2017. június 30., péntek

You're my wonderwall

Timinek




     Futott egy darabig a szakadó esőben, de hamar rájött, hogy már így is, úgy is bőrig fog ázni. A kezében lévő egy szál virág is megviselten hervadozott, előbb a fullasztó meleg miatt, most meg a zápor verte el. Pedig a buszt is majdnem lekéste miatta, nem akart üres kézzel menni. Megfordult a fejében a gondolat, hogy talán el kellene engednie az egész meglepetés dolgot és hazamenni a következő busszal, holnapra talán már sokkal jobb idő lesz, vagy a jövő héten. Aztán eszébe jutott a lány mosolya, a puszi, amit az arcára nyomott kifelé menet az angol érettségiről és melengető érzés járta át a mellkasát. Nem tudta szavakkal leírni az érzést, amitől egyszerre lett libabőrös és bizsergette a bőrét. Sose volt bátorsága igazán lépni a lány felé, hiába tudta, hogy szereti őt és talán viszont is szeretik. Ha most visszafordul, valószínűleg sose szedi össze újra a bátorságát, hogy elhívja randizni.
     A barátai azt mondták, nem normális, amiért idáig húzta a dolgot. Egyébként igazán feltehette volna a nagy kérdést üzenetben is, de valahányszor leírta, azzal a lendülettel ki is törölte. Az apja mondta neki, hogy szedje össze magát és álljon ki a lány elé, mielőtt még elveszíti. Nem fordulhat vissza, gondolta, már amúgy is a háztömb előtt állt. Felnézett és próbálta megtalálni a lakásuk ablakát, hátha meglátja. Megkereste a nevet a kapucsengőn, letörölte az arcáról és a hajáról a vizet aztán vett egy mély levegőt, mielőtt beütötte a számokat és várta, hogy felvegye. Rachel barátnői készséges segítséget nyújtottak a meglepetésben, jól tudta, hogy most csak ő van otthon.
     – Halló.
     – Szia Rachel, Vince vagyok.
     – Mit keresel itt?
     A meglepődött hang hallatán elakadt a szava, arra nem gondolt, hogy most mit fog mondani neki. Szeretett volna valami frappánsat válaszolni, de nem tudott.
     – Gyere fel, gondolom megáztál. – sóhajtott a lány, hiába várva a feleletre.
     Kinyílt az ajtó és mennie kellett, majd fent mindent megmagyaráz.
     A liftben lerázta a rózsáról is a vizet. Letörte a szára végét, amit idegességében teljesen szétcsócsált és zsebre vágta a foszladozó zöldet. Még mindig folyt a ruhájából a víz, nem akarta tudni, hogy néz ki.
     Kilépett a fémdobozból és már az ajtóban várta, ahogy fél kézzel Nelliet, fél kézzel az ajtót fogta. A háta mögé tette a kezét a virággal együtt, de már úgyis meglátta, mi van nála. Nem szólt semmit, ahogy felsétált a lépcsőn, csak megsimogatta a kutyát aztán odaadta a virágot egy nagy mosoly keretében.
     – Virágot a virágnak.
     – Köszönöm, Vince! – mosolygott meglepetten a lány.
     Az addiginál is hevesebben dobogott a fiú szíve, míg rá nem ugrott Nellie és kis híján földre terítette. Őt nem zavarta, hogy vizes és leharcolt, boldogan ismerkedett vele, össze nyalogatta alaposan.
     – Elég lesz Nellie. Gyere be, teljesen eláztál, meg fogsz fázni.
     – Rachel…
     Nem hagyta szóhoz jutni.
     – Hozok neked törölközőt meg valami száraz ruhát. Maradhatsz, míg megszáradnak a ruháid, egyedül vagyok.
     Már el is tűnt a szeme elől otthagyva őt a kutyával, aki nem tudta, hogy az új látogatónak örüljön-e inkább, vagy a gazdájával tartson. Belökdöste a fürdőbe és szinte még az előbb lépett be teljesen elázva, máris száraz ruhát viselhetett.
     – Kiterítettem a cuccaid, nem sokára megszáradnak.
     – Köszi, Cica.
     A lány arcára ismét nagy mosoly rajzolódott ki.
     – Ugyan már.
     Ismét nem volt benne biztos, hogy ez az az alkalom, amire olyan régóta várt. Biztos igen választ akart hallani, de jelen pillanatban még ő se mondott volna magának igent. Végignézte, ahogy rutinos mozdulatokkal tölti meg a lány a vázát és teszi vízbe a megviselt virágot. Csokrot kellett volna hoznia.


     – Hozzád jöttem.
     A szavak meggondolatlanul folytak ki a száján, mintha nem is ő beszélne. Rachel rápillantott, de csak egy másodpercre.
     – Kérsz valamit inni?
     Úgy tűnt, mintha nem akarná tudni, miért jött hozzá. Ült a szobájában, nem tudták abbahagyni a beszélgetést, de újra meg újra felbukkant benne a gondolat, hogy itt az ideje, hogy megtegye, amiért jött. Aztán azzal a lendülettel el is hessegette a gondolatot, várva a megfelelő alkalomra.

     Lábak dobogása hallatszott, kulcsok csapódtak egymáshoz és nagy nyikorgással nyílt ki az ajtó. Először észre sem vették a zajokat, annyira nevettek, szinte teljesen belepirultak mindketten. A lány szobájának ajtaja kinyílt és a vörös hajú nő túlságosan hasonlított Rachelre, hogy ne az anyukája legyen. Mindketten felpattantak. Mosolyogva köszönt nekik, bár láthatóan ő is legalább annyira meglepődött, mint ők ketten.
     – Anya, ő itt Vince, azért jött, mert elkapta az eső és nem akart úgy hazamenni. – Rachel most a fiú felé fordult. – Vince… Ő az anyukám.
     Felpattant és a kezét nyújtotta az asszony felé, nagyon igyekezett, hogy jó benyomást tegyen.
     – Csókolom, Vince Brent.
     Mosolyogva nézett a szemébe, még ha félt is a reakciótól. Nem akarta elrontani.
     – Szia Vince. – viszonozta a gesztust. – Lydia.
     Akkor vette észre, hogy milyen piros lett a lány. Ránézett, mikor az anyja telefonja megcsörrent és némán suttogta, hogy nyugi.
     – Szerintem már megszáradtak a ruháid.
     Olyan sebesen szedte a lábait, hogy mire észrevette, már ismét öltözhetett át. Tudta, hogy rossz ötlet volt idejönnie, hát még nyakig vizesen. Bánta már alaposan az egészet, főleg, hogy még így sem volt bátorsága feltenni a nagy kérdést. Újabb vissza nem térő, elszalasztott alkalom. Belenézett a fürdőszoba tükörbe és egy dühös arcot látott viszont. Dühös volt magára, amiért ilyen könnyen feladta.
     Az ajtóban állva aztán nehezen ment a búcsú.
     – A virágot remélem azért nem bánod.
     Rachel megrázta a fejét.
     – Nagyon aranyos vagy, köszönöm. Majd be is viszem a szobámba…  
     – Akkor megyek is.
     Hátrált két lépést, de még mindig szemben állt vele és nem vitték messzebb a lábai. Égették belülről a szavak, amiket még nem mondott ki. Hosszú, kérdő pillantásokat vetettek egymásra, de mégsem történt semmi. Rachel anyukájának hangját hallotta, de nem értette, mit mondott.
     – Gondolom menned kell. – bólintott a  lány. – Indulok.
Elindult lefelé a lépcsőn és hallotta becsukódni mögötte az ajtót. A lift előtt állt, fél lábbal a felvonóban, mikor utána szóltak.
     – Vince, várj.
     Felfutott a lépcsőn, nem sok távolságot maguk között. Így nem kellett hangosan beszélniük. Szinte suttogott hozzá, mikor megszólalt.
     – Azt mondtad, hozzám jöttél, de nem mondtad, miért.
     Huncut mosoly futott át az arcán, még ha fojtogatta is az izgalom. A szomszéd házból akkor léptek ki. Hátráltak mindketten egy lépést és némán követték a férfi minden mozdulatát, míg be nem zárult mögötte a liftajtó.
     – Szóval?
     Vett egy mély levegőt és összeszedte minden bátorságát.
     – Hát, arra gondoltam… Hogy izé… Ha már úgyis van egy kis szabadidőnk mindkettőnknek…  Szóval érted… Nem megyünk… Na… Nem megyünk el kettesben valahova?
     A lány sugárzó pillantása még annál is jobban zavarba hozta, nem hát még a mosolya, ahogy egyenesen a szemébe nézett. Elhúzta a száját és megváratta a válasszal, a fülében dobogott a vér, nagyot nyelt, milliónyi forgatókönyv zajlott le egyszerre a fejében, és mind rosszul végződött.
     – Most?
     Bólintott egyet, mire már el is indult befelé azzal a felkiáltással, hogy hozza a telefonját. Megállította a kezét a félig nyitott ajtó kilincsén és becsukta mögötte.
     – Rachel.
     Beléfulladt a szó, ahogy centikre voltak egymástól. A szemébe nézett, aztán az ajkaira és ismét a szemébe. Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet, de nem tudott várni tovább. Mikor megcsókolta a lányt, tudta, hogy most már minden a helyén van.
     – Vince.
     Szólalt meg, mikor kissé hátrébb húzta a fejét. A homlokukat egymásnak nyomták és a lány visszacsókolt.
     – Megyek a telefonomért.
     Vigyor ült ki az arcára és hagyta, hadd menjen vissza. Most már úgyis az övé lesz egész délután.
Képek forrása: WeHeartIt


