Vágás a szívhez


     A medence alján ültem egyes egyedül. A hideg víz körülölelt és átjárt, a csempe éles széle karcolta a lábamat. Odafent már levegőt venni is nehéz volt – idelenn még erre sincs szükség. A kék mindig békét árasztott magából, mint most is. Itt nem bánthat semmi, itt nem bánthat senki. Kezdett fojtogatni a benntartott levegő. Próbáltam még küzdeni magammal, aztán nagyot sóhajtottam. A vízben buborékok szálltak felfelé, nekem víz jutott az orromba. Jól irányított karcsapásokkal céloztam meg a felszínt. Amúgy is indulnom kellett.
Nem csak az a medence volt üres, amelyikben én úsztam. Rajtam kívül már csak a takarítónő törölte fel a klóros vizet a padlóról, aznap már sokadjára. Megkapaszkodtam a létrában, minden porcikám lázasan égni kezdett. Észre sem vettem, hogy ennyire elfáradtam. Kirázott a hideg, teljesen átfagytam. Magam köré tekertem a törölközőt, de túlságosan fáztam ahhoz, hogy átmelegítsen. Sietős léptekkel indultam az öltöző felé.
     Azóta féltem a hívásától, mióta meglátta a vágásaimat. Nem számítottam az érkezésére, váratlanul jelent meg az ajtómban. Rövidnadrágot viseltem, meglepődve nézett a lábaimra, mire bebújtam az ajtó mögé. Mikor megkérdezte, hogy bejöhet-e, nem mondhattam nemet. Puszit nyomott az arcomra, de hátrébb léptem és megvártam, míg mögé nem kerülök. Nem láthatta a combomon végigfutó forradásokat, amiktől sose fogok már megszabadulni. A nappaliban ült le, utána mentem. Tudtam már, hogy takarjam el a hegeket, leültem a kanapé karjára és szorosan egymásnak nyomtam a lábaim. Beszélni kezdett, de nem tudtam igazán rá figyelni, mikor valahányszor elkalandozott a tekintete, attól féltem, meglátja a lábamat.
     –  Itt vannak nálam a papírok is, Levi szerint nagy lehetőség lenne.
     Persze, bólintottam. kivette a táskájából a szerződést és felém nyújtotta a tollat. Kénytelen voltam felállni, szorosan tartottam vele a szemkontaktust, beszéltem és úgy tettem, mintha örülnék. Nem láthatta meg őket. Minden izmom sajogott már, de ügyesen takartam magam. Szokatlanul gyorsan írtam és visszatoltam elé a papírt, csak menjen már. Ám ő hirtelen az ölébe húzott.
     –  Miért vagy ilyen feszült?
     Megijedtem és a kezeim azonnal a vágások nyomaira tettem, hogy elfedjem őket. Nem hagytam, hogy elvegye a kezem és közelről lássa őket, talpra szökkentem és szembe álltam vele.
     –  Menj el, kérlek.
     –  Alíz?
     Megráztam a fejem és már éreztem a szememből kibuggyanó könnyeket, így a padlót bámultam. Elindult végre.


     Kénytelen voltam válaszolni a hívására, hiszen tudni akartam, mit írtam alá. Étterembe akart menni, de képtelen lettem volna emberek közé menni, így hát az ő lakásán találkoztunk.
     Nem sokáig tudtam elterelni a figyelmét, hiába hordtam össze hetet-havat mindenről. Végül feltette a nagy kérdést és hiába készültem a pillanatra órákig, mégsem tudtam normális választ adni.
     –  Már abbahagytam, esküszöm. Ne nézz így rám, kérlek. – én is elfordítottam a fejem, ne is lássam. – Tudom, hogy nem lett volna szabad, de utána sokkal jobban éreztem magam.
     Felpattantam a székről, nem tudtam nyugton maradni. Sokáig néztünk egymásra szótlanul.
     –  Jobb, ha megyek… Ezért nem akartam, hogy tudj róla.
     –  Várj! – kiáltott utánam.
     Karon ragadott és magához ölelt szorosan, míg el nem kezdtem pityeregni. Megsimogatta a hajam és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Megijedtem, hátráltam egy lépést, de nem engedett el.
     –  Nem kell szégyellned őket, az én szememben ugyanolyan szép vagy a hegekkel együtt is. Csak tudni akartam, hogy biztosan jól vagy. Itt vagyok, ha szükséged van rám.
     –  Jól vagyok.

     Újra átölelt, aztán a pillantásával kérdezett. Nyújtózkodtam felé, mire megcsókolt.

Képek forrása: WeHeartIt

Megjegyzések