Feminizmus, szexizmus, esélyegyenlőség - és a mocsok, ami hozzátapad

Kedves Olvasó!

   Hónapok óta várja már ez a cikk, hogy kiengedjem a nagyvilágba, de valahogy sosem éreztem késznek, sosem éreztem azt, hogy itt az ideje, hogy publikálásra kerüljön. Most azonban úgy gondolom, hogy aktuálisabb nem is lehetne. Mindannyian hallottunk már a molesztálási ügyekről, amik először Hollywoodban, aztán itthon és végül a Twitter háza táján is felkavarták a vizet. Alyssa Milano elindított egy kampányt a #MeToo hashtaggel, ami végigsöpört a feedemen és tátott szájjal bámultam, hogy ez a való élet. Az ügyhöz nem szeretnék bővebben hozzászólni, csak azt remélem, hogy a botrány után változni fog a helyzet. Talán a gyerekeink már nem fogják szótlanul tűrni, amit még a szüleink tűrtek. Remélem.




   Sokféleképp próbáltam meghatározni a címben említett fogalmakat, de úgy gondolom, hogy az egyik alapvető problémát az okozza, hogy nagyon sokan nagyon sokmindent értenek akár a feminizmus, akár a szexizmus szavak alatt. Azért az én saját nézőpontom megfogalmaznám még itt az elején, hogy a bejegyzés többi részében már egyértelmű legyen minden.

Feminista: az a személy, aki hisz a szociális, politikai és gazdasági egyenlőségben a nemek között.
Szexista: az a személy, aki hisz a férfi nem felsőbbrendűségében a többi nem felett.

   Még napjainkban is széles körben elfogadott felállás, hogy "a férfi az úr a háznál", a nő pedig teljesíti egyetlen feladatát, gyermekeket szül és felneveli őket. Ezt a családokon, generációkon, évszázadokon átívelő hagyományt (nevezzük most ennek) változtatta meg a feminizmus, lefektetve a modern ember életének jó néhány alapkövét. 
   A mai ember erre már nagyon sokszor nem emlékszik, csak mocskolódik, hogy a fene egye ki ezeket a férfigyűlölő feministákat (meg állatvédőket, melegeket, migránsokat, politikusokat, hadd ne soroljam, csak legyen kit hibáztatni) [nevermind], mert már megint elégedetlenkednek, pedig már szavazhatnak is (de minek), meg azt csinálnak, amit akarnak (majdnem). Elvégre hát kisebbek is, meg gyengébbek is (láttak már vajon női testépítőt? Korunk csodája, hát az eszem megáll mennyi izom van azokon a nőkön), mit akarnak ezek itt a 21. században, ahol demokrácia meg esélyegyenlőség van, mindenkinek lehet mindent. Vagy talán mégsem, hiszen szemet hunyunk sok minden felett, ami felett nem lenne szabad.
   A feminizmus célja az én szememben az egyenlőség biztosítása. Ha egy mondat erejéig még visszatekintünk a múltba, a beteljesített célok is mind ehhez kapcsolódnak. Egyenlő választójog, azonos jog az oktatáshoz, politikához, de azt is ennek a mozgalomnak köszönhetjük, hogy egy elvált nő már nem számít kitaszítottnak a társadalomból. Manapság mégis nagyon sokan úgy gondolják, és a környezetemben is az az általánosan elfogadott szemlélet, hogy a feminizmus egyenlő azzal, hogy utáljuk a férfiakat. A nők nagy részére kétlem, hogy ez igaz lenne. Igen, vannak ennek a mozgalomnak is szélsőséges hirdetői, de ez csak egy kis százalék, arról nem is beszélve, hogy minden irányzatnak megvannak a saját szélsőségesei, akik általában kikövetelik maguknak a figyelmet, de ettől még nem erről szó az eredeti üzenet. A felvetés pedig, hogy a leszbikus lányok találták ki az egészet, mert annyira utálják a férfiakat, úgy gondolom, csak az emberi butaságról árulkodik.


