Arcobaleno - Blogger Kihívás: Piros

A múltból a jövőbe – Davidson néni bűvös naplója

Kedves Olvasó!

Habár nem ezzel a projekttel szerettem volna kezdeni, amikor megláttam a http://lilileone.blogspot.hu – n  ezt a kihívást, azonnal tudtam, hogy nekem találták ki, hiszen szivárvány és nagyon jó feladatok vannak benne. Az első feladat a piros színében a legelső írásunk újraalkotása. Őszinte leszek, sokat gondolkodtam, hogy hajlandó vagyok-e ország-világ elé tárni a 10 évesen írt első könyvem részletét, de mindenki elkezdi valahol és én nem is akárhol kezdtem. Fantasyt írtam legelőször, ami most már elég távol áll hozzám és nem volt egyszerű újra megírni, de tessék, itt  az eredeti, szerkesztetlen első „művem” részlete egyenesen 2009-ből. Sem a helyesírási hibákhoz, sem az akkor még egy jegyzetbe írt fura tördeléshez sem értem hozzá. Azután pedig az új verzió.



Hello! A nevem Nicole Watson, egy 21 éves belevaló lány vagyok, mindemellett egy Bigville városi lakás büszke tulajdonosa is. Illetve csak a harmadtulajdonosa, ugyanis 3 barátnőmmel uralom a mi kis birodalmunk.
Na de elég ennyi a mostani életemről, ami igazán érdekes az sokkal korábbi időkre nyúlik vissza. Akkoriban még nem itt éltem, és egész kicsi lány is voltam, mindössze 10 éves. Egy Morning nevezetű utcában laktam a szüleimmel. Két szomszédunk volt, ahogy ez általában lenni szokott, kivéve persze, ha az ember épp egy utca szélén él. Az egyik Mr. Thomas volt a másik szomszédi posztot pedig egy kedves öreg hölgy, Mrs. Davidson birtokolta. Mr. Thomasról nem sokat mondhatok, nem úgy Mrs. Davidsonról.
Alapjában véve egy tipikus öreg néni volt, a maga furcsaságaival, amiket akár egyszerű bogaraként is jellemezhetnénk, hacsak? Hacsak nem lettek volna annyira idegenek ezek a bogarak. Minden idősebb embernek vannak egyedi szokásai, és általában az embereknek, az ő viselke
dése azonban egészen különös volt. Éjszakánként szeretett furcsákat tenni, aminek nem volt nehéz a szemtanúja lenni. A szobám ablaka épp a kertjére nézett. Így eshetett, hogy épp a 10.születésnapomon, egész pontosan a születésnapomon éjjelén felfedeztem valami egészen különöset.
Valahogy nem tudtam elaludni,és felültem az ablakba nézni a baglyokat(ugyan is nagyon szerettem őket),mikor láttam bemenni az öreg nőt a házába.Azt hittem,hogy csak élelmet visz a baglyoknak,de nem jött ki.Viszont kijött egy csinos,magas,20-22 év körüli díva.És ette a baglyokat.Aztán mikor elfogyott a madaraknak szánt kajája,leült a fa melletti padra,és eltűnt.Ekkor még azt hittem,csak szemem káprázott...A második alkalom rögtön a következő nap volt.Épp hintáztam kint a nyári melegben(mert nyáron van a születésnapom),amikor a néni átszólt:
-Niky,de jó,hogy látlak!Kérlek gyere át egy percre!
És én átrohantam.
Ekkor beszélni kezdett Elizabeth néni:
-Niky,hallottam,születésnapod van,és gondoltam megajándékozlak valamivel!
Jaj,nemkellett volna! -de nem tudtam befejezni, mert Davidson néni a szavamba vágva folytatta.
-Tessék,a tied!Ebből a naplóból addig nem fogy ki a lap,és a benne lévő tollából addig ki nem fogy a tinta,míg meg nem halsz!Nagyon vigyázz rá!Senki se olvashat bele!És itt ez a lakat,-nyomott kezembe egy lakatot-most mondj egy varázsszót,vagy mondatot,s az a mondat vagy szó nyitja ki a lakatot és a kulcs.A kulcs pedig csak a te ujjaiddal nyitja a naplót!Tehát,mi legyen a naplód nyitó szava vagy mondata?-kérdezte.
Ugye milyen különös?Persze már akkor gondoltam,hogy itt nem stimmel valami.De akkor még sikerült elhitetnem magammal,hogy ez egy nagy hülyeség.Na és még el kellett döntenem,mivel nyissa a naplót.1 percig ha gondolkoztam,eldöntettem,mi nyitja a naplóm,s válaszoltam:
-Boszorkány!
-Jó,akkor hintázz addig,amíg megcsinálom,hogy boszorkány legyen a naplód nyitószava.-válaszolt kedves hangon Elizabeth néni.És én visszaültem a hintába.De 2 perc után képtelen voltam a hintázásra figyelni.De mért is?Elizabeth néni háza miatt.Azaz a puffogás,csattogás,és lila füst miatt,ami az ablakon át hallatszott,látszott.Ekkor kezdtem elhinni,nem hazudik Elizabeth.
5 perc múlva visszatért a furcsa hölgy,kezében a naplóval,s megszólalt:
-Niky,gyere csak,készen vagyunk!-szólt nagymamis,selymes hangon.
Amint kimondta,készen vagyunk,megszűntek a hangok,eltűnt a füst.De ekkor ezt észre se vettem,csak válaszoltam:
-Köszönöm Elizabeth néni!Ön a legkedvesebb hölgy egész Bigvilleben!
-Oh,Niky,kérlek tegeződjünk,nem vagyok én még olyan öreg,hogy néninek szólítsanak!Most élem a fiatal koromat!Még csak 21.évemet járom!-És elnevette magát.Én is nevettem volna,ha az éjszaka nem láttam volna furcsaságokat.De csak kelletett válaszolni!
-Jó Elizabeth néni- ja,Elizabeth!
-Na most pedig menj,és senki se tudhat a naplóról!Menj csak,édesanyád már biztosan keres!
-Szia Elizabeth!És köszönöm az ajándékot!
Este,mikor megvacsoráztam,és már aludnom kellett volna,megkerestem az olvasólámpámat,és ki akartam nyitni a naplót jelszó nélkül.Nem tudtam.Persze előtte a kulccsal kinyitottam.Ott aztán mondtam:
-Boszorkány lenne Elizabeth?Boszorkány!-és kinyílt a napló.Aranysárga fény,s engem már egy fénysugár vett körül.Bezártam a naplót villámgyorsan.Utána nem nyitottam ki.Eldöntettem,beszélek holnap Elizabeth-tel,és megkérem,hogy csináljon valamit,hogy 2-en maradhassunk a lakásunkban.Felment szobájába,és alig telt el egy kis idő,anya hívott a mobilomon,hogy apával el kell menniük valami messzi rokonomhoz,Elizabeth fog hozzánk költözni,míg ők haza nem érnek.Holnapig biztos,hogy nem látjuk egymást.
Olyan boldog voltam,de mai napig nem tudom mitől.De mindegy is.A délután biztos voltam benne,hogy a hölggyel együtt kinyitom a naplót.
Délután 3 óra volt,a szobámban voltunk,és én szenvedés nélkül,a boszorkány szóval kinyitottam a naplót.Mikor kinyitottam,megint elkezdődött:aranysárga fény,s elkezdtem szédülni.Nemsokára egy hatalmas könyvön álltam,Elizabeth-tel.Ekkor már sejtettem,nem lesz egy átlagos délutánom...
Akkor nagyon megijedtem,mikor a saját naplóm megszólalt,és nem hozzám, szólt.Így kezdte:
-Üdv a boszorkánynapló útbaigazításában!Elizabeth,hogy is hívják ezt a gyereket?
-Nicole,Natalie,Nicole!
-Ja,na szóval akkor:Üdv a boszorkánynapló útbaigazításában Nicole.Nem tudom,hogy tudod-e,ahogy ez a napló a tiéd lett,így lettél boszorkánytanonc.Remélem jól fogod magad érezni!

***



     Már kisgyerekként is sokat álmodoztam arról, hogy milyen lehet különlegesnek lenni, mint mindegyik más kislány, aki királylány, tündér és varázsló akart lenni. Az istenháta mögötti kis városban, ahol éltünk, nem különböztem senkitől, a kertváros szürke filtere a nyári szünetre is rátette a kezét. Nem voltam túl népszerű gyerek, Bigville elit kölykei nem könnyen fogadtak be maguk közé egy hozzám hasonló álmodozó kislányt. De így se voltam magányos. Az egyik szomszéd néni, Mrs. Davidson legalább annyira magányos volt, mint én és hamar egymásra találtunk. Volt egy hatalmas diófa a hátsókertünkben, alatta meg egy hinta, ahol védve voltam a hőségben a napsütéstől, de mégis hallgathattam a madarak csicsergését a fejem felett, amit annyira imádtam. A néninek volt egy nagy kertje, ami folyton tele volt ültetve így szinte folyamatosan ott motoszkált, aztán ha ráunt, áthívott magához.
     Akkor még fel sem tűnt, milyen bogaras néniről volt szó, sokkal inkább egy mesevilágként láttam a házát. A rengeteg gyertya, amiket rendszerint csonkig égetett és tucat számra hozta az újakat, a régimódi fából készült csillár, az üvegfestékkel betapasztott ablakok és a konyha, ahol akkora asztal állt középen, hogy egy két méteres ember is kényelmesen ráfeküdhetett volna. Néha játszottam a nappali sarkában álló kis szentély szobraival, amik mindenféle fura lényeket ábrázoltak.
     Egy hasonló délelőtt kezdete volt a tizedik születésnapom is, amit majdnem egyedül töltöttem az elfoglalt szüleim miatt, ha Mrs. Davidson nem invitál át magához. Segítettem neki átültetni néhány virágot, amik már kinőtték a régi cserepet, aztán tízóraiztunk és a hátsó kertben lévő padon ültünk. Lekötötte a figyelmem a néni fekete macskája, aki már fél órája küzdött egy verébért, de valahányszor eltévesztette az ugrást és üres szájjal szelte át a levegőt.
     – Mindjárt jövök, te csak maradj itt, rendben?
     Bólintottam, és a külsejéhez, ráncos arcához képest elég gyorsan és könnyedén szaladt be a házba és jött vissza. Akkor tűnt fel ez először, talán mert azelőtt sose hagyott magamra. Egy kicsi, lila csomaggal a kezében tért vissza és éreztem, hogy megtudta, milyen nap is van ma. Azonban elvonta a figyelmem a tény, hogy lila füstöt láttam elpárologni a néni mögött. Megállt előttem és én is felálltam.
     – Boldog születésnapot, Nicky, remélem tetszeni fog, amit készítettem számodra.
     A kezembe nyomta az ajándékot és nem tudtam, mit mondhatnék. Ami azt illeti, ez gyakran megesett velem, de most különösen szótlanná váltam a nehéz csomaggal kezemben.
     – Köszönöm szépen, igazán nem kellett volna – hebegtem el végül.
     – Bontsd ki bátran, bontsd már ki!
     Visszaheveredett a padra és én is így tettem, az ölembe fektettem a súlyt és úgy csomagoltam ki a papírból. A fekete bőrön és a rozsdás vaszáron is meglátszott már az idő vasfoga. Mikor kinyitottam, egy nagy tucat sárga, de még üres lap fogadott. Megvárta, míg áttanulmányozok minden apró részletet és visszazárom a könyvet.
     – Köszönöm, nagyon tetszik.
     Bólintott.
     – Válassz egy jelszót, amivel majd kinyithatod. Rajtad kívül senki se tudja majd kinyitni.
     Furcsa nézés ült ki az arcomra, mire kacsintott egyet. Szinte úgy éreztem, mintha belemásznának az agyamba és kimondatnák velem a szót.
     – Legyen… Legyen bo… Boszorkány?
     Most azonban már tényleg nem mondhattam azt, hogy csak az elmém játszott velem játékot, mintha egy nagy, lila porral töltött lufi robbant volna fel abban a pillanatban és mindenem összekente. Széles mozdulatokkal töröltem le először a könyvről, aztán a kezeimről a lilaságot.
     – Itt vannak a kulcsok, erre is szükséged lesz, hogy ki tudd nyitni. Most pedig menj, írj bele valami szépet!
     Egy kicsit rémült voltam és nem értettem, még mindig szállt a ruhámból a por, de azért azt tettem amit mondott. A szobámat kulcsra zártam és úgy kezdtem el ismét vizsgálni a naplót. Először csak kívülről, de teljesen normálisnak tűnt. Nem volt nyoma lufiknak, elektromos kütyüknek de még varázslatnak sem. Feladtam hát és rájöttem, hogy itt az ideje kinyitni. Tettem néhány próbát csak a kulccsal, aztán a jelszóval is, hiába tudtam, nem fog működni. Túl kíváncsi gyerek voltam ahhoz, hogy ne teszteljem le az összes lehetséges opciót.
     Akkor végre rászántam magam, hogy tényleg kinyissam a naplót. Leterítettem az ágyamra egy régi pólót, arra tettem a naplót, hátha ismét tűzijáték keretében összeken mindent a kis könyv, aztán elfordítottam a kulcsot és kimondtam a jelszót.
     Aranysárga fény vett körbe és szédülni kezdtem, annyira, hogy már azt sem tudtam, hol vagyok. A kezem a napló után nyúlt volna, hogy bezárjam azt, de már nem találtam meg. Hirtelen egy hatalmas könyv lapjain állva találtam magam, szemben az idős nénivel.
     – Mrs. Davidson?
     – Szólíts csak Elizabeth-nek. Natalie, ha megkérhetlek?
     Jobbra pillantott és én is így tettem. A megdöbbenéstől szó szerint tátva maradt a szám. A napló lapjaiból egy csinos nő alakja emelkedett ki.
     – Üdvözöllek a boszorkánytanoncok első osztályában, kedves… - Elizabeth-re pillantott – Hogy is hívják ezt a gyereket?
     – Nicole, Natalie, Nicole!
     Nagyot sóhajtott a nő, mielőtt folytatta volna.
     – Szóval, üdvözöllek, Nicole. Ezen napló tulajdonosaként a boszorkányiskola részévé váltál, én leszek a segítőd az utadon. Kezdjük is az őseid feltérképezésével, remélem jól fogod magad érezni.



Őszinte leszek, borzasztóan nehéz feladat volt számomra, hogy új formába öntsem, mégis meghagyjam a cselekményszál lényegét még csak egy ilyen rövid részletnél is, de remélem, azért élvezhető volt. Jövőhét pénteken érkezem a második résszel, a sárga színében.


Niki

Képek forrása: WeHeartIt, Tumblr

Megjegyzések