Enyém az utolsó szó


Kopogás zavarta fel az éjszaka csendjét. Egy hívatlan látogató toporgott a küszöbön. Lassú léptekkel haladt egyre lejjebb és lejjebb a lépcső homályában, amikor az óra éjfélt ütött. Megérkezett hát. Eljött értem – gondolta. Kezét a mellkasára tette, mintha csak csillapíthatná a bordái mögött dübörgő szíve vad ritmusát, majd az ajtókilincs felé nyúlva felkészült, hogy szembenézzem a végzetével.
A férfi még mindig halálosan jóképű volt – hah, halálosan. Az árnyéka nem követte az izmos, szikár sziluettet. Az inkább egy szintén magas, de sokkal görnyedtebb, szélesebb, már-már bogárszerű szörnyetegé volt. Tetőtől talpig kirázta a hideg, mikor a férfi két határozott lépést tett felé.
            – Esther.
Ő is hátrálni kezdett, de a férfi követte be, a meleg pince helységbe.
            – Lucifer, mit akarsz?
A férfi megrázta a fejét.
            –Igazán üdvözölhetnél, ha ilyen messziről eljöttem érted. Már meg sem akarsz csókolni?
Esther most már tudatosan lépdelt hátrafelé a vészcsengő irányába. Nem kellett messze mennie és jön a segítség. Lucifer azonban még azelőtt elkapta a derekát és szorosan tartotta, mielőtt elérhető távolságba került volna. Miért nem közvetlenül az ajtó mellé szereltette fel?
            – Kérdeztem valamit.
Ez alkalommal már kevésbé volt nyájas. Felgyúlt a szemében az égető, vöröslő láng, ami szörnyű, szörnyetegi lényének felsejlése volt. Már érezte a hátába fúródó karmokat. Nincs menekülés. Becsukta a szemeit és vett egy mély lélegzetet, hogy enyhítse a fájdalmat. Teljesen lefogták a karok, így még a felfelé nyújtózkodás is nehézkessé vált. Lucifer teljesen az oldalába fúrta a karmait és megcsókolta, mielőtt még felsikolthatott volna.
Esther amint újra elérte a földet, már nem is érezte azt a kínzó fájdalmat. Mintha nem is tíz karom vájódna bele a testébe egészen a csípőcsontjáig, cirógatva azt. Ki kellett szabadítania az egyik kezét, szörnyű íze volt a szájának. Már ismerte ezt az ízt. Lucifer minden apró mozdulatát figyelte, türelmesnek kellett lennie. Letörölte a szájáról a kormot, amitől tehetetlenül megrettent. Hiába próbálta az összeset eltüntetni, csak több és több jött. Már a nyelvén is vastag rétegben rakódott le és köhögnie kellett. Fekete por szállt fel a tüdejéből. Azt hitte, hogy ott fog megfulladni.
            – Hadd segítsek.
Immár egy emberi kéz fogta meg a korommal borított kezét. Rég nem tudta, hogy a nyájas, emberi Lucifertől, vagy a szörnyetegtől fél-e jobban.
            – Jól vagyok.
            – Azt mondtam, hogy segítek.
Mélyen dörgő hangjába az egész épület beleremegett. A sokk rövid pillanatában látta az apró vonalakban megrepedő falat és a felváló tapétát. A bútorok felpattantak egy pillanatra a helyükről, majd nagy dörrenéssel érkeztek vissza. Kint zuhogni kezdett az eső.
Esther kihasználva teste viszonylagos szabadságát megpróbált elfutni. A linóleum keservesen nyikorgott a vékony cipője alatt, mikor egy túlságosan hosszúra kinyúlt kar kezdte el vonszolni az ellentétes irányba. Talán csak játszott a lánnyal és engedte, hogy azt higgye, erősebb lehet egyszerű emberi léte ellenére magánál az ördögnél. Ám hamar megunta ezt a játékot. Esther két kibújó szarvval találta szembe magát, ahogy a hátát marcangolták ismét. Nem tudta visszatartani tovább, felsikoltott. Lehet, hogy meghallanak, és a segítségemre sietnek, gondolta. Becsukta a szemét, egyrészt a fájdalom miatt, másrészt, hogy ne lássa az arcát és a szemeit. Ereje máris fogytán volt, mintha valami lassan elszívná tőle az életet. Még a fullasztó érzéssel a torkában sem volt ideje foglalkozni.
            – Nem tudsz tőlem elmenekülni, nem érted? Én mindenhol ott vagyok. Én mindenhol megtalállak.
            – Engedj el, kérlek.
Sírt, Luciferben azonban nem volt helye sajnálatnak. Ismét a lány ajkaira tapasztotta pikkelyes, nyálkás száját, aminek keserű íze volt, míg az ismét köhögni kezdett, most már sokkal erőteljesebben és kínosabban, mint az előző alkalommal. Fekete por borította be a falat, Lucifer ruháját és a szőnyeget is.
Még épp időben lökte el magától. Esther térdre esve öklendezte fel a fekete kormot, míg el nem hányta magát közben.
            – Megegyeztünk, hogy a feleségem leszel. Vagy velem jössz most, vagy meghalsz. Az enyém vagy. Eladtad nekem a lelked.




