Tumblr projekt - 10 things I hate about you

Kedves Olvasó!

   Itt a következő része a Tumblr projektnek, kivételesen most az eredeti jelenettel a filmből.
   Sokat gondolkoztam, hogy melyik filmet vagy sorozatot válasszam, aztán emlékeim szerint ezt, a 10 dolog amit utálok benned című kilencvenes évekbeli könnyű romantikus vígjátékot láttam a legtöbbször (és persze ez egy újabb jó indok volt, hogy ezredjére is megnézzem a filmet). Heath Ledger és Julia Stiles is nagyon jól játszanak és még engem is képesek megmosolyogtatni.
  A filmből a hintás jelenetet választottam, mert egyrészt az egyik kedvenc részem ahogy Kat kiengedi magából az őrültet aztán Patrick ahelyett, hogy kihasználná ezt, vigyáz a lányra, másrészt pedig nekem nagyon adta magát, hogy fantasy-vá alakítsam a műfajt, egy kicsit színesebbé téve a romantikusokból álló kínálatomat. Nem vagyok gyakorlott és fantasy-t nem könnyű írni, de próbáltam kihozni a magamból a legtöbbet és jól megírni ezt az egy jelenetet, remélem tetszeni fog!

Niki






„Take your favorite movie scene and change the genre.”
Azaz:
„Fogd a kedvenc filmjeleneted és változtasd meg a műfaját”.

     Kisétáltak a teraszról egyenesen az utca másik oldalára, de Patrick érezte, hogy egyre nehezebben tartja a lányt. A frisslevegő enyhített bár a varázspor hatásán, de minél távolabb kerültek a boszorkány konyhájától, annál könnyebben ürült ki méreg. Nagyon erős erő vette őket körül, magán is kezdte érezni a hatását, hiába, hogy még időben felismerte, hogy varázsport tart a kezében és nem nyelte le.
     Végre átküzdötték magukat a boszorkány territóriumának határain, innen már azt gondolta, nem lesz olyan nehéz dolguk. Még érezte a nő erejének mágnesként vonzó hatását, azonban nem tudta, hogy jutnak keresztül az Mágneshegyen. Teljesen másik irányból jutottak ide és a lány is el volt varázsolva.
     Kat viszont nem hagyott neki sok gondolkodási időt, sem választást, elkezdett mászni felfelé, hiába esett a térdeire és szédült a méregtől. Patrick utána kapott és felnyalábolta, úgy folytatták az utat felfelé. A természet lassacskán virágba borult és a fű sem tűnt olyan fakónak, mint a domb aljában. Az éjszaka legsötétebb szakában is jól látszott a Természet Tündérének átható ereje. Jó irányban jártak.
     Egy virágokkal borított hintát pillantott meg, amit két kis manó őrzött a lábainál. Úgy tűnt, mintha csukva lenne a szemük, de nem lehetett benne biztos, annyira sötét volt .Annyira megörült, hogy egy pillanatra már nem is tartotta annyira szorosan a lány és ismét elkezdett lecsúszni az oldalánál. Gyorsan ragadta meg újra és sietett a segítség felé.
         – Miért csinálod ezt?
     – Mondtam már neked. Talán van benned fantázia.
     Fizettek nekik azért, hogy megtalálják az ékkövet, de úgy gondolta, nagy áldozat lett volna otthagyni Katet a semmi közepén, olyan közel a segítséghez. Úgy érezte, már amúgy sincsenek távol a megoldástól.
     – Az sem érdekelne, ha soha többé nem ébrednék fel.
     Grimaszolni akart, de mosolyt erőltetett magára.
     – Biztos vagyok benne.
     Lépésekre voltak a manóktól, de azok még mindig mozdulatlanok maradtak. Talán túlságosan átitta a ruháikat a boszorkány varázsa, hogy nem merik felfedni előttünk magukat.
     – Miért?
     A két kezénél erősen fogta, el ne essen újra. Mikor közelebb húzta magához, szinte rongybabaként dőlt felé.
     – Mert akkor olyan lányokat kellene elvinnem magammal, akik tényleg kedvelnek.
     – Mintha tudnál találni olyat.
     Tekintete kezdett üressé válni, de a szavai még mindig olyan csípősek voltak, mint mindig. Képtelen volt nem vigyorogni rá.
     – Ó, hallottad, azt ott? – ismét előre dőlt, de tudta, hogy az ellenszernek lassan hatnia kell. Talán csak még több kellene belőle –Nincs szebb a vak gyűlöletnél.
     Megszédült.
     – Én csak… Hadd üljek le egy kicsit.
     – Rendben van. – vezette a hinta felé. – Úgy.
     Végre megpihenhettek a kezei és felemelhette őket. Lazán kapaszkodott a hintát tartó zsinórba, készen arra,  hogy elkapja, ha eldől. Vehetett egy mély levegőt, hiába tudta, hogy a java még csak most következik. Kat azonban máris hátradőlt és épp csak sikerült elkerülni, hogy leessen és visszaguruljon a domb aljába, le a boszorkányhoz. A lány felnevetett.
     Leült mellé, hogy megpihentesse a lábait.
     – Miért hagytad, hogy elkapjon?
     – Ki?
     – A boszorkány?
     – Utálom őt.
     Nem kellett mondania, tudta. Hallott már régebben is róla, hogy máskor is sikerült már megbabonáznia.
     – Hát, a tökéletes bosszút választottad, megittad a varázsszerét.
     A lány arcán méreg villant át, aztán Patrickra pillantva mégis megenyhült és elmosolyodott.
     – Jól van, tudod mit mondanak…
      Ő is a mosolygó lányra nézett.
     –  Nem. Mit mondanak?
     Akkor azonban egy pillanat alatt álomba szenderült a lány. Patrick felugrott, hogy felébressze. Ha egyszer elalszik, talán nem fog többé felébredni.
     – Ne, ne, ne. Kat, gyerünk, ébredj fel. Nézz rám!
     A karját rázta és az arcát simogatta, hátha az segít.
     – Hallgass rám, Kat. Nyisd ki a szemeid.
     Végre felébredt. Nem volt benne biztos, hogy sokáig képes lesz ébren tartani, de egyelőre sikerült. Tátott szájjal nézett rá hosszú percekig, nem tudták megszakítani a szemkontaktust. Aztán elemelte a fejét a zsinórtól és megszólalt.
     –  Hé. Van egy kis zöld a szemedben.
            Kat ezzel menthetetlenül megmosolyogtatta Patrickot, kedve lett volna szájon csókolni a lányt, ha mások lettek volna a körülmények. Mondjuk ha épp nem egyenesen a cipőjére hányja a lány a rózsaszín varázsszert, amit megivott. Megsimogatta a fejét és próbált örülni, hogy az ellenszer használt. Talán ha megvárják a reggelt, a manók is felkelnek. 



Megjegyzések