Éjszaka





   Az éjszaka csendjében füst szállt fel a magasba. Tábortüzet gyújtottunk, a lángcsóvák az égig értek, ahogy dobáltuk a tűzre a száraz gallyakat. Virágkoszorút viseltem a hajamban, még a délután kaptam egy csokor mezei virágot Aarontól. Megkérdeztem, nem bánná-e, ha koszorút fonnék belőle. Nem bánta. Addigra már teljesen beletapadt a hajamba a virágokból áradó virágpor és keveredve az izzadsággal, biztosan tartotta a keverék a hajamban a koszorút. Hullámcsat híján néhány göndör hajtincsemmel rögzítettem a fejemen még a délután.
   Ted az ölébe kapta a gitárját és játszani kezdett, szokás szerint hamisan, de még felismerhetően.Még egy sör, még több félrecsúszott hang. Aaron tánc közben megragadta a derekam és közelebb húzott magához, mire felnevettem. Addig táncoltunk és énekeltünk a világ végén, egy tisztás közepén a vadonban, míg hajnalodni nem kezdett és egymás vállán szundikáltunk el a kimerültségtől. 
   Még nem feküdtünk le aludni, a napfelkeltét a parázsló tűz mellett ülve néztük végig. Ahogy Aaron vállára hajtottam a fejem, megcsapott a sör, parfüm, cigaretta és biztonság illatának keveréke, ami bódítóan hatott rám. Már mindenki bebújt akkorra a sátrába kettőnkön és Teden kívül, aki néha felriadt az álmából és megpengette párszor a húrokat, majd ismét elszenderedett. Erre rendszerint felkuncogtunk, de csak halkan, nehogy felébredjen ebből a félálomból, amin olyan jót szórakoztunk.

   Egyszer aztán ledőlt a fa törzséről, aminek támaszkodva ülve aludt, egészen ki oldalra és hangos jajgatással jelezte, hogy ébren van.
   -- Elaludtam? - kérdezte, ahogy gitárját tanulmányozta álmos szemekkel, kárt tett-e benne.
   -- Csak pár percre.
   Aaron hangjában volt valami ironikus, amin muszáj volt mosolyognom, de Ted még túl álmos volt ahhoz, hogy ezt észrevegye. Összetúrta a már amúgy is kócos, rövid, barna haját és intett, hogy lefekszik aludni. Ketten maradtunk és a szabadságízű reggel vakító fényében. Szerettem volna mondani neki valamit, hogy mit érzek, mennyire jó így és mennyire szeretem, de képtelen voltam megtalálni a megfelelő szavakat, így hát inkább csendben maradtam. 
  Végül a vállára dőlve elaludtam és ő aztán ő is, legurultunk a földre. Nem zavartattuk magunk a felkelő Nap éles sugaraival, egymás karjaiban szunyókáltunk, míg fel nem rángattak minket a többiek, hogy itt az ideje hazamenni.

  Akkor még nem gondoltam, de ha azt kérdezik, milyen volt fiatalnak lenni, akármi is történt azután az este után, mindig ez a kép jut eszembe, Aaron szőke hajával, a gitárszóval és a puha öleléssel, ami körbevett akkor.

Megjegyzések