából és megpengette párszor a húrokat, majd ismét elszenderedett. Erre rendszerint felkuncogtunk, de csak halkan, nehogy felébredjen ebből a félálomból, amin olyan jót szórakoztunk.

   Egyszer aztán ledőlt a fa törzséről, aminek támaszkodva ülve aludt, egészen ki oldalra és hangos jajgatással jelezte, hogy ébren van.
   -- Elaludtam? - kérdezte, ahogy gitárját tanulmányozta álmos szemekkel, kárt tett-e benne.
   -- Csak pár percre.
   Aaron hangjában volt valami ironikus, amin muszáj volt mosolyognom, de Ted még túl álmos volt ahhoz, hogy ezt észrevegye. Összetúrta a már amúgy is kócos, rövid, barna haját és intett, hogy lefekszik aludni. Ketten maradtunk és a szabadságízű reggel vakító fényében. Szerettem volna mondani neki valamit, hogy mit érzek, mennyire jó így és mennyire szeretem, de képtelen voltam megtalálni a megfelelő szavakat, így hát inkább csendben maradtam. 
  Végül a vállára dőlve elaludtam és ő aztán ő is, legurultunk a földre. Nem zavartattuk magunk a felkelő Nap éles sugaraival, egymás karjaiban szunyókáltunk, míg fel nem rángattak minket a többiek, hogy itt az ideje hazamenni.

  Akkor még nem gondoltam, de ha azt kérdezik, milyen volt fiatalnak lenni, akármi is történt azután az este után, mindig ez a kép jut eszembe, Aaron szőke hajával, a gitárszóval és a puha öleléssel, ami körbevett akkor.

2017. február 3., péntek

Backstage - Shades of Cool

Hogyan készült a Shades of Cool?

Lana Del Rey és a sugar daddyk




            Szerintem, aki olvasta a történetet, vagy ismeri Lana Del Reyt, azok előtt nem titok, hogy a fő ihletforrást az egyik kedvenc énekes-dalszerzőm jelentette.
            Lana Del Reyről tudni kell (vagy legalább érdemes), hogy a sugar daddy valószínűleg az egyik kedvenc szava lehet, mert rengeteg dalában megjelenik az idősebb férfi képe, ahogy például ebben a videóban össze is gyűjtötték, habár nem az összeset. Ezért is ábrázoltam és képzeltem Lanát Pennyként és a videoklipben szereplő Mark Mahoneyt, mint az idősebb Richardot. Mark egyébként egy tetoválóművész, aki magát Lanát is tetoválta már.
            A címadáson rengeteget gondolkodtam, az utolsó pillanatig hezitáltam, aztán úgy döntöttem, hogy magát az egész történetet ihlető dal címénél nem lesz jobb meghatározás arra, amiről írni akarok. Tudom, hogy a közvélemény azonnal elítéli, ha egy fiatalabb lány/nő kapcsolatba kerül egy tőle idősebb férfival, aminek bizonyosan előfordul, hogy jó alappal teszi, de ez nem jelenti azt, hogy nem történhet meg, hogy tényleg szerelembe esnek egymással. Csavarni szerettem volna egyet a szokásoson és megmutatni azt, hogy a sztereotípiák nem mindig igazak.


            Ráadásul, mintha mostanában egyre felkapottabb lenne ezt a téma, egyre több helyen jön velem szembe és minden egyes alkalommal emlékeztetett rá, hogy igen, ideje volna már megírni ezt is, hónapok óta halogatom, enyje-benyje. Valahol féltem is leírni ezeket a sorokat, nehéz témának tűnt úgy megírni, ahogy szerettem volna és ahogy remélem, hogy sikerült papírra vetni. Mostanra mintha már ezt is kicsit "romantizáltuk" volna. Pontosan ezért is nem szerettem volna a pénzre kihegyezni az én történetemet, mert úgy gondolom, hogy ennek az egész daddy őrületnek mindenekelőtt az alapján Nabokov Lolitája adta az alapot, ami egy teljesen más szemszögből nézi ezt a borzasztóan érzékeny és nem egészen biztos, hogy egészséges kapcsolatot (mármint Lolita és Humbert Humbert kapcsolatát).

Everything is grey
His hair, his smoke, his dreams

            Itt van példának Halsey és a Colors, ami mind a szövegében, mint a videoklipben megjelenik a sugar daddy hatás. Komolyan, nem tudom, hogy miért lett ennyire felkapott, talán az amerikaiak túl sok Lana Del Reyt hallgatnak, vagy mert ismét felkapott lett a Lolita (vagy mindkettő), bár nem különösebben bánom, hiszen a tucatnyi Lana dal mellett, amiket felsorolni sem tudnék, bőven volt honnan meríteni az ihletet.
            Végül örülök, hogy rávettem magam arra, hogy megírjam ezt a történetet, remélem úgy, hogy az összes érzést, amit el tudok képzelni egy ilyen helyzetben át tudtam adni. Még úgy is jól esett happy enddel befejezni, hogy tudom, általában nem ez a jellemző, de remélem elnézed ezt nekem.


            Jövőhéten újdonságokkal folytatódik a Friday Latte, remélem velem fogsz tartani.

Niki

Képek forrása: WeHeartIt