2017. június 27., kedd

Off Topic június - A nagy visszatérés


Kedves Olvasó!

Végre itt, megint. Remélem nem bánod, ha az új bejegyzésekben kicsit személyesebbre veszem a dolgot és beengedlek kicsit az életembe is. Amit tudni érdemes, hogy ezek a bejegyzések keddenként lesznek olvashatóak, hogy ne zavarják meg a péntekenkénti történeteket (hasonlóan majd a StoryTime-hoz) és reményeim szerint havonta fognak jönni.
Szívesen olvasnám a ti kedvenceitek is, úgyhogy ha szeretnéd, kérlek írd le nekem őket kommentbe és beszélgessünk kicsit a favoritjainkról.

Vágjunk bele!


1. We Heart It kedvenc

Annyira gyönyörűek ezek az ecsetek! Nem rég érkezett meg hozzám egy hasonló szett kék-lila-rózsaszín összeállításban, az összes többi ecsetem csúnyácskának tűnik mellettük, nagyon-nagyon szépek.

2. Zene


Legújabb felfedezésem Billie Eilish, akit a 13 reasons why miatt találtam meg. A Bored című dalát készítette a sorozathoz és ha már ott jártam, a többi dalába is belehallgattam. Alig tudom elhinni, hogy még csak tizenöt éves és ennyire tehetséges. Várható egy másik dalához kapcsolható novella is, hasonló a Madárcsicsergéshez.

3. Könyv
Rick Riordan - Percy Jackson és a titán átka

Nem azért, mert annyira kiemelkedett volna a mostanában olvasott könyveim közül, mert habár megállja a helyét a maga kategóriájában, de más miatt került oda. Az idei középszintű töri érettségiben esszé téma volt a görög hitvilág, és bizony enélkül a sorozat nélkül egészen biztosan nem írtam volna meg olyan könnyűszerrel az esszét, sőt, talán nem is választottam volna. Csak ott jöttem rá, milyen okosan tanítja meg a könyv mindenféle erőlködés nélkül a görög hitvilág minden apró részét, borzasztóan  hálás vagyok a szerzőnek, kilencedikesek, olvassatok Percy Jacksont!

4. Sorozat/Film
Sense8

A teljes első évadot sikerült ledarálni alig egy hét alatt, körülbeül két rész után teljesen beszippantott a történet. A történet lényege, hogy 8 idegen elméje összekapcsolódik egy tragikus halálesetet követően és rá kell jönniük, hogy kik ők és mi történik velük, miközben egy Whispers nevű férfi próbálja őket levadászni és elérni, hogy öngyilkosak legyenek. Ez a Netflix sorozat legalább olyan addiktív volt nálam, mint a Stranger Things vagy az Orange Is The New Black, viszont sajnos a második évad volt az utolsó belőle.

5. Twitter kedvenc
Nincs hozzáfűznivalóm.

6. Meme
A mi a kedvenc kajád kérdésre szintén hasonló lenne a válasz. És a kedvenc könyvre is. Meg sorozatra. Meg...

7. Inspiráció
Örök kedvenc előadóm és alig várom az új albumot. Maga a kép is beszédes és az új dalok is akár a Born to Die-t, akár az Ultraviolence-t tesszük meg az összehasonlítás alapjaként. Nagyon örülnék, ha tényleg igaz lenne az ígéret, hogy a hangzásvilág közelebb fog állni a Born to Die-hoz, bár már így is vannak kedvenceim (szeretném most már a Cherry-t stúdióverzióban, nagyon).

8. Food porn

9. Írói kedvenc
A jelenlegi legnagyobb bajom, tényleg nagyon sok projektbe belekezdtem és nem tudom, hogyan fogok mindegyiknek a végére érni, de hát mire való a nyári szünet.

10. Személyes

Mikor ez a poszt megjelenik, már kezemben lesz az érettségi és én a világ végén leszek, ahol nincs internet, social media, néha még telefon se. Nagyon sok minden történt velem mostanság, a saját dolgom se könnyítettem meg azzal, hogy a non-stop tanulás után az Instagram/Twitter/Facebook/stb. böngészésével próbáltam meg kikapcsolni az agyam. Most azonban egy  hét alkotói szabadság vár, ahol semmi ilyen nem tud utolérni még akkor se, ha szeretném. Jógázni fogok, írni, rengeteget aludni és olvasni amennyit csak tudok. Ha minden jól megy, akkor nagyon sok elkezdett írásom be fogom fejezni és talán újakba is belekezdek. Szeretnék most már rendszeresen itt lenni és nem aggódni amiatt, hogy jövőhéten mit fogok kitenni. 
Ettől függetlenül egyébként már beidőzítettem a pénteki sztorim, úgyhogy nézz vissza és olvasd el azt is.


Niki


2017. június 23., péntek

Üdv újra itt, Kedves Olvasó!


 Több mint két hónap telt el az utolsó posztom óta(!) és borzasztóan hiányzott a blog, remélem még nem felejtettél el, vagy ha először jársz itt, örülök, hogy idetaláltál! Láthatóan sikeresen túléltem az érettségi vizsgákat és a amíg itt csend volt, én addig is írtam. Sok minden van készülőben, tucatnyi bejegyzést időzítettem be, de ezekről majd később.
    Először is, új korszak, új kinézet. Szerettem volna megtartani az előző dizájn hangulatát, viszont egy teljesen más formába önteni, sokkal színesebbé, pezsgőbbé tenni az előzőnél. Rengeteget agyaltam és dolgoztam az új ötleten, míg végül eljutottam idáig, amit te is láthatsz, de úgy érzem, hogy sikerült elérnem vele azt a hatást, amit már a régi nem fejezett ki és ez igen.
     Nagyon fontos információ! Az új elrendezésnek köszönhetően néhány funkció egy picit rejtettebbé vált. Az oldal tetején található három kis vízszintes vonalra kattintva találhatod meg ezentúl a profilom, a chatet és a blogajánlót is. A könnyebb keresés érdekében egy oldallista is beépült a fejlécbe, illetve egy rólam menüpontot is létrehoztam, ha érdekel, ki bújik meg a billentyűzet mögött. Egyelőre még nekem is szokatlan ez az új formátum, tesztelgetem még én is, de remélem működőképes lesz és sokáig fogjuk használni.
    Az új koncepcióról nem szeretnék sokat beszélni, a szünet alatt gyakoroltam, írástechnikáról olvastam és mint már ITT is említettem, alaposan átgondoltam miről és hogyan szeretnék írni. Jönni fognak a posztok és remélem látható lesz a változás, amit próbáltam elérni, stay tuned. Illetve szeretnék kicsit szélesebb témakörben írni, aminek része lesz egyrészt, hogy  bejegyzéssorozat lesz a Story Time-ból, ahol kicsit mesélősebbre venném a dolgokat, másrészt pedig a keddenkénti Off Topicban beszélek tematikusan egy kicsit az aktuális kedvenceimről (szeretném tartani a havi rendszert, majd meglátjuk). Az ötletet a Szütyő blog Pinterest péntekjei adták. Ettől függetlenül továbbra is lesznek könnyedebb olvasnivalóim, készülök most is két blogger kihívással, vagy projekttel, ahogy tetszik.
   Kedden érkezik az első, tartalmas poszt a blogra, találkozunk akkor újra, ugyanitt, ugyanekkor.


Niki