2018. június 1., péntek

"...azt mondtam, én soha nem mennék a bányába. Mégis ott kötöttem ki" - Interjú egy bányásszal



Arra szeretném kérni, hogy mutatkozzon be.
P. Bertalan vagyok, az életemet a gyerekkoromtól a bányában töltöttem. Kezdtem, mint vájártanuló Kurityánban, utána a Feketevölgyi bányához kerültem. Megismerkedtem 1959-ben a feleségemmel, és ide kerültem a Szeles aknára 1961-ben. Onnantól a karrierem csak felfelé ívelt. Kezdtem, mint lőmester, aztán a főmérnök előléptetett és 1962-től nyugdíjas koromig frontmester voltam. Volt egy 100 fős csapatom, én azokat irányítottam. Annyira jó volt a brigád, amit összeszerveztem egy év alatt, hogy a bánya harmincszoros kiváló brigádja lettünk. Elismertek sok helyen, megkaptam a munkaérdemrend ezüst fokozatát, a kiváló bányász kitüntetést.

Miért választotta a bányász szakmát?
Lakatosnak készültem, oda vettek fel Perecesre, de nem volt kollégium, ahol aludtam volna, apám viszont azt mondta, hogy aki úr akar lenni, az menjen tanulni. Úgy kerültem vájáriskolába. Lényegében elszöktem otthonról, mert összetalálkoztam a vonaton a vájáriskolásokkal. Szépen fel voltak öltözve, és megtetszett az egyenruha. Olyan volt, mint a rendőr egyenruha, ha inget vettél fel csak a nadrághoz, ugyanúgy néztél ki, mint a rendőr. Megegyeztem a srácokkal, találkoztunk Szuhakállóba, mondtam, hogy szeretném megtanulni a szakmát. Nem gondoltam, hogy bányász leszek – emlékeztem Szuhakállóra, gyerek voltam, mikor vetítették azt a filmet [1952-ben halálos kimenetű bányaszerencsétlenség történt, 6 napra lenn rekedt 17 bányász] és azt mondtam, én soha nem mennék a bányába. Mégis ott kötöttem ki. Ott is jártam, ahol be voltak szorulva, ráakadtunk arra a vájatra. Nem azt mondom, hogy nagy örömmel lettem bányász, tudtam, hogy nehéz, de nem gondoltam, hogy én el se kívánok onnan menni.




Miért különleges a bányász szakma?
Tudod azt a nótát, hogy Bányász élet szép élet, akármilyen veszélyes? Mindig ott az embernek a fejében, hogy nem biztos, hogy viszontlátja a családot. Megvan a szépsége is, de elég veszélyes.

Veszélyes helyzetbe került a munkája során?
Egyre emlékszem, amikor tényleg veszélyben voltam. Ahogy kapartam, egyszer egy mozdulat odafogta a kezemet a gép talpához. Tudtam szólni az egyik szerelőnek, hogy tegye be a feszítővasat a kezem mellé, hogy ki tudjam húzni. Úgy, hogy a föld megütött volna, nem volt.
A másik szakban volt halálos baleset. Egy harminc év körüli ott maradt, szegény. A front indult, szétlőtték a máglyát is, az ásást is. Ő helyre akarta állítani, szedte ki a fát és ahogy belőtték a máglyát egy lövéssel, egy nagy darab ék alakú széndarab agyonnyomta.

Ha vissza tudna menni az időben, más szakmát választana vagy maradna a bányászatnál?

Meg kell szenvedni, a szén nem jön ki magától. A mai _eszemmel jobban tanulnék és más szakmát választanék. Mikor megszokod, el se akarsz onnan menni, mert a bányászok összetartottak. Vegyes érzelmekkel vagyok. Mindig a család hajtott, a gyerekek jöttek, ha akartad, ha nem. Már egy gyerek megvolt, akkor már volt értelme.
A képek illusztrációk.




Neked is lenne egy sztorid, amit szívesen megosztanál másokkal? Tedd meg itt, rajtam keresztül, névvel vagy névtelenül és juttasd el másokhoz is a történeted vagy tapasztalataidat. Keress meg a miklossyniki@gmail.com címen és elkészítem veled az interjút, amivel hatással lehetsz másokra.

Niki


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése