2017. augusztus 29., kedd

Storytime - 168 óra egy társkeresőn

Kedves Olvasó!

   Úgy érzem, hogy egy nagyon érzékeny témához érkeztünk el ma, ezért szeretnék néhány dolgot még itt, az elején leszögezni. Az itt leírtak mind az én saját tapasztalataim, nem általánosítások. Nem szeretnék senkit sem megbántani, aki ilyen applikációkat használ, vagy itt találta meg a párját. Szintén nem szeretném bántani a cikkben említett személyeket sem, a célom mindössze a saját tapasztalataim összegzése. Ha bárkit is megbántanék, még most szeretnék elnézést kérni.


***


   A nyár közepe akármilyen sok programot is szervezzen az ember, általában ellaposodik és akadnak unalmas percek, barátnőm ajánlott nekem egy appot. Nagyjából tudtam, mire számítsak, azonban mégis kíváncsi voltam, nekem milyen személyes tapasztalataim lesznek.
   Nagyon sok mindent le tudnék írni erről az egy hétről, de úgy döntöttem, hogy nem is maga az élmény volt meghatározó, az ok, amiért írni akartam erről, hanem a konklúzió, amit levontam az applikáció letörlése után. Elképzelések és elvárások nélkül vágtam bele ebbe a "projektbe", ahogy esik úgy puffan alapon, és így is lett: nem is esett, nem is puffant. Mély részletességgel ki tudnék elemezni nagyon sok részletet a beszélgetésekből vagy épp nem beszélgetésekből, embertípusokról és minden másról is, még a társkereső nevét sem szeretném elárulni, mert úgy sejtem, egyik se jobb a másiktól. Mondom is, miért.
   Az első 1-2 napban még jó szórakozásnak tűnt és felkaptam a telefont, ha megrezzent az új értesítés miatt. Beszélgetni kezdtem néhány emberrel és máris megtalált az első két tipikus ismerkedős típus: a laza kapcsolatot kereső és a rendes srác. A profilomra direkt nem írtam ki semmilyen különösebb adatot sem a koromnál és a tartózkodási helyemen kívül, így mindenféle ember megtalált. Nálam nagyon gyorsan eljött a holtpont, igazából a negyedik nap környékén már már elég sok emberrel kapcsolatba kerültem, hiába válogattam meg alaposan, hogy kinek írok vissza. Ugyanazok a sablonbeszélgetések zajlottak le az esetek 90%-ában, legyen szó akár magyar, akár külföldi egyezésről. Ezután vagy nem is írtunk egymásnak többet, vagy gyorsan találtunk olyan témát, amiben totális egyet nem értés alakult ki és a vége itt is az lett, nem írtunk többet. A maradék 10% volt az, amikor vagy egy trágár, szexista üzenettel próbáltak beszélgetésbe elegyedni, vagy rögtön rátértek a lényegre és képeket kértek. Szerintem ez senkinek sem ismeretlen, mindenki hallott már erről és ha járt már társkeresőn, maga is találkozott vele. Amin azonban alaposan ledöbbentem, hogy a lányok 99%-a ebbe, az utolsó csoportba tartozott. Nem nagyon tudok erről mit mondani, akár belföldi, akár külföldi egyezésről volt szó, ugyanaz a séma, megleptetek lányok, megleptetek.


   Ennél érdekesebb, hogy nem is egy, nem is két olyan profilba futottam bele, ahol tisztán le volt írva a profilba, hogy komoly kapcsolatot keresnek, aztán öt percnyi sablon beszélgetés után kiderült (még kérdeznem vagy utalnom sem kellett a témára), hogy nem igazán hisznek abban, hogy komoly kapcsolatot találnak itt, de benne lennék-e egy "laza kapcsolatban" és mikor tudnánk találkozni? (Soha, te kis hazudós). 
   Aztán végül a rendes srácok, akiktől a leginkább a falra másztam (és itt szeretném ismét kiemelni az egyéni véleményem és tapasztalataim, amik mindenféle általánosítástól mentesek). Ők azok a fiúk, akikkel egész jól elbeszélgettem, azonban mániákusan kapcsolatban akarják tudni magukat. Két-három óra beszélgetés után már rákérdeznek, hogy ugye másokkal nem beszélgetek rajtuk kívül és ha nem írsz nekik vissza egy órán belül, féltékenyek lesznek. Egyetlen emberrel követtük be egymást Instagramon, amit aztán gyorsan meg is bántam (sorry not sorry), ugyanis alanyunk miután végiggörgetett a feedemen, megállapította, hogy tanácsokra van szükségem egészséges étkezés terén. Én kérek elnézést, de még az édesanyámnak se hagyom, hogy beleszóljon, mit eszek és mikor eszem, nem még egy idegennek. Eltekintve a további részletezéstől, alanyunk nem csak ebben a témában szeretett volna "jobb útra terelni", aminek az lett a vége, hogy én két, lehetőleg minél távolabb eső útra tereltem magunkat, mint személyes szabadságát és döntési lehetőségeit feladni nem tudó lány.
   A hét végére már a hideg rázott az értesítés hangjáról, így fogtam magam, letöröltem az applikációt és most egy jó időre biztosan megszabadultam a társkeresőktől.


   Ahogy én látom, a mai, nagy modern társkeresőt mindenki ugyanarra használja, maximum mások a cél eléréséhez szolgáló eszközök. Mindenki az instant boldogságot keresi, mindenki most azonnal akar mindent. Képeket, szexet vagy kapcsolatot, személyes preferencia szerint. A döntések gyorsan megszületnek egy szám, egy kép alapján, aztán holnap már ott ülhetünk az első randin, holnapután meg kitehetjük Facebookra, hogy ismét kapcsolatban vagyunk. Furcsa ez nekem, gépies, nem tudtam működni ebben a rendszerben. Én örülök neki a legjobban, ha valaki itt találja meg a párját és boldog, én azt hiszem, maradok a hagyományos módszereknél. Lecseréltem a társkeresőt az e-könyv olvasóra.

Niki

Képek forrása: WeHeartIt, Giphy

2017. augusztus 25., péntek

Insta(nt) lájf

Kedves Olvasó!

   Mielőtt még belevágnánk a közepébe, szeretném itt megemlíteni, hogy holnap lesz egy éves a blog. Nehezen hiszem el, hogy máris elértünk idáig, akár abból a szempontból tekintve, hogy nem adtam fel az első buktatónál (sokkal több volt, mint valaha gondoltam volna) és azért is, mert te most ezt olvasod.
   Azért választottam ezt a (novellát egypercest)  írásom végülis a szülinapi posztnak, mert jó kontrasztot mutat az első poszthoz képest. Mikor elkezdtem írni a blogot, úgy gondoltam, nem szeretnék a történeteimen kívül mással foglalkozni. Valamilyen szinten már akkor is felvállaltam az álláspontom bizonyos dolgokban, de főleg a young adult, romantikus szálon volt a hangsúly. Az utat idáig elolvashatjátok, de az egyetlen éjszaka írt, kidolgozatlan Pride-os bejegyzésem visszajelzései megmutatták, hogy nincs azzal semmi baj sem, ha nem csak szorosan a novelláim kerülnek ki ide. Vannak dolgok, amikről beszélni kell, és ha úgy érzem, be tudok állni az ügy mögé, meg fogom tenni, az írásaimon, blogomon keresztül.
   Ettől függetlenül még maradok a zsáneremnél (egyelőre) és az itt megjelenő tartalmak természetesen az én véleményem foglalják össze, amivel lehet vitatkozni és nem egyetérteni, azonban valószínűleg ez nem fog sokat változtatni az én meglátásomon.
   Ezek után pedig lássuk az Insta(nt) lájfot, remélem tetszeni fog!




   Mikróban melegítem a vizet az instant kávémhoz. Az asztalon már vár a tegnapról megmaradt, kiszáradt péksütemény. A telefonom értesítésektől hangos, email emlékeztet, mit kell megvennem sürgősen a boldogsághoz, mi az egy különleges összetevő a szép bőrhöz vagy hol rontom el a diétám, vagyis miért szedtem fel további öt kilót a fogyókúra alatt. Az új képemen a lájkok száma megnyugtatja az önérzetem, még megfelelő pózolással és egy órányi fotózással én is lehetek plusz szájzd modell, ha nagyon akarok. Újabb meccs a Tinderen, bár nem teszek bele túl sok erőfeszítést, hisz az előző se tartott tovább egy éjszakánál. A következő korty kávé már hideg, belemerültem az értesítések áradatába, késésben vagyok.
   A fésülködőasztalt beborítják az új sminkek, az egyik pórusfeltöltést, a másik tökéletes kontúrt ígér egy perc alatt. Effortlessz ájlájner, de a végén persze megint bohócnak érzem magam és kezdem elölről, hiába látom a szemeim előtt elsuhanni a buszt. 
   Harapok egyet a péksüteményből, mielőtt még felhúzom a cipőt a lábamra, aztán már futok is, hátha még beérek. A futár út közben telefonál, úton van a következő önsegítő könyvem, de már csak munkában tudom átvenni, úgyhogy megkérem, hozza nekem oda. A metrón egy kisgyerek kapaszkodik bele a táskámba, ami kelletlenül rántok el, le kell szállnom a következő megállónál, most nincs időm erre.
   Munkából rendelem haza az élelmiszert, amíg a főnök nem figyel, egy képet is feltöltök Instára az ebédről. Mármint a tegnapiról, nem a mai gyorskajáról, amit visszafelé munkába ettem meg. A barátnőkre csak egy gyors kávé erejéig van idő, szelfi, Insta kép, megosztás, ölelés aztán már szaladok is haza, nehogy életem új lovagja izzadtan lásson meg az első randinkon.
   Az öltözködés utáni rendetlenséget besöpröm a szekrény aljába meg az ágy alá, aztán tűsarkúban futok a busz után, még jó, hogy vízálló az alapozóm. Puszi-puszi, vörösbor és marhasteak, nagy, csillogó ezüst óra a bal karon, felhajtott ing alól kikandikáló diszkrét felirat a jobbon. Huncut mosoly, a lábamat érinti a lába, dobálom a hajam, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Első csók a kapualjban, aztán felviszem magamhoz, ő még az anyjánál lakik, oda mégsem mehetünk. 
   Újabb pohár bor, aztán újabb, a boldogság instant éri el a szívem, keze a mellkasomon, hátráló lépések, aztán sötétség. A cigarettafüstöt kifelé fújom az ablakon, míg kitweetelem, hogy megint mekkora szemétládába futottam bele. Megint bekövetnek ketten, megnyugszom, még nem unalmas a kontent.
   Keverem az instant kávét, üzenetet írok a barátnőmnek, hogy hívjon már fel, aztán megvárom, míg a pasi felébred, csak aztán veszem fel. Még mondanom sem kell, magától távozik, még azt sem jegyzi meg, hogy itt hagyja a számát. Az instant lájf holnapra majd hoz neki másikat.


Kép forrása: WeHeartIt

2017. augusztus 22., kedd

Back to School for Nerds - Tanulási tippek érettségire

Kedves Olvasó!



Rengeteg bejegyzést és videót láttam mostanában Back to School témában, így van ez minden évben, de nagyon ritkán találkozni olyannal, mikor a tényleges tanuláshoz adna segítséget. Én már leérettségiztem, szerencsére mindenből jó eredménnyel és nekem is vannak tippjeim/trükkjeim, amik nekem legalábbis hasznosak voltak. Vannak dolgok, amikre már csak utólag jöttem rá, ezeket is megosztom itt. És itt a videó, ami ihlette ezt a bejegyzést:



Egy kis angoltudás nem árt hozzá, de nekem is inspiráló volt. Remélem hasznos lesz számotokra a tapasztalatom és sikeres érettségivel zárjátok az iskolát!



1. Figyelj órákon

Tapasztalataim szerint a tanárok kilencven százaléka azt kéri vissza, ami elhangzik az órán, függetlenül a tankönyvben írtaktól és sokszor még a lediktált jegyzettől is. Amit akkor egyszer elmondanak, azt már sehol sem fogod tudni bepótolni. Én sem szerettem minden tanárom magyarázatát, de ha már bent ülsz az órán, érdemesebb figyelni, mert már 1-2 mondat is nagy segítség tud lenni tanulásnál. Ha szerencsés vagy és jó tanárt fogsz ki, még tanulnod sem kell, elég átolvasni egyszer a jegyzeted, hiszen az emberi szót nem pótolhatja semmi sem.

2. Jegyzetelj


Ha diktál a tanár, akkor azt írd le. Ha nem szokott diktálni, figyelj az órán és a számodra fontos dolgokat írd le magadnak. Már egy-egy szó is sokat tud segíteni abban, hogy később emlékezz az órán elhangzottakra és össze tudj állítani egy vázlatot, aminek segítségével akár évek múlva is könnyen fel tudd eleveníteni a megtanult anyagot. A kézzel írás állítólag segít az agyunknak hosszabb távon is elraktározni az információt. Szerintem az sem fontos, hogy ez a jegyzeted szép legyen, inkább legyen meg minden leírva, később le is írom, miért.

3. Megfelelő hangulat

Ha a suliban megtettél mindent, hogy a lehető legtöbbet megtanulj már ott helyben, ideje otthon is folytatni ezt. Találj otthon egy kényelmes helyet, ahol nyugodtan ülhetsz hosszútávon is. A lényeg, hogy csendes, számodra otthonos, kényelmes helyet találj. Nekem a rendetlen íróasztalom és a téli délutánokon a fűtőtest mellett való összegömbölyödés vált be, neked talán katonás rendnek kell lennie, hogy nyugodt legyél. Csinálj teát, gyújts meg egy gyertyát és koncentrálj.

4. Social media stop


Mindenki ismeri a helyzetet, mikor leül tanulni, a telefon pedig újabb és újabb üzenetet jelez. Email, Intagram, Twitter, Messenger, hadd ne soroljam. Némítsd le a telefonod teljesen és tedd el magadtól minél messzebb, mert ha egyszer a kezedbe kerül, akkor már nem fogod tudni letenni. Ha kénytelen vagy laptoppal dolgozni, érdemes kikapcsolni az internetet vagy kikeresni a szükséges anyagokat, kinyomtatni.

5. Rendszerezz

Ha még most kezded a középiskolát, már most nyiss egy mappát a tételeidnek. Én már kilencedikben is kaptam ki angolból rengeteg tételt, amiknek valahogy tizenkettedikre nyoma veszett… Rengeteg papírt kaptam az évek alatt, amik rendezetlenül kallódnak füzetből könyvbe, aztán a vegyes kupacba, ahol semmit sem találtam, mikor szükségem volt rá. Szánj rá négy-öt percet minden nap, hogy legalább egy irattartóba elkülönítsd a szükséges papírokat, ami pedig nem kell, dobd ki.

6. Elmetérkép (mindmap)


Még egy dolog, amit nem csináltam kilencediktől, de már nagyon bánom. Ez lényegében egy képszerű vázlat, ami nagyon röviden, tömören, színesen, az agyunknak lehető legjobban dolgozza fel az információt. Eleinte nagyon sok időnek tűnik az elkészítése, de 10-15 ilyen térkép elkészítése után mestere leszel a dolognak. A legjobb része az egésznek,  hogy az anyag legalább 90%-át megjegyzed a leírtaknak. Ne akarjátok tudni, kilencedikben csináltam egy ilyen térképet kémiából és még mindig előttem vannak a nagy kémikusok, de azon kívül semmi másra sem emlékszem abból a 2 évből…
A szóbeli vizsgáimra ezekkel készültem fel. Mint vázlatírásnál, itt is alkalmaztam történelemnél például az előzmények-főbb események-következmények vagy irodalomnál az író-mű-konklúzió sémát, de el lehet térni ezektől is.
EZEN az oldalon nagyon sok hasznos dolgot leírtak ezzel kapcsolatban (is).

7. Elő a sorkihúzókkal

Nálam az sosem működött, hogy egy színnel kihúzom a lényeget, mert arra emlékeztem, hol volt az információ, arra azonban nem, hogy mi volt az. Így a színeket bizonyos dolgokhoz párosítottam és (főleg töriből) nagyon sokat segített képben maradni a helyekkel, évszámokkal és személyekkel.

A nálam működő rendszer:
Sárga - személy
Zöld - hely

Rózsaszín - évszám
Narancs - címek
Kék - fontos információ

8. Megfelelő időbeosztás

Nem mindegy az sem, hogyan osztjuk be az időnket. Általában a 20 perc tanulás – 5 perc pihenő kombinációt ajánlják, de könnyű elcsúszni azzal az öt perccel. Én általában ha leültem, egy órát is végigtanultam egyhuzamban, aztán csináltam valami mást és mondjuk egy félóra múlva visszatértem. Érdemes próbálgatni, mi működik igazán.
Másrészt pedig ne hagyd utolsó pillanatra a dolgozatokat sem. Ha csak annyit teszel meg, hogy miután hazaérsz átolvasod a jegyzeteid (fél óránál többet úgysem fog igénybe venni) már tettél azért, hogy a dolgozatra könnyebb legyen a felkészülés. Az sem árt, ha szünetben szánsz egy fél percet arra, hogy a szemeddel csak végigfusd a jegyzetet és ismét képbe kerülj. Az anyagok általában egymásra épülnek, így nehéz megérteni valamit, ha az előző anyagról fogalmad sincs.
És persze a matematika házi feladatok, küszködj velük és kérj segítséget, érettségin hálás leszel magadnak érte.

9. Bullet Journal



Én mind a négy évem alatt használtam jegyzetfüzetet, mert olyan az eszem, mint egy aranyhalé, most azonban találtam egy új megoldást. A neten többféle videó is van bullet journal készítésről (én EZT és EZThasználtam). Még nem használtam élesben, szeptembertől lesz bevetésben az új naplóm, de már most látom, mennyivel könnyebb lesz az előre rendszerezett lapokra írni, mint össze-vissza feljegyezni mindent és ott keresgélni a dogák és beadandók dátuma után.
Nem szükséges minden oldalt neked is megcsinálni, válogass, próbálj ki több formát, szabd magadra a saját naplód. Én például nem tudok olyan szépen írni, mint itt a képen és a videókban, így nyomtattam magamnak feliratokat meg ilyesmiket, úgy is teljesen működőképes az egész, ne riasszon vissza, ha te is kétbalkezes vagy, mint én.

10. Csoportos tanulás / Magyarázz!

Én elég jó tanuló voltam a négy évem alatt, így nagyon sokszor megkértek, hogy magyarázzak el valamit, amit ők nem értenek. Mikor valamit neked kell átadnod valakinek, akkor tényleg kiderül, mennyire vagy képben a tananyaggal, mert ha jól el tudod mondani valakinek, akkor a dogában is jó leszel. Erre nagyon jó megoldás barátokkal összeülni és egymásnak magyarázni a homályos részeket.
Ha erre esetleg nincs lehetőség, otthon, egyedül is tudsz gyakorolni, tégy úgy, mintha magyaráznál valakinek (furán jön ki először, de lényegében csak a tananyagot ismétled hangosan). Azokat a részeket, amiket nem tudsz első csapásra folyékonyan visszaadni, még nem elég mélyen ivódtak beléd.

11. Gyakorolj régi érettségi feladatsorokon

Ha meg akarod tudni, hogy állsz a tudásoddal, ITT az összes eddigi érettségi feladatsort megtalálhatod.  ITT pedig a kiadott mintafeladatok bujkálnak. Teszteld magad, számold ki a százalékod, ha még nem tanultál bizonyos részekről, azt hagyd ki. A végső teszt ez lesz, erre kell a leginkább felkészültnek lenned.
Ráadásul ezek a feladatok általában ugyanarra a sémára épülnek, fel lehet bennük fedezni a logikát, szóval nyálazd át a régieket és amikor eléd kerül élesben a papír, már ismerni fogod a menetet. (Vigyázat, változott az érettségi, szóval főleg az újakat érdemes már nézegetni, de gyakorlásnak a régiek sem rosszak).

12. Kezd tanulni időben


Főleg érettségire, komolyan. Én végig tanultam a négy év alatt, de mikor tizenkettedik elején elkezdtem a töris és szakmais feladatokat ismételni, rájöttem, hogy szinte semmire sem emlékszem. Még időben voltam és a feladatsorokat átnézve rájöttem, mit kell nagyjából ismételni (ókor, khm). Szóbelire az írásbeli és szóbeli közti szünetben készültem fel, ami úgy alakult, hogy nyolcvan tételem volt (ami kevesebb, mint általában, hiszen angol emelt szinten nem nyilvánosak a tételek) és napi 4 tételt kellett megtanulnom hétfőtől szombatig. Nagyon nehéz volt tartani a lépést egy idő után és hiába volt még egy hetem utána ismételni, már nagyon fáradt voltam. Megoldható, nekem is sikerült, de ha tehetném, legalább egy tárgy tételeit már jó előre tanulgattam volna, könnyebb dolgom legyen.

Ahogy Cristine is mondta az első videóban a bejegyzés elején: az iskola nem azért van, hogy könnyű legyen, ez kemény munka. Azonban lehet teljesíteni, itt vagyok élő példának (pedig még egy szakmai érettségit is túléltem, igaz, hogy szünettel a blogon).

Nagyon sok sikert kívánok nektek a következő évhez és ne feledjétek el, hogy a tudás mindig menő. Főleg mikor rád számíthatnak a többiek, ha segítségre van szükség, mert ők nem tudják, amit te :D

Kívánjatok nekem is szerencsét azért az egyetemhez!

Niki

Képek forrása: Google

2017. augusztus 18., péntek

Vágás a szívhez


     A medence alján ültem egyes egyedül. A hideg víz körülölelt és átjárt, a csempe éles széle karcolta a lábamat. Odafent már levegőt venni is nehéz volt – idelenn még erre sincs szükség. A kék mindig békét árasztott magából, mint most is. Itt nem bánthat semmi, itt nem bánthat senki. Kezdett fojtogatni a benntartott levegő. Próbáltam még küzdeni magammal, aztán nagyot sóhajtottam. A vízben buborékok szálltak felfelé, nekem víz jutott az orromba. Jól irányított karcsapásokkal céloztam meg a felszínt. Amúgy is indulnom kellett.
Nem csak az a medence volt üres, amelyikben én úsztam. Rajtam kívül már csak a takarítónő törölte fel a klóros vizet a padlóról, aznap már sokadjára. Megkapaszkodtam a létrában, minden porcikám lázasan égni kezdett. Észre sem vettem, hogy ennyire elfáradtam. Kirázott a hideg, teljesen átfagytam. Magam köré tekertem a törölközőt, de túlságosan fáztam ahhoz, hogy átmelegítsen. Sietős léptekkel indultam az öltöző felé.
     Azóta féltem a hívásától, mióta meglátta a vágásaimat. Nem számítottam az érkezésére, váratlanul jelent meg az ajtómban. Rövidnadrágot viseltem, meglepődve nézett a lábaimra, mire bebújtam az ajtó mögé. Mikor megkérdezte, hogy bejöhet-e, nem mondhattam nemet. Puszit nyomott az arcomra, de hátrébb léptem és megvártam, míg mögé nem kerülök. Nem láthatta a combomon végigfutó forradásokat, amiktől sose fogok már megszabadulni. A nappaliban ült le, utána mentem. Tudtam már, hogy takarjam el a hegeket, leültem a kanapé karjára és szorosan egymásnak nyomtam a lábaim. Beszélni kezdett, de nem tudtam igazán rá figyelni, mikor valahányszor elkalandozott a tekintete, attól féltem, meglátja a lábamat.
     –  Itt vannak nálam a papírok is, Levi szerint nagy lehetőség lenne.
     Persze, bólintottam. kivette a táskájából a szerződést és felém nyújtotta a tollat. Kénytelen voltam felállni, szorosan tartottam vele a szemkontaktust, beszéltem és úgy tettem, mintha örülnék. Nem láthatta meg őket. Minden izmom sajogott már, de ügyesen takartam magam. Szokatlanul gyorsan írtam és visszatoltam elé a papírt, csak menjen már. Ám ő hirtelen az ölébe húzott.
     –  Miért vagy ilyen feszült?
     Megijedtem és a kezeim azonnal a vágások nyomaira tettem, hogy elfedjem őket. Nem hagytam, hogy elvegye a kezem és közelről lássa őket, talpra szökkentem és szembe álltam vele.
     –  Menj el, kérlek.
     –  Alíz?
     Megráztam a fejem és már éreztem a szememből kibuggyanó könnyeket, így a padlót bámultam. Elindult végre.


     Kénytelen voltam válaszolni a hívására, hiszen tudni akartam, mit írtam alá. Étterembe akart menni, de képtelen lettem volna emberek közé menni, így hát az ő lakásán találkoztunk.
     Nem sokáig tudtam elterelni a figyelmét, hiába hordtam össze hetet-havat mindenről. Végül feltette a nagy kérdést és hiába készültem a pillanatra órákig, mégsem tudtam normális választ adni.
     –  Már abbahagytam, esküszöm. Ne nézz így rám, kérlek. – én is elfordítottam a fejem, ne is lássam. – Tudom, hogy nem lett volna szabad, de utána sokkal jobban éreztem magam.
     Felpattantam a székről, nem tudtam nyugton maradni. Sokáig néztünk egymásra szótlanul.
     –  Jobb, ha megyek… Ezért nem akartam, hogy tudj róla.
     –  Várj! – kiáltott utánam.
     Karon ragadott és magához ölelt szorosan, míg el nem kezdtem pityeregni. Megsimogatta a hajam és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Megijedtem, hátráltam egy lépést, de nem engedett el.
     –  Nem kell szégyellned őket, az én szememben ugyanolyan szép vagy a hegekkel együtt is. Csak tudni akartam, hogy biztosan jól vagy. Itt vagyok, ha szükséged van rám.
     –  Jól vagyok.

     Újra átölelt, aztán a pillantásával kérdezett. Nyújtózkodtam felé, mire megcsókolt.

Képek forrása: WeHeartIt

2017. augusztus 15., kedd

Storytime - Címet loptam

Kedves Olvasó!


    Aki már olvasta az előző Storytime-os bejegyzésem (ITT), az tudja, hogy akadt már bajom a véletlenekkel és hasonlóságokkal, akkor épp egy blogra készülő sorozattal és Csendes Nóra könyvével, igaz,  hogy ez az eset előbb történt annál. Amiről most mesélni fogok, azonban egy sokkal nagyobb döbbenetet és dühöt váltott ki belőlem, leginkább magam felé, mert már megint figyelmetlen voltam.
    Azt hiszem említettem már a blogon, hogy pályáztam az idei Könyvmolyképzős Aranymosásra, ahova végül nem kerültem be, amit utólag nem is bánok, több okból is. Egyrészt egy másfél éves írásom volt, ami már nem tükrözi a mostani stílusom, másrészt pedig egy óriási véletlen, amit még most sem tudok elhinni (a bejegyzés megírása előtt még egyszer ellenőriztem, hogy tényleg jól láttam-e, sajnos igen.)
   Arról a regényről tudni kell, hogy a főszereplője Scarlet, egy fiatal lány, illetve Cameron, romantikus szál, túl sokat nem szeretnék elárulni, mert gondolkodom rajta, hogy átdolgozom ide a blogra. Viszont a regényben fontos szerepet játszott a leányzó nevével való játék, vagyis a becézése, Scar, melynek angol jelentése sebhelyet jelent. A névválasztásnál még én sem jöttem rá, aztán ahogy haladtam előre a történetben és kezdtem rájönni, hogy miről is szeretnék írni rájöttem, hogy mit jelent a neve és már a címadás is könnyű volt. Scars - Sebhelyek.
     Elővigyázatos voltam és rákerestem az összes ehhez hasonló címre, hátha találok valami olyat, ami miatt szeretnék majd esetleg változtatni, de semmit sem találtam. Megnyugodtam és befejeztem a  regényt, átolvastam, javítgattam és elérkezett december, az a nap, amit kijelöltem már jó előre magamnak leadási határidőként. Borzasztóan izgatott voltam, mert nem tudtam annyi időt belefektetni az átdolgozásba, mint szerettem volna még úgy sem, hogy a javítás közben a regény fele a kukában végezte és újraírtam. Aztán ismét kijavítottam, és ismét.


   Már nem emlékszem,  hogy keveredtem a On Sai moly adatlapjára, lehet akkor jöttem rá, hogy On Sai egyenlő Varga Beával. Mindenesetre elkezdtem megnézegetni a könyvei címeit és akkor megláttam a szörnyűséget: az egyik könyvének címe Scar, egy másiké Calderon. Soha nem olvastam még egyik könyvét sem akkor, még most sem tudom, hogy ez a két könyve miről szól és talán nem is akarom tudni, hiába teljesen már zsánerben írunk. Tudom, hogy ezek csak nevek, de akkor is bántotta az önérzetem, hogy sikerült ilyen szerencsétlenül összeválogatni a két főszereplőm nevét, felépíteni köré egy egész regényt úgy, hogy utánanéztem előtte a címadásnak. Abban a pillanatban azt hittem felrobbanok és küldtem egy  S.O.S. üzenetet a barátaimnak, akik bétázták a könyvet, de már nem sok menthető volt. A címet végül megváltoztattam és össze-vissza szabdaltam az írást az utolsó 2-3 napban, hogy az utalás, a sebhelyek valamennyire érthetővé váljon anélkül is, hogy ezt a címben megadnám. Most már kicsit sajnálom, hogy nem hagytam meg úgy, ahogy volt, vagy hagytam pihenni még egy évet a fiókban és írtam át még egyszer, hiszen már a beküldésnél is éreztem, hogy nem stimmel minden vele. 
    Nem szeretném ismételni magam, egyszer már leírtam a Csendes Nórás Storytime-ban, de még most is elképedek rajta, hogy ilyen véletlen egybeesések megtörténhetnek és ennyire figyelmetlen lehetek, hiszen Varga Bea az Aranymosás egyik mozgatórugója mégsem jutott eszembe utánanézni, hogy vajon ő publikál-e. Az meg főleg, hogy ezután nem sokkal olvastam a Zápor utcát és ismét megtörtént velem valami hasonló. Mindenesetre ez is lökést adott a változtatás utáni vágyra, habár akkor még nem szerettem volna beszélni róla, hiszen nem lehetett tudni, hogy tovább jut-e.


    Jobban belegondolva azonban nem nehéz beleesni ezekbe a hibákba vagy véletlenekbe, hiszen íróként én is szeretek népszerűbb neveket választani, amik ismerősen csengenek a fülben, hát még ha angolszász nevekről van szó. Hiába nézek át nagyon sok különleges nevet, szívesebben választom az ismerősebbeket, azokat, melyikeknek biztos vagyok a hangzásában és kiejtésében, Valahányszor találkozok egy különleges névvel, mindig az jut eszembe, mikor elkezdtem olvasni még elsős-másodikos koromban a Neveletlen hercegnőt és sokáig nem tudtam rájönni, hogy a Mia a szereplő neve és nem valami idétlenül leírt kérdés, random elhelyezve  a szövegben (igen, elég érdekes gyerek voltam már akkor is). A magyar utónévjegyzék meg hiába bővül évről évre(Bentli, hajjaj), ha ragaszkodni szeretnék a hagyományos nevekhez, előbb-utóbb ismételnem kell magam és másokat is. Nincs túl nagy paletta azokból a nevekből, amik hagyományosak és tetszenek is, nem véletlenül volt régebben annyi János, Ferenc, István, Erzsébet meg Ilona. Kompromisszumot kell kötni és utólag belegondolva már nem találom akkora problémának az egyezést, mint ott, versenyhelyzetben, bár már nem tudom visszacsinálni a dolgokat. 
    Végül, hogy egy kis pozitivitás is legyen ebben a bejegyzésben, legalább felfedeztem On Sait és alig várom, hogy belekezdjek az Esővágyba. 

Felszólítás a jövőbeli önmagamnak: Ne aggódj annyit minden apró részleten, ez csak egy regény!

Utóirat: A cikk megírása óta elolvastam az Esővágyat, véleményem a júliusi Off Topic bejegyzésben!


Niki

Képek forrása: Google

2017. augusztus 11., péntek

Arcobaleno - Blogger kihívás: Lila

Minden nézőpont kérdése! - Jön a vonat... Azaz a villamos

Kedves Olvasó!

     Először is szeretném megköszönni, hogy ennyi visszajelzés érkezett a szavazásra, igazán hasznos volt belelátni kicsit ebbe is, legtöbben még most láttátok először a blogot, amiből merem következtetni, hogy sikerül egy picit nagyobb közönséget elérni, köszönöm a visszajelzéseket!
     Ennek a kihívásnak is a végére értünk, legutolsó feladat a nézőpontváltás, amit kicsit szabadabban vettem, hiszen még nem jelent meg a blogon igazán nagy terjedelmű írás, ahol a mellékszereplőket kidolgozhattam volna annyira, hogy például egy ilyen kihívásnál hasznukat vegyem (ami késik, nem múlik!).
     Így hát a blogon lévő legelső novellám választottam, ITT tudod azt elolvasni. Még mindig boldogan gondolok rá vissza, hiszen megnyertem vele egy pennás versenyt és ez volt itt az első bejegyzésem. Szabira esett a választásom, mint mellékszereplőre, mert a novellában konkrétan csak a legelején jelenik meg, a többi visszaemlékezés. Remélem tetszeni fog!

Niki





     Felpattant az asztaltól és futni kezdett. Magával húzta az abroszt is, megcsörrent a porcelán és eldűlt a vizespohár, majd nagyot csattanva a földön landolt. A pénztárcáját kezdte keresni, remegő kezeivel nehezen találta azokat. Szörnyű érzés szorongatta a torkát, ahogy a számlára várt. Ott akarta hagyni az egészet, hiszen később is kifizethette volna, de már minden szem rá szegeződött, mióta Lia faképnél hagyta.
     Idegesen dobolt az asztalon, ahogy számolta a másodperceket. Látta jönni felé a pincért, mégsem az ő asztalánál állt meg. Attól félt, butaságot fog tenni a lány, amilyen forrófejű volt. Már átmelegedett a kezében az apró, mikor fizetni tudott végre és utána indulhatott. Hiába nézett körbe többször is, már se híre, se hamva nem volt a csinosan tipegő magassarkúknak. Belesajdult a szíve, hogy véget kellett vennie. Elindult egy úton, hiába tudta, már rég nyomát vesztette. A tömeg elnyelte a göndör haját és a formás ajkait, ami mögé olyan jól esett elbújni, ha elfáradt egy hosszú nap után. Most talán eszébe se jutott, hogy beleeshet a folyóba, annyira ideges volt. Meggyőződése volt, hogy vissza fog menni munkába, úgyhogy kocsiba ült és követte. Tisztáznia kellett vele, hogy titokban kell tartaniuk. Felvillantak a fejében az emlékek, ahogy azért könyörgött, hogy váljon el és legyen vele, hiába tudta, hogy a családja az első nála. A felesége sem szerette már őt, néhány odavetett szónál már nem ért többet a vacsoránál. Könnyebb volt munkával befedni a hiányzó lyukakat, aztán Lia szoros ölelésével.

     Tudta ő is, hogy Lia is szeretné a kisfiát és akár jó anyja is lehetne, mégis félt a válástól, hiszen neki is óriási trauma volt látni a szüleit egymást szidva dobálózni vele. Gombóc szorította a torkát, elhibázta. Talán ő és a felesége szebben is elválhattak volna, mint az ő szülei tették. Talán nem is az övé az a baba. Talánok, amik megtöltötték a fejét és elvonták a figyelmét a vezetésről. Tovább hajtott a munkahelyénél és a hídra érve látta, hogy dugóba került. Egy lányt elütött a villamos. Valahonnan már akkor tudta, hogy Lia volt az.


Képek forrása: Tumblr, Giphy

2017. augusztus 4., péntek

Arcobaleno - Blogger kihívás: Kék

Fejlődj! - Orange Is The New Black

Kedves Olvasó!

            Mostanában sok újdonságot próbáltam ki, csak ezen a kihíváson belül írtam újra a legelső könyvem, adtam ki a kezemből az egyik leginkább személyes vonatkoztatású novellám és a tegnapi Nagy találkozáshoz hasonlót sem írtam még. Egy másik projekt keretében szintén van még meglepetés a tarsolyomban, így kellett egy kicsit gondolkodni, hogy mi maradt még ki eddig az írói pályafutásomból. Aztán végül jött a nagy ihlet és úgy döntöttem, hogy megírom életem első fanfiction-jét.
            A fanfic az Orange Is The New Black című Netflix sorozathoz készült, aminek nem rég került ki az ötödik évada. Oda vagyok ezért a sorozatért, nagyon finoman tudja keverni a humort, a szomorú valóságot és a nők jogait érintő kérdéseket. Habár a kedvencem Alex Vause karaktere, de most mégis a Daya és Benett szállal szerettem volna foglalkozni, mert egyszerűen idegesít, ahogy ennek vége lett, vagy inkább sehogy sem lett vége. Nagyon szerettem volna, ha szép vége lesz az ő száluknak, úgyhogy ha másképp nem is, most megírtam magamnak és nektek. Remélem tetszeni fog!

Niki




Erre várt már évek óta, most azonban mégis görcsölt a gyomra a gondolattól, hogy ki kell lépnie a börtön falai közül. Armaria már négy éves volt, rettegett a gondolattól, hogy képtelen lesz megtalálni, vagy még rosszabb, a nevelőszülei nem engedik majd a közelébe. Munkát kellett találnia és egy helyet, ahol élhet, mert abban biztos volt, hogy az anyjához nem fog menni. Az előtte álló jövő képlékeny masszája félelemmel töltötte el.
     Szétosztotta mindenét, amije volt. Ruiz nagy öleléssel köszönte meg az addig szekrényében rejtegett Cheetost. Aleidatól azonban nem búcsúzkodott túl sokáig.
     -- Meg tudod csinálni, a lányodnak szüksége van az anyjára. – megsimogatta a karját egy sóhaj keretében. – Vigyázz magadra.
     Bólintott egyet, de nem akart a szemébe nézni.
     -- Tudom, hogy csak védeni akartál… Felnőtt vagyok, tudok magamra vigyázni.
     -- Persze, hogy tudsz magadra vigyázni. Na, gyere ide. – tárta ki az asszony a karjait és végül megölelte.
     Mikor meghallotta az őr lépteit, már tudta, hogy érte jön. A latinák körbevették és a legjobbakat kívánták neki, mégis rettegett. Most végre tényleg megtörténik.
     Jó érzés volt ismét a saját ruháit viselni. Sokat fogyott azóta, hogy megérkezett Lichfieldbe, lötyögött a derekán a farmer és lógott rajta a póló, de az ő ruhái voltak. Kikísérték az ajtón és egy lépésre állt a szabadságtól. Vett egy mély levegőt és kilépett az ajtón.
     A júliusi napsütés égette az arcát, mintha az épületen kívül még a nap is máshogy sütött volna. Vett egy mély levegőt, magába szívta a szabadságot. Az anyja már a magassarkújában tipegve rohant felé.
     -- Daya, kislányom!
     Jól esett az ölelés, még ha dühös is volt rá. Az unokája volt, mégsem tett meg mindent, hogy megtalálja őt. Mint mindig, most is magával volt elfoglalva.
     -- Gyere, félretettem egy kis pénzt, mostanában jól keresek a manikűrös szalonban. Foglaltam időpontot a fodrászhoz és a körmöd is megcsinálom majd. Egy barátom elhozott autóval, menjünk. A szalonban még munkát is hajlandóak ajánlani, ha elvállalod a betanítást.
     A fecsegés megtöltötte a fejét és még ellenkezni sem volt ideje. A fodrász székében találta magát, ahogy a válla felett lecsapja a fáradt tincseit. A padlót a hajával borították be. Új ruhákra azonban tényleg szüksége volt. Két mérettel is kisebbek voltak most jó rá, jó érzés volt belenéznie a tükörbe. Egy percre talán még a nyomasztó gondolatot is elfelejtette, hogy mi vár rá.
     Már el felejtette, hogy az anyja címét adta meg lakhelyének, így kénytelen lesz ott maradni, legalább egy ideig. Még aznap elvállalta a betanítást is, hogy munkát kaphasson. Nem akart az anyjával dolgozni, de tudta, hogy szűkösek a lehetőségei, minden esélyt meg kellett ragadnia, hogy elkezdje az új életét.
     Hosszú nap állt mögötte, csak arra várt, hogy eldőljön az anyja kanapéján és kialudja magát. Egy hosszú, forró zuhany után, amikor végre magára zárhatta az ajtót és senki sem zavarta, lefeküdt aludni. Mielőtt azonban ez megtörténhetett volna, a vonalas telefon csörrent meg.
     -- Ki lehet az az éjszaka közepén?
     Kikászálódott a takaró alól és felkapta a kagylót.
     -- Halló.
     -- Dayanara, te vagy az?

     Nem akart hallani a fülének, pedig biztos volt benne, hogy az ő hangját hallotta. Azonnal hevesebben kezdett dobogni a szíve, de nem az örömtől, inkább a dühtől. Még mindig haragudott rá, amiért szó nélkül eltűnt.
     -- Kivel beszélek?
     -- Daya. Be… Benett vagyok.
     Mintha egy kislány hangját hallotta volna a háttérből.
     -- Honnan tudod a számom? Mit akarsz?
     -- Találkozzunk holnap.  Shh, várj egy percet, mindjárt megyek – elemelhette a telefont az arcától, de még így is hallotta, mit mondott. Kislány hang. Talán az ő kislányáé? – Beszélnünk kell.
     Annyira lefoglalta a gondolat, hogy talán már nem is kell keresnie ???-t, hogy azonnal igent mondott és hiába volt nagyon fáradt, nem nyomta el az álom. A lányáról álmodozott, hogy vajon most hogy nézhet ki és miket szerethet, mindent elképzelt vele kapcsolatban.
     Lassan telt az idő a szalonban, hiába kellett sokat tanulnia. Nem győzte kivárni a délutánt, hogy végre megtudja, jók-e a megérzései. Minden gondolata a gyerekéről szólt.
     Az anyja lakásában találkoztak, tűkön ült várva, hogy megszólaljon a csengő. Szinte felugrott, annyira sietett, hogy kinyissa. Benett láthatóan zavarban volt és már ráncok is keretezték az arcát. Azonban a kezét egy picike lány fogta. Hasonlított rá, szinte egy az egyben olyan volt, mint ő a kiskori képein. Úgy érzete, menten elájul.
     -- Szia, Daya – lenézett a gyerekre. – Köszönj te is a néninek!
     -- Szia, Daya néni.
     Kapkodta a levegőt, alig tudott szóhoz jutni. Benett gondoskodott a gyerekükről.
     -- Sziasztok. Gyertek be.
     Benett az anyja segítségével megtalálta és örökbefogadta Armariat, és bár nagyon dühös volt, amiért erről ő egy szót sem tudott, mégis nagy kő esett le a szívéről, hogy egy szép, okos és ügyes lánnyá cseperedett a csecsemő, akit olyan korán elvettek tőle. Majd megszakadt a szíve, mikor el kellett tőle búcsúznia.
     -- Nem bánod, ha megölellek?

     Megrázta a fejét és végre a karjába zárhatta, magába szívhatta az illatát, megnyugodhatott. Még elrebegett egy köszönömöt Benettnek, aztán bezárta mögöttük az ajtót.


Képek forrása: MTV, Giphy

2017. augusztus 1., kedd

Off Topic Július

1. We Heart It kedvenc

El tudnám viselni.

2. Zene


The day I saw your white mustang / Your white mustang

El sem hiszem, hogy megjelent végre az új album, ez és a Cherry az egyik kedvencem.

3. Könyv
On Sai - Esővágy

Soha nem olvastam még semmit sem tőle, most azonban az ő novelláiból csemegézem, ha olvasni támad kedvem. Megkapó stílusa van, odavagyok minden soráért, szeretnék majd tőle még többet olvasni. Különösen tetszett, hogy a más könyveihez fűződő történetek is teljesen érthetőek maradtak így, hogy nem olvastam őket.

4. Sorozat/Film
Bojack Horseman

Nem vagyok nagy rajongója a felnőtt rajzfilmeknek, de ez magával ragadott.  Vicces tudott maradni úgy is, hogy nagyon komolyan mutatja be az önpusztítást és a depressziót. Gyorsan ledaráltam a 3 évadot, kíváncsi voltam Bojack és a többiek történetére is, bár be kell vallanom, Vincent Adultman hiányzott a harmadik évadból egy hosszú nap után az üzleti gyárban hogy legyen kivel beszélgetni felnőtt dolgokról. 

5. Twitter kedvenc
Életem...

6. Meme


7. Inspiráció


8. Food porn


Sorry not sorry, isteni volt.

9. Írós/blogolós kedvenc
...És a barátaid már csuklóból sorolják neked a még fel nem használt neveket.

10. Sztori
Az a helyzet, hogy az elmúlt hónapok pörgése után kezdtem unatkozni itthon, szóval kipróbáltam egy csomó minden újdonságot. 1-2 dologról szeretnék majd cikket is írni, úgyhogy nem mennék bele az élményeimbe, most azonban szeretnék ismét belevágni a francia tanulásba. Tavaly már megpróbálkoztam vele egyszer Duolingon, de akkor sem időm sem erőm nem volt rá. Valakinek valami jó tanács, esetleg olyan oldal/könyv, ami segít? Megköszönném :D



Niki