Shades of Cool - Ötödik rész

Let me put on a show for you, daddy, let me put on a show

            – Öltözz fel.
Bólintottam egyet. Nem vette le a ruhámat rajtam tartó kezeit rólam egészen addig, míg vissza nem bújtam a pántokba. A derekamról azonnal hiányzott a meleg keze. Segített összeszedni a dolgaimat, amik össze-vissza hevertek a földön. Siettem, teljesen belevörösödtem a helyzetbe. Mit is képzeltem, mikor megmondta, hogy neki a családja az első, én is előbb választottam volna az évekig jól működő házasságom, mint egy fellángolást. Irigylésre méltóan tökéletesek voltak együtt, ami mindenki szívét azonnal összetörte volna, nem még az enyémet.
Az ajtóból visszafordultam, hogy elköszönjek, de ott állt mögöttem és követett.
            – Ne mondj semmit.
Finoman megtaszított kifelé és szinte kiestem az ajtón, ahogy fél lábon támaszkodtam meg. Utánam kapott, visszarántott a lábaimra és szó nélkül mentem tovább. Megállt és kívülről fordította rá a bejárati ajtó zárát. Hazavisz.

Egyre gyorsabban hajtottunk az utcán és úgy tűnt, kerülőt teszünk. Mégsem mertem megszólalni, annyira zavarban voltam. Még ezután is képes rá, hogy kérdés nélkül hazavigyen. A rádióhoz nyúltam és bekapcsoltam, hogy enyhítsem a köztünk lévő elviselhetetlen feszültséget. Csak arra tudtam gondolni,  hogy soha többé nem fogom látni, legfeljebb pillanatokra. Köszönünk egymásnak és úgy teszünk, mintha félig idegenek lennénk. Pedig szinte még bele sem kóstolhattam igazán abba, amire már olyan régóta vágytam.
            – Erről nem beszélhetsz senkinek.
Olyan ridegséggel mondta, hogy szinte fel tudtam volna tőle robbanni. Miért kér állandóan arra, hogy ne mondjam el senkinek? Ha egyszer megígértem, hogy nem fogom, akkor nem fogom.
            – Nem kell újra meg újra megígértetned. Felfogtam, döntöttél, rendben van. Nem vagyok hülye.
            – Tudom, hogy nem vagy az.
Kihajtott a sztrádára és fogalmam sem volt, hová tartunk éppen. Égig emelt szemöldökökkel pislogtam rá. Mire végre megszólaltam volna, elhallgatatott.
            – A következő napra gondoltam, mikor azt mondtam, hogy nem beszélhetsz róla senkinek. Kiruccanunk Nevadába.
***

Richard egyik barátjának volt egy lakása Las Vegasban, ott szálltunk meg. Csendben tettük meg a három órás utat, fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Nem értettem, mit csinál, mit csinálunk. Talán még ő sem igazán. Össze voltam zavarodva, még ha el is értem, amit akartam. Amikor hátrahagytuk a várost és felfogtam, hogy tényleg megtesszük, abba beleszédültem. Rá fognak jönni, meg fogják tudni és el fogják mondani mindenkinek, ez volt az egyetlen dolog, ami időről időre felmerült bennem és kavarogni kezdett az érzéstől a gyomrom. Mi van akkor, ha épp hibát követünk el?



Selyemtakaróba bugyolálva ébredtem fel, egyedül. Még csukott szemmel próbáltam megtalálni őt az oldalamon, de üres volt az ágy. Megdörzsöltem a szemeim, a sötétítőfüggöny szabadon hagyott egy kis részt, ahol besütött a Nap. Nagyon reméltem, hogy nem hagyott egyedül egy idegen házában, miután megbánta amit tettünk és nem kell egyedül hazajutnom, mikor még arra sem emlékeztem, hogy a ruháim hol maradtak. A paplant tekertem magam köré, úgy kóvályogtam ki a nappaliba, hátha ott lesz.
Kint állt az erkélyen és dohányzott. Sosem láttam azelőtt cigarettával a szájában. Nem tudtam eldönteni, hogy jól áll-e neki, de egészen biztosan sokkal öregebbnek nézett ki úgy, mint addig láttam. Ez kicsit meg is rémisztett. Aztán észrevette, hogy a tolóajtó előtt állok és őt figyelem, felém fordult és elnevette magát úgy, hogy a szeme körül mosolyogtak a ráncok. Egy pillanatig azt hittem, hogy ott fogok elolvadni és úgy kell majd összekaparni.
            – Mi az? – kérdeztem az üvegajtón keresztül.
            – Semmi, semmi. Csak olyan szép vagy.
Eldobta a csikket és besétált hozzám a melegbe. Átölelte a derekam, rám nézett és elvesztem.

Sosem jártam azelőtt kaszinóban. Amikor ezt elmondtam Richnek, azonnal megragadott és elvitt a legközelebbibe, mert hát mit csinálhattunk volna a Bűnös Városban, ha nem kaszinózunk? Nem mintha már nem lettünk volna eléggé bűnösek amúgy is.

Jól ismerte a várost, az fel sem merült bennem, hogy eltévedhetünk a forgatagban. Senki sem ismert minket, biztonságban voltunk. Egy percre sem engedte el a kezemet, szorosan fogott, esélyt sem adott rá, hogy elkeveredhessek mellőle. Nem hagyott időt szinte még arra sem, hogy levegőt vegyek, egyik kalandból rángatott a másikba, mindent meg akart mutatni és meg is mutatott. Mindenhová el akart vinni és én mentem vele és oda is elvitt, ahová ő soha nem tette volna be önszántából a lábát, mert túl öregnek gondolta magát hozzá, mégis megtette, értem. Szabadok voltunk és boldogok, még azt is elfelejtettem, hogy egyszer majd haza kell mennünk, hogy nem maradhatunk örökké így.


Képek forrása: Giphy, WeHeartIt

Megjegyzések