2018. augusztus 17., péntek

A pillanat varázsa az objektíven keresztül - Interjú egy fotóssal

Ez az interjú Bihari Viki íráskurzusán készült a feladatok részeként. A feladat egy klasszikus Nők Lapjás stílusú interjú volt.
A kurzusról hamarosan bővebben is olvashattok egy posztot.







Ágival egy íráskurzuson találkoztam egy sztriptízbárban. Felfigyeltem rá, mert mindig mosolyog, jó kedvű, pozitív kisugárzású. Azonnal felkeltette a figyelmemet, mikor szóba került a hobbija, a fotózás.

Ági, mikor kezdtél el fotózni?
Azonnal mosolyogni kezd az emlék gondolatára.
Általános iskolában az új technikatanár behozott egy fotós szakkört. Az egyik kis szertárban kezdtük el csinálni, ez még a kilencvenes évek elején volt, mikor elő kellett hívni a képeket. Apám régi, négy kilogrammos Zenit gépe azóta is megvan, azzal fotóztam az iskolai rendezvényeket.

Mi motivál a fotózásban, hogy tudod már ilyen régóta csinálni úgy, hogy még nem utál rá?
A pillanat maradandósága, amit meg tudsz osztani az emberekkel. nem mindenkivel, csak a fontosakkal.


Megélted a váltást az analóg gépekről a digitálisra. Melyiket szereted jobban?
Az első digitális gépnél meglepett, hogy milyen egyszerű vele dolgozni, de az analóg gépeknél megvan a várakozás, az izgalom, hogy milyen lesz majd a kép. Nem úgy van, hogy csinálsz tizenöt képet, aztán majd kitörlöd, ami nem sikerült.

Mit szeretsz fotózni?
Az embereket jobban szeretem, például egy metál koncert közben, mint amikor a Cannibal Cross koncerten az emberek fejjel ugrálnak bele a tömegbe. De ha nyugalomra vágyom, akkor kimegyek a városba.

Van olyan fotós közösség, ahová eljársz, aminek tagjának érzed magad?
van néhány fotós ismerősöm, főleg koncertekről, de azokban a körökbe, ahol én fotózom, igen kicsi és zárt ez a közösség - mondja kínos mosoly keretében. Nyilván be lehet kerülni, de nekem nem ez a célom.

Vannak hosszútávú terveid a fotózással?
A távoli jövőben, ha a gyerekeim egyszer majd nagyok lesznek, akkor majd jó lenne csak ezzel foglalkozni - ahogy ezt kimondja, ismét mosolyra fakad. Majd fotózom a nyugdíjasklubot.

Gondoltál már arra, hogy kiállítást készíts a saját képeidből?
Nem gondoltam még rá, de mások folyton nyaggatnak. Nincs ilyen ambícióm, nem ez a cél, az objektív ezen oldala mögül amúgy is más. Otthon vannak kirakva a képeim, az is elég.

És mit szólnál hozzá, ha valaki titokban összegyűjtene néhány képedet és kiállítást szervezne belőlük?
Mindenképpen meglepődnék, de a reakcióm attól is függne, hogy egy ismerősről lenne szó, vagy egy idegenről, aki csak a képeket látja. Mindenesetre kíváncsi lennék rá.

Mi a legemlékezetesebb emléked a fotózással kapcsolatban?
Kiutaztunk Pozsonyba, hogy megnézzünk egy perzsa metál zenekart. Készítettem néhány képet arról, ahogy a gitáros a karkötőjével nyúzza a gitárt. Később írt a manager, amiben megdicsérte a képeim, arra büszke vagyok.

Mi lenne számodra a legnagyobb siker?
Ági elgondolkodik a kérdésen, így pontosítok, hogy saját maga mit vélne a legnagyobb sikernek.
Van fotós bakancslista, de ha az Északi-sarktól a Déli-sarkig végigfotózhatnám a pingvinektől a jegesmedvékig és a luxustól a legnagyobb szegénységig, a szélsőségekig mindent, az nagyon jó lenne.
Végül megköszönöm az interjút és elválunk egymástól.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése