2018. február 23., péntek

Scars - Sebhelyek [16. fejezet]

Kedves Olvasó!

A hírlevélre feliratkozott olvasóimhoz szólnék gyorsan egy pár szót.
Az elmúlt néhány hétben platformot váltottam, és immár a Hírlevelek nem az elsődleges, hanem a Promóciók mappába érkeznek. A statisztikák alapján sajnos elvesznek ezek a levelek, úgyhogy arra szeretnélek kérni titeket, hogy húzzátok át az emailjeim az elsődleges mappába, hogy biztosan elsőként értesülhessetek arról, ha új poszt kerül ki.

Elnézést a kellemetlenségért és jó olvasást!

Niki
_________________________________________________________________________________


Előző részek:

Az átkozott rossz döntéseim


Isaac elaludt a fáradtságtól éjfél körül, de nekem nem akart elnyomni az álom. Forgolódtam, zsongott a fejem a gondolataimtól. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Cameron ilyen gyorsan tovább lépett az egészen, és még rám vetettek furcsa pillantásokat. Tudtam, hogy butaság az egész, hiszen nem is történt semmi sem. Mégis, valahogy meg akartam mondani neki, hogy ő volt a szemét, már megint. Haragudtam rá, addig-meddig hergeltem magamat, míg el nem határoztam magamat. Kilopóztam a konyhába a laptopommal és írni kezdtem. Tudtam, hogy kedd délben zárják le az újságot, de ha még éjszaka megírom a cikket, akkor talán még bekerülhet.
Tudtam, hogy mindenki tudja, miről van szó, ha meglátják a nevem, azt is tudtam, hogy Sarah imádni fogja. Ghosting, a nyom nélkül eltűnés. Gyorsan olvastam a cikkeket, amiket referenciaként akartam használni, aztán pattogtak az ujjaim a billentyűkön. Nem, mintha nem tudtam volna, miről írok. Ahogy én eltűntem augusztusban az ő életéből, úgy tűnt el most ő az enyémből. Pontosan ugyanazt tette meg velem, amit én vele, amiért legalább annyira utáltam őt, mint magamat. Egyszer bárkiből lehet szellem. Így fejeztem be a cikket. Hajnali öt óra volt, csak a remény tartott ébren, hogy megérti, miről beszélek, még akkor is, ha én se értem magamat tökéletesen.
Anya bebotorkált a konyhába és nagy szemeket meresztett rám. Meglepődött, hogy ilyen korán ébren lát, máskor az ágyból se lehet kivonszolni.
– Hát te? Kidobtak az ágyból?
Megráztam a fejem, megdörzsöltem a szemem. Szörnyen nézhettem ki, borzasztóan égtek a szemeim a laptop képernyőjének bámulásától.
– Nem, csak eszembe jutott, hogy elfelejtettem elküldeni egy üzenetet. Két perc és megyek is vissza, mielőtt még Isaac felébred.
Gyorsan bezártam a cikket és elküldtem, mielőtt még meggondolom magamat.
Azt hittem, hogy majd megnyugszom, reméltem, hogy talán egy kicsit jobban fogom magam érezni. Ehelyett mégis egy gombóc kezdte szorongatni a torkom, megijedtem. Most már komolyabban is belegondoltam, hogy mi lesz, ha megjelenik a cikk, de már késő volt. Lezártam a gépemet és visszamásztam a lépcsőn a szobámba, ahol Isaac békésen szunyókált a felfújható matracon.
A kimerültségtől azonnal elaludtam, de másfél óra múlva megszólalt így is az ébresztő. A lábamnál fogva kihúzott az ágyból és mint egy kígyó, lecsúsztam a földre. Lehúztam magammal a takarót is, így volt mit a fejemre tenni, hogy kizárjam a világosságot.
– Scarlet! Gyerünk már, el fogunk késni.
– Nem tudok felkelni, hagyjál aludni.
– Nem igaz, mit csináltál egész éjszaka?
Nagyot ásítottam válasz helyett, inkább felültem a földön és magamra tekertem a takarót, mintsem megszólaljak. Összetúrta a már amúgy is kócos haját, aztán ott hagyott.
– Húsz perced van, tíz perc múlva kész a kávé. Nem késhetek el, dogát írok.
Mindössze öt perc késéssel, de elindultunk, sőt, beértünk időben, ami maga volt a csoda.

Féltem Isaac reakciójától, így nem mondtam el neki, mitől voltam olyan kialvatlan. Ehelyett egyik szünetben gyorsan eltűntem mellőle és bementem Sarah-hoz, hogy tekintse semmisnek a reggeli levelemet.
Határozottan léptem be az iroda ajtaján, már nem féltem tőle. Tudtam, hogy ha egy csatát meg tudtam nyerni ellene, most is sikerülni fog. Besétáltam lazán, leültem vele szemben az asztalhoz és mosolyogtam, mintha az életem múlna rajta.
– Szeretném, ha nem tennéd bele a cikket, amit az utolsó pillanatban küldtem el. Hiba volt, kidolgozatlan és nem is igazán illik az újságba. – végig a szemébe néztem és próbáltam megtartani a hideg vérem, hogy ne kezdjek el össze-vissza beszélni. Végig azt hajtogattam magamnak, hogy meg tudom csinálni. Muszáj volt megcsinálnom.
– Szerintem semmi baj sincs vele. Ne aggódj, tökéletes lesz. – ördögi mosoly jelent meg az arcán. Megértette, miről van szó a cikkben. Éreztem, ahogy szorul a hurok a torkom körül.
– Kérlek, Sarah. A jövő hónapra kijavítom a hibákat.
Az órájára nézett, mikor megszólalt a csengő. Hiába hozta előre a vizsgáit, néha még neki is voltak órái.
– Rendben van, jövő hónap.

Éreztem, hogy csak azért nem vitatkozik tovább velem, mert mennie kell, de a győzelem így is győzelem volt. Diadalittasan állhattam fel és felemelt fejjel mehettem ki, az önbizalmam hirtelen ismét a helyén termett. Akkor még az sem zavart, hogy Cameron a folyosó másik végén a szurkoló lányok gyűrűjében fürdőzik.

Képek forrása:Giphy



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése