2018. június 22., péntek

Csak egy pillanat



Egy tömött bárban találkoztam vele, épp az italomat szerettem volna megrendelni, mikor szinte ellökött a pulttól, olyan hévvel igyekezett a következő pohárért. Ő is észrevette, hogy heves volt és sűrű elnézést kérések közben meghívott egy italra, ha már ilyen faragatlanul viselkedett.
Beszélgetni kezdtünk a tömegről, az emberekről és a szombat estékről, mikor már este nyolckor nem találni ülőhelyet a város szórakozóhelyein. Nem mutattam, de kedveltem; tetszett a szemei csillogása és a le nem hervadó mosolya. Nagy léptekkel közelítettünk egymás felé, a könnyedebb témákat felváltották a nagy viták, nem sokat árult el magáról, ahogyan én sem.
Gyorsan telt az idő, egyszer csak a barátai hívták, hogy menjen velük, de ő ott maradt velem, mire én menthetetlenül elmosolyodtam, és ezt ő is észrevette. Pimasz lett, élvezte, hogy elpirulok. Idővel én is belelendültem az játékba, flörtölni kezdtünk. Már nem számoltam a cserélődő poharak számát a pulton, túlságosan elmerültem benne ahhoz, hogy ilyen apróságoknak figyelmet szenteljek.
A kezével hívogatott a táncparkett irányába. Nemet akartam mondani, mert nem is szeretek táncolni, de valamiért mégis igent mondtam. Óvatos volt, félve érintette meg először a derekamat, majd a csípőmet, de nem volt mitől félnie. A szívverésem egyre hevesebb lett, ahogy közelebb húzott magához, megremegett a lábam, mikor a csípője találkozott az enyémmel. Suttogni kezdett, valami olyasmit mondott, hogy ha két hullócsillag találkozik, talán még egybe is olvadhatnak. Nem voltam biztos benne, hogy jól értettem és a költői képekben sem voltam valami jó, így hát csak felnéztem rá és azt válaszoltam, hogy én hiszek neki.
Megunta a táncot, kézen fogva nekiindultunk a városnak, ami egyre csendesebbé vált. Megálltunk egy utcazenész mellett, aki már álmosan, csak félgőzzel adta elő a dalát, de azért ő bőségesen megjutalmazta. Csak ránk várhatott már, mert mikor tovább indultunk, ő is pakolni kezdett. A szemem sarkából még láttam, ahogy az aprót számolja.
Egy sötétkék és piros fényben úszó tábla ragadta meg a figyelmét és hagytam, hogy magával vigyen oda. Egy pincébe igyekeztünk, lépcsőfokról lépcsőfokra érezhető volt, hogy füsttel telítődik meg a levegő és beledübörög az épület a zenébe.
A bejárat felé vezető folyosón emberek mellett haladtunk el, mintha sorfalat álltak volna nekünk, ahogy váltakoztak a fények kékből lilába és lilából pirosba, majd zöldbe. Rövidet kért és beleszédültem ismét a pillanatba.
A tömegbe sodródtunk, szorosan markoltam a kezét, hogy el ne veszítsem. Együtt mozogtunk a helyiséggel, de én mindvégig őt figyeltem. A haja vele együtt hullámzott az ütemre, a szemét becsukta és mosollyal az arcán énekelte a dalt, amit nem ismertem. Mikor kinyitotta a szemét nem szólt semmit sem, hanem magához húzott és én hozzá simultam. Azt hittem, hogy meg fog csókolni, de ehelyett körbepörgett és én szédültem, mint még soha.
Látta, hogy fáradok, így követt az egyik sarokba, ahogy lerúgtam a magassarkú cipőt a lábamról és elégedetten sóhajtottam fel. Ő sem volt már óvatos vagy szégyellős, végig mustrált a meztelen lábam fejétől kiindulva a szoknyám vonalán keresztül a vállaim ívéig, míg ismét találkozott a tekintetünk. Megkérdeztem, hogy iszunk-e még valamit, de nem vártam meg a választ, a cipőim rá hagyva, mezítláb indultam el a pult felé.
Ahogy az italunk mellett pihentük ki a tánc fáradalmait, láttam, hogy valamin töri a fejét. Csend volt közöttünk és már nem emlékeztem, hogy miről beszélgettünk utoljára. Visszabújtam a cipőmbe, megigazítottam a ruhám és készen álltam, hogy ott folytassuk az éjszakát, ahol abbahagytuk. Ő azonban ügyet sem vetett rám, úgy tűnt, elgondolkodott. Hirtelen mozdulattal pattant fel és csak annyit mondott, hogy van egy ötlete, már úton is voltunk. Futott, ismét meg kellett állnom levenni a cipőm. A langyos beton kellemesen bizsergette a talpamat, mint a bőröd érintése a tenyeremet.
Egy éjjelnappali előtt állt meg és nem engedte, hogy vele menjek. Amíg vártam rá, meg akartam nézni, hogy hívott-e valaki, de már túl sokat ittam, hogy el tudjam olvasni az összefolyó betűket.
Gyors volt, mosolyogtam, ahogy közelítettem felé. Megállt előttem és vett egy mély levegőt, mielőtt térdre ereszkedett volna, hogy feltegye a nagy kérdést egy Topjoy-os kupakkal; hogy hozzá megyek-e feleségül?
Nem gondolkoztam a válaszon, felkiáltottam, hogy igen és felé nyújtottam a kezemet. Magához ölelt szorosan, de mikor meg akartam őt csókolni, eltolt magától. Azt mondta, hogy még szerencse, hogy igent mondtam, mert az egyik barátja már vár ránk, hogy összeadjon minket.
Villamossal mentünk ki a kertvárosba, majd sétáltunk egy fél órát, ha nem többet, míg elértünk egy hatalmas kertes házhoz, ahonnan műanyag poharak repültek ki az ablakon. Egymásra néztünk és meghúzta a vállát, majd elindult befelé és én követtem őt.
Ismeretlen arcok sokaságán küzdöttük át magunk, míg valaki szólt, hogy az emeleten tényleg várnak ránk. A barátján reverenda volt, egy kemény kalap, tornacipő és kék-sárga arcfesték, amitől fura, kissé nevetséges hatást keltett. Maga elé tessékelt minket, bemutatkozott, mint a Pápa és megkezdte a szertartást. Felolvasott egy Poe verset, imádkozott a földanyához és elindított egy Katy Perry dalt, amire táncolnunk kellett. Akkor végre felénk nyújtott két gyűrűt, aminek a tetején nyalóka volt és megkérdezte, hogy szeretnénk-e házastársak lenni. Mindketten igennel válaszoltunk és valahonnan előkerült egy cintányér is, amit a pap örömmel csapdosott össze. Mikor mindketten szigorú pillantásokat vetettünk rá, abbahagyta és azt mondta, hogy megcsókolhatjuk egymást. Intett neki, hogy ne várjon semmire se tátott szájjal, hanem fogja a verseskötetét és csukja be az ajtót. Ketten maradtunk, közel hajolt és beletúrt a hajamba, hogy végre megcsókoljon. Felsóhajtottam, magához ölelt és el sem engedett, míg el nem aludtam mellette.
Reggel műanyagpoharak, konfetti és egy üres pezsgősüveg közt ébredtem. Magamra húztam a takarót és tovább akartam aludni, de észrevettem, hogy már nincs mellettem. Felültem, de se neki, se a ruháinak hűlt helye sem volt.
Odakint emberek aludtak mindenfelé, körbe-körbe futkorásztam, de ő már elment, mint ahogy a fura barátja is. Azt se tudtam, hogy kezdjem el keresni, mert meg akartam keresni, de te még a nevét sem árulta el. Elsétált szótlanul, s végül én is így tettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése