2018. március 16., péntek

Backstage - Scars

Hogyan készült a Scars - Sebhelyek?


   El sem hiszem, hogy tényleg a lezáró bejegyzést írom, mert olyan sokáig futott a blogon ez a sorozat. Tavaly október végén indult és most márciusban lett vége, bár az eredetit még valamikor talán 2015-ben kezdtem írni. Nézzük a részleteket!
   Akik régebb óta olvasnak már jól tudhatják, hogy ez a kisregény nagy múltra tekint vissza. Még az Aranymosás pályázatra írtam eredetileg, amiről már számtalanszor beszéltem, például ITT és ITT.
   Erről már nem szeretnék többet beszélni, röviden a sztori annyi, hogy évekkel ezelőtt megszületett a fejemben egy jelenet, ahol Cam bezárja az újságírói iroda ajtaját és lop egy csókot Scarlettől, bármennyire is ellenkezik a lány (legalábbis látszólag). Megírtam a teljes regényt, de sosem volt kerek a történet így újra és újra megszerkesztettem, míg a létező legszörnyűbb verzióját beküldtem a pályázatra és nem sikerült a kikerülés. Ezután félretettem a kéziratot, mert csalódott voltam és én is éreztem, hogy valami egyszerűen nem működik. Több, mint fél évig pihent a virtuális fiókban a történet, míg rá tudtam venni magam, hogy újra előszedjem. Bevallom, nagyon sokáig kísértett, mert annyira meg akartam írni, hogy egyre rosszabbul sült el a dolog így mikor végre újra rá mertem nézni, eldöntöttem (mint rögtön az első résznél is írtam), hogy most bármi történjen is, élvezni fogom a történet megírását is. Sokszor előfordul, hogy a történet olvashatósága érdekében nem teheti meg az író, hogy "csak úgy, a szívéből" ír, ami nálam egy szép kis írói blokk keretében ütött vissza. Ez a sorozat volt az én gyógyszerem, ami ismét helyre tette a kapcsolatom az írással, és persze nagy nehezen elégedett is lettem a történet szálával még akkor is, ha koránt sem lett tökéletes és még mindig tudnám szerkeszteni.


   A szerkesztések során rengeteg verziója volt ennek az írásomnak. Volt, ahol Mr. Wilkinson fia tért vissza és Cam és Scar egészen Mexikóig követték őt, volt, ahol Cam exbarátnője, Emilia bukkant fel, mint fő problémaforrás. Ezeknek a szereplőknek végül menniük kellett, mert sosem mosódtak bele a történetszálba, bármit próbáltam beleerőszakolni a cselekménybe, nem működött. Lerövidítettem jócskán az eredetit és meghagytam egy egyszerű románcnak, mintsem egy gyenge kriminek vagy bármi másnak.
   A szereplők alapját egyébként egyrészt Cameron Dallas, a 2015-ben épp felemelkedő Vine-csillag(?) adta, aki azóta például egy Netflix sorozatot is kapott, bár már régóta nem követem, illetve Jessica Day, a New Girl főszereplője adták, bár a változtatások közben lassan eltűntek (legalábbis számomra) az ihletet adó figurák vonásai. 

   Rengeteg felesleges információt tudnék még mesélni az utóbbi három évről, amíg ez a néhány oldal sikeresen napvilágot látott, de megkímélek mindenkit. Jövőhéttől novellákkal érkezem majd egy ideig, aztán meglátjuk. Tarts velem akkor is!

Niki

Képek forrása: Giphy, Tumblr




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése