Shades of Cool - Hetedik rész

Hónapokig találkozgattunk a legkülönfélébb helyeken és időpontokban. Szerencsém volt, az unalmas óráimat munkával töltöttem ki és ezért előléptettek. Bátran hazudhattam onnantól, hogy üzleti útra megyek vagy sokáig kell bennmaradnom.
Többször is szakítani akartam az ifjabb Richcsel, de sarokba lettem szorítva. Richard valamilyen elmebeteg gondolatánál fogva úgy döntött, hogy ő és én addig működhetünk titokban, míg a fia boldogan éli az életét a mi kis hazugságunkban. Sokszor kitaláltam, hogy véget vetek az egésznek, mert úgysem fog elhagyni és legalább egyel kevesebb titkom lesz, de mégsem vitt rá a lélek. Sem Rich, sem a saját szívemet nem akartam összetörni egy újabb szakítással, ami fájdalmasabb lett volna még az előzőnél is.
A magasabb pozícióval a fizetésem is rögtön tekintélyesebb lett. Richard egy kicsit kisegített, és meg tudtuk venni a mi kis közös kuckónkat, ahol bármikor elbújhattunk, ha ahhoz volt kedvünk. A lányokkal közös albérletben mindig volt valaki, nem hozhattam fel oda, hotel szobák látványa egy idő után rosszullétet váltottak ki belőlem. A város szélén, távol mindenkitől azonban pont jó helyen voltunk.
A lakásavatás egy szép, nagy üveg pezsgő és két fő jelenlétében történt meg, ugyanarra a dalra táncolt velem, amire a legelső alkalommal is, úgy körbeforgatott, hogy valósággal beleszédültem. Arra kértem, hogy költözzön ő is hozzám és gondolkodás nélkül rábólintott. Tudtam, hogy hazudik, tudtam, hogy játszik, de túl szép volt az ábránd, hogy ne engedjem magam egy kicsit képzelődni azon, milyen lenne az életünk kettesben. Túl szép, túl jó, túlságosan szürreális.
Hajnalban már rég kihűlt az oldalán az ágy, egészen hozzászoktam, hogy rég eltűnik mellőlem, mire felébredek. Hagyott egy kis üzenetet, amitől máris jobb kedvem lett, tudta, hogy tegye a helyzetet kevésbé elkeserítővé, mint az valójában volt.

Mikor a tükörbe néztem, csak egy nagy lila foltot láttam a nyakamon, semmi mást. Végiggondoltam, hogy mi vár aznap rám: munka, aztán Rich és én találkozunk az újdonsült barátainkkal, akiket utáltam, de kellettek a látszat kedvéért és aztán kitudja, le fogom-e tudni vakarni magamról estére. Nem láthatja meg a lila foltot, sosem tudnám kimagyarázni, hogy került pont a nyakamra egy ajak alakú sebesülés. Sok réteg sminket kentem rá, szinte kaparni lehetett volna róla az alapozót és púdert, de még mindig átsejlett a lenyomat, amit Richard hagyott rajtam.
Azt kívántam, bárcsak többet hordanék sálat, de nem volt jobb megoldás, ha feltűnő, ha nem, valamivel el kell takarnom. Sorra jöttek a jobbnál jobb indokok, új megjelenés, hideg van, most találtam a szekrényben. A biztonság kedvéért a hajam is jól a nyakamba fésültem és kényszeredetten simítottam vissza, valahányszor elkóricált néhány szál.

Rich meg akart csókolni, de csak egy szerencsétlen arcra puszi lett az egészből.
            – Szia, hiányoztál.
            – Te is nekem. – nem, nem hiányoztál. Kicsit sem.
Elbeszéltünk egymás mellett, csak beszéltünk, de nem beszélgettünk. Olyan volt a kapcsolatunk, mintha egy félig döglött hal vergődne a bokáig érő vízben, a fürdőkádban. Láttam rajta, hogy történt valami, mégse kérdeztem rá. Minden második gondolatom az volt, hogy ne vegye észre a lila foltot a nyakamon.
Nagyon hosszúnak tűnt a délután, a fejem is alig mertem mozdítani, ahogy a barátainkkal ültünk. Nagyot sóhajtottam, mikor végre már csak ketten maradtunk a kávézóban. Rám nézett, de nem szólt. Visszahúztam az asztalról a kezem, mikor utána akart nyúlni, mielőtt gondolkodhattam volna. Lehajtotta a fejét, láttam a szemem sarkából.
            – Penny.
Kirázott a hideg, rá néztem, féltem, mit fog mondani.
            – Igen, Rich?
            – Azt hiszem, ideje, hogy hagyjalak elmenni.
Kapnom kellett a levegő után. Értetlenül néztem rá. Lehúzta a sálat a nyakamról és megsimogatta a lenyomatot, amit az apja hagyott rajtam.
            – Nem kényszeríthetlek, hogy szeress engem, akármennyire is szeretlek. Én mindent megtettem érted, Penny, mégse volt elég.
És akkor elszégyelltem magam, de alaposan. Motyogtam egy sajnálomot, de már a cuccaimért nyúltam. Még odahajoltam hozzá és nyomtam egy puszit a fejére, mielőtt elindultam volna.
            – Penny? – visszafordultam. – Én is találkoztam valakivel.
Megálltam, szólásra nyitottam a szám, aztán meggondoltam magam. Elmosolyodtam és bólintottam egyet. Ő is így tett, bár kevésbé volt őszinte, mint én. Nála maradt a sálam.


Nem sok pénzem maradt a lakásvásárlás után, úgyhogy beugrottam anyámékhoz kölcsönkérni. Azt mondtam, hogy üzleti útra megyek, viszont a lakásba még kéne ez-az. Hívtam Richardot, de nem vette fel. Hagytam neki üzenetrögzítőn üzenetet, hogy muszáj elmennem egy kicsit, de jöjjön velem és beszéljük meg hogyan tovább. Meg akartam mondani neki, hogy nem vagyok hajlandó folytatni tovább így. Vagy váljon el, vagy fejezzük be. Túl sokáig hazudoztam és okoztam szenvedést a szeretteimnek. Felszabadultnak éreztem magam, képesnek arra, hogy megváltsam a világot (és megszerezzem magamnak, és csakis magamnak Richardot). Összepakoltam és autóba ültem, a tengerpart felé vettem az irányt. Közben pedig végig azt reméltem, hogy utánam fog jönni, vagy legalább visszahív.
Képek forrása: WeHeartIt

Megjegyzések