***

Egy bárban találkoztak, pontosan egy évvel azelőtt az éjszaka előtt. Esther a művész barátnőivel ült be szórakozni egy kicsit. Akkor már festő volt, nem túl híres. Mosogatott esténként egy étteremben, nappal egyetemre járt, az volt az utolsó éve. Amint jutott rá egy kis ideje, festett. Híres akart lenni, de az egyetlen bemutatója is kudarcba fulladt. Kezdte feladni.
Feltűnően bámulta őt a férfi és ő is a férfit. Még soha nem látott annál az arcnál helyesebbet és pont őt vette észre. Azt mondta, hogy a lánytól nem sokkal idősebb üzletember. Órákig beszélgettek, táncoltak, míg el nem indultak a hotel felé. Esther ereiben úgy dübörgött a vér, mint az izzó láva.
Az ajtót lassú mozdulatokkal zárta be a férfi, amint feloltotta a villanyt.
            – Hogy tetszik?
Esther körbefordult pásztázó tekintettel a szobában.
            – Nagyon szép.
A férfi elmosolyodott.
            – Tudtam, hogy tetszeni fog. Élhetnél akár te is így.
A lány felsóhajtott. Másra se vágyott, csak hírnévre, utazásra és luxusra. De a képei nem voltak elég jók, legalábbis egyelőre.
            – Talán majd egyszer. Évek múlva.
            – Gyere velem, magammal viszlek mindenhova. még a képeidre is találhatok vevőket. Sok mindenkit ismerek, valakinek biztosan tetszeni fognak.
A lány felnevetett és megrázta a fejét. Azt hitte, csak szédíti a jóképű üzletember. Kezébe nyomott még egy pohár pezsgőt, amire már igazán nem lett volna szükség, de Esther mégsem bánta. Valahogy fel kellett oldani a kínos feszültséget.
            – Ne nevess, komolyan beszélek. Gyere, koccintsunk, fenékig.
            – Nem hiszek neked. – nevetett.
            – Csak tégy úgy, mintha erre az egy éjszakára szólna. Legyél a kis feleségem, akit magammal viszek mindenhová. Akár még a pokolba is.
Esther tehetetlenül csak nevetgélt. Tényleg túl sokat ivott.
            – Hát, nem is tudom.
            – Legyél.
Mély hangja lassan és melengetőn ejtette ki a szót.
            – Leszek.
            – Add nekem a lelked és híressé teszlek. Pontosan egy év múlva pedig elveszlek feleségül.
Vigyor jelent meg a lány arcán.
            – Eladom neked a lelkem. Boldog vagy?
Lucifer mennydörgésként nevetett fel, ahogy a fal és maga közé szorította a lányt és megcsókolta. Esther életében először érezte a kormos, égett ízt a szájában, amitől megrémült és menekülni akart. Mozdulni azonban már nem tudott.
            – Az enyém vagy, Esther. Eladtad a lelkedet az ördögnek, nem menekülhetsz el.

Másnap reggel homályos emlékekkel ébredt fel, de a kormot még mindig érezte a szájában. Lucifer elkezdte belülről felégetni. A szobában azonban nyoma sem volt a felköhögött fekete pornak. Arra se szánt időt, hogy felvegye a cipőjét, a kezében libegtek, ahogy fejvesztve rohant le a lépcsőn. Az ördög azonban már megszerezte, amit akart és eltűnt.

***



Karjánál fogva rángatta fel Lucifer és letörölte a szájáról, ami rajta volt.
            – Velem jössz, Esther, még negyed óra és a feleségem leszel. – vad, izzó, vörös tekintete megtört egy pillanatra. – Magányos vagyok, Esther. Még többet akarok szórakozni.
A lány pánikba esett. Kihasználta a pillanatnyi figyelmetlenséget és rohanni kezdett. Keservesen kapkodta a levegőt, de mégsem hallott belőle semmit sem, olyan hevesen vert a szíve. Megnyomta a gombot, de az ajtón már nem ért ki. Több tucat, fekete szellemszerű lény vette körbe és visszaterelték Luciferhez. A magát szellemirtóként hirdető csapat már úton van, nem kell sokáig kitartania. Rengeteg pénzt fizetett ki a csapatnak a legutóbbi kiállítás bevételéből. A Luciferrel való találkozás után három nappal felhívta egy galéria és egy csapásra híres lett. Megkapta, amit akart.
            – Itt az idő. Én betartottam az ígéretem. Gyere ide.
Nem volt választása, a szellemek ígyis–úgyis odaterelték, ahová Lucifer mondta. Két kezét megragadta a férfi és végig a szemébe nézett, ahogy felöltötte valódi, foszladozó, ördögi alakját. A ruha is leszakadt róla, széles teste nem fért bele a pici öltönybe. Esther képtelen volt többé nem sírni. Csak azért nem ájult el a feketéllő, kitinpáncél karmok simogatásától, melyeket még mindig az ő vére áztatott, mert valami hátulról megtámasztotta.
Lucifer a gyűrűkért intett és az egyik szellem két, vörösen izzó vaskarikával érkezett.
            – Ezt csak a te kedvedért. Én kezdtem. – felemelte a tűzforró vasat, mintha csak meg sem érezné sugárzó hőjét. – Ezzel a gyűrűvel feleségemmé fogadlak, Esther.
A lány felordított a fájdalomtól. Sikoltásával nagyot hátrált, de valami furcsa erő mégis visszalökte Lucifer undorító testéhez, aminek érintésétől elájult a lány.
            – Mindig elfelejtem, hogy az emberek nem bírják a meleget.
Felkacagott és a szellemei vele együtt kacagtak.
            – Hűtsétek le azt a két szart.
Parancsoló hangjától ismét csend lett és szolgái azonnal ugrottak. A lány bőre már így is túlságosan megsérült ahhoz, hogy valaha is újra hibátlan legyen.
Felállította a padlóról és felrázta.
            – Gyerünk, mondd ki te is. Mondd azt, hogy eladod nekem a lelked.
Esther zokogásban tört ki és rázta a fejét olyan hevesen, amennyire csak képes volt rá.
            – Eressz el, kérlek, Lucifer.
            – Megmondtam, hogy mit akarok.
Hangja végképp felrepesztette a falakat, nagy reccsenésekkel válaszolt a dörgő hang erejére. A pincehelységtől elvált a ház többi része és a megrepedt fal kidőlt. Nagy puffanással érték el a földet az egymástól elváló téglák. Az eső elkezdett befelé esni. a tetőszerkezet még billegett a hiányzó oldal és a még magát tartó három fal közt, aztán lassan kezdett el aláhullani a magasból. Olyan volt, mint valamiféle vörös hó, ahogy megcsusszant az egyik tartófa és elkezdtek a cserepek lefelé zuhanni. A házat körülvevő fenyők vészesen dülöngéltek a szélben.
Esther remegett a félelemtől. Lucifer visszafojtottan agresszív, parancsoló, mégis suttogó hangjának hallatától ismét elájult.
            – Állítsátok már fel, minek tartalak benneteket?
Erre a mondatra eszmélt fel. A kezébe került a már hűs gyűrű is. Az erő közelebb lökte az ördöghöz.
            – Kezdheted.
A lány bólintott, bár a félelemtől szüntelenül rázta a hideg.           
            – Én, Esther… - elcsuklott a hangja és sírásba fulladt.
Lucifer harmadjára fúrta bele az egyik kezét a csípőjén lévő lyukakba.
            – Ezzel a gyűrűvel… - szipogott. – Ezzel a gyűrűvel eladom neked a lelkem, Lucifer.
Megdördült az ég és minden az ördög kacajától zengett. Újra megcsókolta Esthert, elszívva tőle a benne megmaradt kevés életet is. A lány még hallotta, ahogy az Isten dühösen felszólal.
            – Mit tettél, Lucifer?
Az ördög csak ennyit felelt, mielőtt eltűnt volna feleségével és szolgáival a sötétségben:

            – Mindig enyém az utolsó szó, ne feledd.

Képek forrása: WeHeartIt, Tumblr

Készült a Penna pályázatára.

Megjegyzések