   Itt jön képbe napjaink szexizmusa, ahol a férfiak pontosan a feminizmusra utalva gondolják úgy, hogy joguk van lényegében megmondani egy nőnek, hol a helyük. Nagyon elszomorít, mikor olyan nyilatkozatok kerülnek ki még most is, ami szerint egy nőnek csak egyetlen feladata van: gyereket szülni és felnevelni. Főleg úgy, hogy erre 2017-ben már nagyon kevés lehetőség van, hiszen nagyon-nagyon sok anya dolgozik és nevel gyereket. Főleg itthon látom még nagyon ezt a felfogást a keresztény szokásokra hivatkozva (miközben az emberek minden harmadik szava a baszdmeg és a templomok egyre üresebbek. Félreértés ne essék, nem támadni szeretném a vallást, magam nem tartom vallásosnak, de rengetegen beszélnek úgy róla, hogy példát közben nem mutatnak, hogy ők tartanák maguk a vallásuk többi kívánalmaihoz). 
   Még egy dolog, ami viszont már mindkét oldalról úgy gondolom, nem kap elegendő figyelmet. A férfiak helyzete is megváltozott a nők helyzetével együtt. Rengeteg új szerepben kell helyt állniuk nekik is, sok olyan dolog van, amiről nem esik szó. Ha egy férfit fizikailag bántalmaznak, esetleg meg is erőszakolnak (és igen, ez is megtörténik) az érintettek nem mernek megszólalni. Egy 2005-ös kutatás szerint a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak hatvanegy [!!!] százaléka férfi. Erről azonban nem illik beszélni, még annyira sem, mint a nőket érő támadásokról. De ahogy egy nőt kinevetnek, ha villanyszerelő szeretne lenni, ugyanúgy a férfit is, ha óvóbácsi. Miért születik lenéző interjú az olyan férfiakról, akik otthon maradnak a gyerekükkel és felnevelik őket, hogy az anyjuk dolgozni tudjon és anyagi biztonságot nyújtsanak a gyereknek, nagyobb kényelmet, mintha az apa maradna otthon? Olyan embereket látok elítélni másokat csak azért, mert nem úgy gondolkodnak vagy cselekednek, ahogy ők, akik magukat egyáltalán nem vallják bármilyen "fób"-nak, sőt, az elfogadásról beszélnek. Szigorúan meghatározták, hogy mik a női és férfi szerepek a világban és a feminizmus elindított egy nagyon fontos hullámot, de ezzel a kezünkbe került egy olyan hatalom, amivel másokért is szólhatunk.


    Igen, feminista vagyok. Nem, nem utálom a férfiakat. Igen, hiszek benne, hogy ami egy férfinak jár, az jár egy nőnek is.  Igen, hiszem, hogy amit egy nő megtehet, azt megteheti egy férfi is.Nem, nem tudok nevetni azokon a vicceken, ami bárkit is megbánthat vagy alacsonyabb pozícióba helyeznek. Hiszem, hogy a molesztálás, bántalmazás, a másik bármilyen módon történő bántása, fizikailag vagy lelkileg, legyen az nő vagy férfi, megbocsáthatatlan bűn.  Igen, feminista vagyok és hiszek abban, hogy egyszer majd még lehetünk egyenlőek, lehetünk igazságosak nemtől/bőrszíntől/stb. függetlenül is. Nem, nem gondolom, hogy ez bárki számára is rossz lenne, vagy nem reális elvárás a huszonegyedik században.
    Még van mit tenni a nőkért, főleg itthon, de közben ne feledkezzünk meg róla, hogy nem mi vagyunk az egyetlen hátrányos helyzetben lévő csoport. Úgy gondolom, hogy ha ahogy a nők, úgy egyaránt a férfiak is megértenék, hogy a mások számára fontos ügyeket támogatnunk kellene és nem támadni, sokkal könnyebben építhetnénk fel egy mindenki számára kényelmesebb világot.  Ahelyett, hogy a másikat hülyézzük le és mutogatunk, hogy a hülye nők ez meg az, meg a hülye férfiak ez meg az, talán lehetne egy közös nevező is, ahonnan elindulhatnánk. Kezdhetnénk például az abortusztörvények ötletének elvetésével és azzal, hogy a kislányokat és a kisfiúkat azonos sztenderdek szerint neveljük fel. Vagy mondjuk, hogy a szegény buta nők ne bukjanak fel vak komondorokban...
   Vegyünk el és adjunk vissza. Vegyük a nekünk kijáró jogokat, és adjuk vissza úgy, hogy másoknak is megengedjük ugyanezt. Beszéljünk róla, ne nevessünk, ne lépjünk át felette: tegyük azt, amit mi is elvárunk másoktól és talán elindíthatjuk a változás következő periódusát.



Niki


Képek forrása: WeHeartIt


Megjegyzések